Istentiszteleti szövegek

Vasárnap éjféli istentisztelet

P: A Királyi Ajtó előtt:

Áldott a mi Istenünk…
K: Ámin.

P: Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

Kánon a Szent Háromsághoz (Mitrofán szerzeménye 6. hang)

1. óda

Irmosz:

Szentséges Háromság, Istenünk, dicsőség Néked.

Szent Háromság magasztalása (Sínai Szent Gergely)

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország

K: Ámin.

A soros hangú ypakoi az Oktoichoszból vagy a Triódionbóli

F: Uram irgalmazz (40-szer)

Dicsőség… Most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: A Királyi Ajtó előtt:

Könyörüljön nekünk az Isten…

Ima:

P: Kis elbocsátás:

K: Ámin.

P: Áldjatok meg testvérek és bocsássatok meg nekem, bűnösnek.

Nép: Isten megbocsát neked, szent atyánk.

P: Ekténia:

Könyörögjünk szentséges atyánkért, … patriarchánkért és … püspökünkért

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

Atyánkért / anyánkért …és Krisztusban minden testvérünkért / nővérünkért.

A minket gyűlölőkért és szeretőkért.

A rajtunk könyörülőkért és a nékünk szolgálókért.

Azokért, akik meghagyták nekünk méltatlanoknak, hogy imádkozzunk értük.

A foglyok szabadulásáért.

A távol lévő atyákért és testvérekért/nővérekért.

A tengeren hajózókért.

Könyörögjünk a föld gyümölcseinek bőségéért.

És minden keresztény lélekért.

Magasztaljuk az igazhitű főpapokat és ezen szent templom/kolostor jótevőit.

Szüleinket, és minden elhunyt atyánkat és testvérünket/nővérünket, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűeket.

Mondjuk értük / magunkért is.

K: Uram irgalmazz (3-szor)

P: Szent atyáink imái által…

Szolgálat az utazásra készülőkért
liturgia keretén belül

A proszkomidián:

Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, fogadd ezt az áldozatot … szolgá(i)d bűneinek bocsánatára és áldd meg az ő/ők utazását/ukat, és mint egykor Tóbiás szolgádnak, küldd el számára/ukra a béke angyalát, útitársat és vezetőt, megtartva, oltalmazva és sértetlenül megőrizve őt/őket minden rossz támadástól, és békességben, egészségben, sikeresen vezesd vissza őt/őket, hogy ezzel is megdicsőüljön benne/bennük a Te hatalmas Neved.

A békességes ekténia „Hajózókért, úton levőkért” kezdetű könyörgése után:

Hogy könyörüljön ….. szolgájá/in és bocsássa meg nekik minden szándékos és szándéktalan vétkezéseiket és áldja meg az ő utazásukat, könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy küldje el számukra a béke angyalát, útitársat és vezetőt, megtartva, védelmezve és sértetlenül megőrizve őt/őket minden rossz támadástól, könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy takarja be, és sértetlenül őrizze meg őt/őket minden ellenséges támadástól és veszélytől, és épségben kísérje és vezesse vissza őt/őket, könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy adjon számukra bűntelen és békés utazást és sikeres, egészségben való visszatérést istenfélelemben és tisztességben, könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy őrizze meg őket sértetlenül és mentesnek minden látható és láthatatlan ellenségtől és a gonosz emberek rosszakaratától, könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy áldja meg jó szándékukat, és kegyelmével tegye azt sikeressé, lelkük és testük számára hasznossá, könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz…

Tropárion

A napi tropárionokkal és kondákionokkal együtt

Te vagy az út és az igazság, Krisztus, küldd el most szolgáidnak, mint egykor Tóbiásnak, a Te angyalodat útitársként, és a Te dicsőségedre sértetlenül, minden rossztól őrizd meg és mindenben sikeresen tartsd meg őket: Isten Szülőjének imái által, Egyedülvaló Emberszerető.

Dicsőség …

Lukáccsal és Kleofással együtt mentél Emmauszba, Krisztus, légy társa most is a Te útra kelni szándékozó szolgáidnak, minden rossz támadástól megmentve őket; mert Te, Emberszerető, mindent megtehetsz, amit akarsz.

Most és mindenkor …

Keresztények csalhatatlan oltalma …

Prokimen 4. hang

A napi prokimen után

Mondd meg nekem, Uram, az utat, amelyen járjak, mert Hozzád emeltem lelkemet.

Vers: Hozzád menekedtem, Uram, ments ki engem ellenségeim közül.

Apostoli olvasmány

A napi olvasmány után (ApCsel 8. 26-40)

Azokban a napokban Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: „Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.” Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.” Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: „Érted is, amit olvasol?” Erre az így válaszolt: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: „Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.” Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?” Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: „Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (Ezt mondta neki Fülöp: „Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”) Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.

Alliluia ugyanazon a hangon

vers: Az Úr irányítja az ember lépteit és az Ő útjaira vágyik felettébb.
vers: Tárd fel az Úr előtt utadat és bízz Benne, Ő pedig megteszi.

Evangélium

A napi evangélium után (Jn 14. 1-10)

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.” Tamás erre így szólt hozzá: „Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt.” Fülöp így szólt hozzá: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!” Jézus erre ezt mondta: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?

A „Mondjuk mindnyájan, teljes lelkünkből …” kezdetű ekténiában:

Aki igazgatod az emberek lépteit, Urunk, tekints le könyörületeddel szolgáidra, és megbocsátván minden szándékos és szándéktalan vétkezésiket, áldd meg jó szándékukat, és vezesd az ő bemeneteiket és kijöveteleiket, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Aki Józsefet a testvérei gonoszságától megmentetted, Urunk, Egyiptomba vezetted, és jóságod áldásával mindenben sikeressé tetted; ezen utazni szándékozó szolgáidat is áldd meg, és tett az ő útjukat háborgásoktól mentessé és sikeressé, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Aki Izsáknak és Tóbiásnak kísérő angyalt küldtél, és így útjukat és visszatérésüket békéssé és sikeressé tetted; most is küldd el, Jóságos, a béke angyalát szolgáidhoz, akikért könyörgünk, hogy vezesse őket minden jócselekedetre és mentse meg őket a látható és láthatatlan ellenségektől, és minden rossz támadástól, hogy egészségben, békében és sikeresen térjenek vissza a Te dicsőségedre, állhatatosan könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Aki Lukáccsal és Kleofással együtt mentél Emmauszba, és a Te dicsőséges felismeréseddel vidáman visszavezetted őket Jeruzsálembe, kegyelmeddel és isteni áldásoddal most is légy útitársa ezen szolgáidnak, akikért állhatatosan könyörgünk, és add, hogy mindenben a jóra törekedjenek, a Te szentséges neved dicsőségére, egészségben és sikeresen tartsd meg és vezesd vissza őket alkalmas időben, mint bőséges Adományozóhoz, könyörgünk hozzád, hamar hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még azokért, akik e szent és tiszteletre méltó templomba gyümölcsöket hoznak …

Kinonikon

Vezess engem, Uram, a Te utadra, és a Te igazságodban fogok járni. Alliluia.

Az amvon mögötti imádság után a Királyi ajtóban állva:

Fejünket és térdünket alázattal meghajtva az Úrnak, könyörögjünk az Úrhoz.

Uram irgalmazz (3-szor)

Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, igaz és élő út, Aki jónak láttad, hogy együtt utazz Egyiptomba … atyáddal, Józseffel és Tisztaságos Szűzi Anyáddal, Aki Lukácsot és Kleofást is elkísérted Emmauszba; most is alázattal kérünk Téged, Szentséges Uralkodónk, kegyelmeddel utazz együtt ezen szolgáiddal is. Amint Tóbiás szolgádnak őrző és vezérlő angyalt küldtél megtartván és megmentvén őket a látható és láthatatlan ellenség minden rossz támadásától, és a Te parancsolataid megtartására tanítottad békében, sikeresen és egészégben vezetvén, és újra egészben és háborgás nélkül visszahozván (őt); add nekünk is, hogy a kedvedben járjunk, és minden jó szándékunkat sikerrel teljesítsd a Te dicsőségedre, mert Te irgalmazhatsz nekünk és üdvözíthetsz minket, és Néked zengünk dicséretet, a Te kezdetnélküli Atyáddal és Szentséges, Jóságos és Életetadó Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ezután proszforát ad nekik és csókra nyújtja nekik a keresztet és meghinti őket szentelt vízzel, miközben ezt mondja:

Áldjon meg titeket az Úr a Sionon, és lássátok meg Jeruzsálem jóságát életetek minden napján, és vezesse a ti utatokat békében, Szent nevének dicsőségére, Ámin.

Elbocsátás

Szombat éjféli istentisztelet

P: A Királyi Ajtó előtt:

Áldott a mi Istenünk…
K: Ámin.

P: Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

(9. kathizma, 64. zsoltár)

Téged illet a dicséret, óh Isten, a Sionon, és Néked teljesítik a foga­dalmat Jeruzsálemben. Hallgasd meg imádságomat; Hozzád járul minden test. A törvénytelenség beszédei vettek erőt rajtunk, és gonoszságainkat Te engeszteled ki. Boldog, akit kiválasztottál és magadhoz fogadtál, a Te tornácaidban lakozik az. Hadd teljünk el házad javaival; szent a Te temp­lomod, csodálatos valóban. Hallgass meg minket, Isten, mi Üdvözítőnk a föld minden végein és a messzi tengereken lévőknek reménysége, aki megszilárdítod a hegyeket a Te erőddel, és felövezed magadat hatalmad­dal; aki háborgásba hozod a tenger térségét, hullámainak zúgását. Meg­rendülnek a nemzetek, és megfélemednek a föld határainak lakói a Te jeleidtől; gyönyörködöl a reggel és az est múlásában. Meglátogattad a földet és elárasztottad azt, bőséggel gazdagítottad meg; Isten patakja meg­telt vizekkel; gondoskodtál táplálékukról, mert ilyen a Te gondviselésed. Itasd meg barázdáit, sokasítsd meg termését; hadd örvendezzék csöppjei­nek, amikor fölkel. Áldd meg a Te jóságod esztendejének koszorúját, és síkságaid megtelnek termékenységgel. Csepegnek a pusztaság ligetei, és vigadozással övezik magukat a halmok. A legelők juhnyájakba öltöznek, a völgyek gabonában bővelkednek, kiáltanak és énekelnek.

(65. zsoltár)

Ujjongjon az Úrhoz az egész föld; énekeljetek az Ő nevének, zeng­jetek dicsőséget az Ő dicséretében. Mondjátok az Istennek: mily félelme­tesek a Te műveid; a Te hatalmad sokasága miatt hízelkednek a Te ellen­ségeid. Az egész föld hódoljon Néked és énekeljen Néked; énekeljen a Te fennséges nevednek. Jertek és lássátok Istennek műveit; félelmetes Ő az emberek fiairól való szándékaiban. A tengert szárazzá változtatta, a fo­lyón száraz lábbal keltek át. Örvendezzünk ott Őbenne, aki hatalmával örökké uralkodik. Szemei letekintenek a nemzetekre, a lázadók föl ne fu­valkodjanak. Áldjátok, nemzetek, a mi Istenünket, és hallassátok dicsére­tének hangját. Ő adott életet az én lelkemnek, és nem engedett megin­gást lábaimnak. Mert megpróbáltál minket, óh Isten, tűzben tisztítottái meg, ahogyan az ezüstöt tisztítják. Csapdába vezettél minket, gyötrel­mekkel terhelted meg hátunkat. Embereket ültettél a fejünkre, tűzön és. vízen haladtunk át, míg végül kivezettél minket felüdülésre. Égőáldoza­tokkal megyek be a Te templomodba, teljesítem a Néked tett fogadalma­mat, melyekre ajkaim nyíltak, és melyeket szám mondott gyötrődésem­ben. Hizlalt állatokat viszek Néked égőáldozatul, tömjénáldozattal és ko­sokkal, ökröket készítek bakokkal. Jertek, hallgassátok, ti istenfélők vala­mennyien; elmondom, miket cselekedett az én lelkemmel. Számmal Őhozzá kiáltottam, és nyelvemmel Őt magasztaltarn. Ha igaztalanságra néztem volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. Ezért meghallgatott engem Isten; felfigyelt könyörgésem hangjára. Áldott az Isten, aki nem utasította el imádságomat, sem az Ő irgalmát nem vonta meg éntő­lem.

(66. zsoltár)

Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket; világosítsa meg az Ő orcáját mirajtunk, hogy megismerjük a földön a Te utadat, minden nemzetekben a Te üdvösségedet. Valljanak meg Téged a népek, Isten, valljanak meg Téged minden nemzetek. Őrvendezzenek és vígadjanak a nemzetek, mert megítéled a népeket igazságban, és a nemzeteket vezére­led a földön. Valljanak meg Téged a népek, Isten. valljanak meg Téged minden nemzetek. A föld megadta az ő gyümölcsét; áldjon meg minket sz Isten, a mi Istenünk, áldjon meg minket az Isten, és féljék Öt a földnek minden határai.

Dicsőség…

(67. zsoltár)

Támadjon fel az Isten, és szóródjanak szét az Ő ellenségei, és mene­küljenek az Ő Színe elől, akik gyűlölik Őt. Amiként szertefoszlik a füst, úgy oszoljanak széjjel; amiképen elolvad a viasz a. tűz közelségétől, úgy vesszenek el a bűnösök az Isten színe elől; és az igazak örvendezzenek, vígadjanak Isten színe előtt, és örömmel gyönyörködjenek. Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az Ő nevének. Készítsétek az útját a nyugat fölé emelkedőnek; Úr az Ő neve; és vigadjatok az Ő színe előtt. Megrettennek az Ő orcájától, mert az árváknak atyja és az özvegyeknek gyámolitója Ő, Isten az Ő szent hajlékában. Az Isten házba telepíti azokat, akik egyedül vannak, kihozza bátran a foglyokat, hasonlóképen a lázadókat is, kik a sí­rokban laknak. Óh Isten, amikor kivonultál néped előtt, amikor áthaladtál a sivatagon, rengett a föld, és az egek is csepegtek Sinai Istenének színé­től, Izráel Istenének orcájától. Önként hullattál esőt, óh Isten, a Te örök­ségedre, és amikor az ellankadt, Te erősítetted meg. Állataid laknak abban, jóságodban készítetted azt a szegénynek, óh Isten. Az Úr nagyerejű szót ad az örömhírnöknek, mert a Seregek Királya Ő, és házanépének zsákmányt osztogat. Ha tűzhelyek közt hevertek is, ezüstös szárnyú ga­lambbá lesztek, melynek aranyzöld a háta. Amikor a Mennybéli királyo­kat szór széjjel ott, a Selmonon hull a hó. Istennek hegye tisztes hegy, kö­vér hegy, zsíros hegy. Miért néztek gyanakvóan, ti kövér hegyek, arra a hegyre, melyet Isten lakhelyéül kívánt? Bizony az Úr végleg ott lakozik. Isten harci szekerei milliónyian vannak, ezrekben bővelkednek; az Úr van azokban, a szent Sinai hegyen. Felmentél a magasságba, foglyokat vittél magaddal, embereket fogadtál el ajándékul, még az ott lakozni vonakodó­kat is. Áldott az Úr Isten, áldott az Úr napról napra; segítsen meg minket a mi üdvösségünk Istene. A mi Istenünk az üdvözítés Istene, és az Úrnak vannak a halálból kivezető útjai is. De Isten összezúzza ellenségeinek fejét, azok üstökös koponyáját, kik vétkeikben járnak. Az Úr mondotta: Básánból visszahozlak, visszahozlak a tenger mélységéből, hogy vérben gá­zoljon a lábad, és kutyáid nyelvének része legyen az ellenségből. Látták menetedet, óh Isten, az én Istenemnek és Királyomnak menetét a szen­télybe. Elől vonultak az énekesek elöljárói, körülvéve doboló leányokkal: Gyülekezetekben áldjátok az Istent, az Urat Izráel forrásaiból. Ott van az ifjú Benjámin elragadtatásban, Júda elöljárói az ő vezéreik, Zebulon elöl­járói, Neftáli elöljárói. Parancsolj, óh Isten, a Te hatalmaddal, erősítsd meg, óh Isten, azt, amit készítettél nekünk. Templomodért, amely Jeru­zsálem fölött van, királyok hoznak Néked ajándékokat. Fenyítsd meg a nádasok vadjait; a bikák csordája a népek üszői közt van, hogy kívül ne rekedjenek az ezüstként megpróbáltak; szórd szét a népeket, melyek háborút akarnak. Eljönnek majd Egyiptom nagyjai, Etiópia hamar kinyújtja kezét Istenhez. Földnek királyságai, énekeljetek Istenhez, zenge­dezzetek az Úrhoz. Zengedezzetek Istenhez, aki az egek egén száll kelet felé; íme hangjával erős hangot hallat. Zengjetek dicsőséget Istennek, fennsége Izráelen van, és hatalma a fellegekben. Csodálatos az Isten az Ő szentjei között, Izráelnek Istene; Ő ad hatalmat és erőt sz Ő népének. Ál­dott az Isten!

Dicsőség. . .

(68. zsoltár)

Szabadíts meg engem, Isten, mert lelkemig jutottak el a vizek. El­süllyedtem a mélység iszapjába, és nincs megállásom. Elmerültem a ten­ger mélyébe, és a vihar elsüllyesztett engem. Elfáradtam a kiáltozásban, berekedt a torkom, szemeim kimerültek, míg az én Istenemben remény­kedtem. Fejem hajszálainál többen lettek, kik ok nélkül gyűlölnek en­gem. Megerősödtek ellenségeim, akik igaztalanul üldöznek engem; amit nem raboltam, azért fizetek. Óh Isten, Te tudod balgaságomat, és vétkeim nincsenek titokban Előtted. Ne szégyenüljenek meg miattam, akik Téged várnak, Uram, Seregek Ura, és ne szégyenkezzenek miattam, akik Téged keresnek, Izráelnek Istene, mert Teéretted viseltem a gyalázatot és borí­totta el a szégyen az arcomat. Ismeretlenné lettem testvéreimnek, és ide­genné anyám fiai előtt. Mert a Te házadért való buzgóságom elemésztett engem, és gyalázóid gyalázkodásai reám hullottak. És meggörnyesztettem böjtölésben az én lelkemet, és gyalázatommá lett nékem. Zsák lett az öl­tözetem, és szóbeszéddé váltam nekik. Ellenem áskálódtak, akik a kapuk­ban ültek, és rólam énekeltek, akik bort ittak. Én pedig Hozzád imádko­zom, Uram; itt az ideje jóakaratodnak, Istenem, a Te irgalmasságod soka­ságában hallgass meg engem, a Te üdvözítésed igazságában ments ki engem a sárból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a mély vizektől. El ne merítsen engem a víz áradata, és el ne nyeljen a mélység, és be ne zárja a kút a száját fölöttem. Hallgass meg engem, Uram, mert jó a Te irgalmad; a Te könyörületességed sokasága szerint tekints le reám. Ne fordítsd el orcádat a Te szolgádtól; mert gyötrődöm; hamar hallgass meg engem. Figyelj az én lelkemre, és váltsd meg azt; ellenségeim miatt szabadíts meg engem. Mert Te ismered gyalázatomat és megszégyenülésemet és megaláztatásomat; Előtted vannak minden sanyargatóim. Gyalázkodást és nyomorúságot kapott az én lelkem, és együttérzőt vártam, de nem volt, és vígasztalót, de nem találtam. Eledelül epét adtak nékem, és szomjúságomban ecettel itattak. Váljék az ő asztaluk csapdává előttük, és megbosszulássá és kelepcévé. Sötétüljenek el szemeik, hogy ne lássanak, és hátukat mindenkorra görbítsd meg. Öntsd ki reájuk haragodat, és haragod indulata érje el őket. Legyen pusztasággá az ő lakhelyük, és hajlékaiknak ne legyen lakója. Mert akit Te megver­tél, ők is üldözték, és sebeimnek fájdalmát növelték. Tégy hozzá törvénytelenséget törvénytelenségükhöz, és ne jussanak el a Te igazságosságodhoz. Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írassanak be. Szegény és szenvedő vagyok én, a Te szabadításod, óh Isten, oltalmaz­zon engem. Dicsérni fogom az én Istenemnek nevét énekkel, magasztalom Őt dicsérettel. És ez kedvesebb lesz Istennek a fiatal borjúnál, melynek szarvai és körmei sarjadnak. Lássák a szegények, és vigadjanak; keressétek az Istent, és élni fog lelketek. Mert meghallgatta sz Úr a szegényeket, és megkötözöttjeit nem semmizte ki. Dicsérjék Őt az egek és a föld, a tenger és minden, ami mozog abban. Ment Isten megszabadítja Siont, és felépülnek Júdea városai. Ott lakoznak majd, és örökségül kapják azt. És sz Ő szolgáinak ivadékai birtokolják azt, és azok lakoznak majd benne, akik szeretik az Ő nevét.

(69. zsoltár)

Óh Isten, siess az én segítségemre! Szégyenűljenek meg és aláztas­sanak meg, akik az én lelkemre törnek; forduljanak vissza és szégyenül­jenek meg, akik rosszat akarnak nékem. Forduljanak tüstént vissza szé­gyenkezve, akik gúnyolnak engem. Vígadjanak ás örvendezzenek Teben­ned mindazok, akik keresnek Téged, és mondják mindenkor, akik szeretik a Te üdvösségedet: magasztaltassék az Isten. Én pedig szegény és nyo­morult vagyok, óh Isten, segíts meg engem. Segítőm és szabadítóm vagy Te; Uram, ne késlekedj.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dol­goknak Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiá­ban, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és em­berré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltá­madott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicső­séggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőí­tünk, aki a próféták által szólott.

Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország

K: Ámin.

Tropárion (8. hang):

Nem teremtett természet, mindenek Alkotója, nyisd meg ajkainkat, hogy dicsőítsünk Téged így kiáltva: Szent, Szent, Szent vagy Isten, irgalmazz nekünk Isten Szülője által.

Dicsőség…

A mennyei erőket utánozva a földön, győzedelmi éneked ajánlunk fel Néded, Jóságos: Szent, Szent, Szent vagy Isten, irgalmazz nekünk Isten Szülője által.

Most és mindenkor…

Felkeltvén engem ágyamról és álmomból, Uram, világosítsd meg elmémet és nyisd meg szívemet és ajkai­mat a Te dicséretedre, Szent Háromság: Szent, Szent, Szent vagy Isten, irgalmazz nekünk Isten Szülője által.

Uram irgalmazz (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: A Királyi Ajtó előtt:

Könyörüljön nekünk az Isten…

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer földighajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima:

Uralkodó Isten, mindenható Atya, Úr Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, és Szent Lélek; egy Istenség, egy Hatalom, irgalmazz nékem bűnösnek, és Néked tetsző ítélettel üdvözíts engem, a Te méltatlan szolgádat; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Szent Evsztrátiosz imája:

Magasztalva magasztallak Téged, Uram, mert letekintettél az én alázatomra, és nem adtál engem az ellenség kezére, de megmentetted lelkemet a szükségektől. Most is takarjon be a Te kezed engem, Uralkodó, és szálljon rám a Te kegyelmed, mert megrendült az én lelkem és beteg az, midőn elhagyja megátalkodott és szennyes testemet. Nehogy a gonosz ellenség a jelen életben való ismert és ismeretlen bűneimért tanácsot tartson felette, és a sötétségbe taszítsa azt. Légy könyörületes hozzám, Uralmodó, és ne lássa meg lelkem a gonosz démonok sötét tekintetét, hanem fogadják be azt a Te fényes és tündöklő angyalaid. Dicsőítsd meg a Te szent Nevedet, és erőddel emelj fel engem a Te isteni ítélőszékedhez, midőn ítéletet tartasz fölöttem. Ne ragadjon meg engem a világ fejedelmének keze, hogy letaszítson engem, bűnöst a pokol mélységébe, de segíts meg engem és légy az én üdvözítőm és közbenjáróm. Mert ezek a testi szenvedések is örvendezésére vannak a Te szolgáidnak. Irgalmazz, Uram, a jelen élet szenvedélyeitől fertőzött lelkemnek és bűnbánattal és bűneinek megvallásával megtisztítva fogadd be azt, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(120. zsoltár)

A hegyekre emeltem szemeimet, ahonnan eljő az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, Aki teremtette az eget és a földet. Ne engedd, hogy lábad meginogjon, és nem szunnyad el a te őriződ. Íme nem szunnyad el és nem alszik el Izráelnek Őrizője. Az Úr őriz téged, az Úr a te jobbkezednek védelmezője. Nappal a nap meg nem éget téged, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi a te lelkedet az Úr. Az Úr megőrzi a te bejöveteledet és kimeneteledet mostantól és mindörökké.

(133. zsoltár)

Íme áldjátok az Urat az Úrnak minden szolgái, akik az Úrnak házában álltok, a mi Istenünk házának tornácaiban. Az éjszakában emeljétek föl kezeiteket a szentségekhez, és áldjátok az Urat. Áldjon meg téged az Úr a Sionról, aki teremtette az eget és a földet.
Dicsőség…, most és mindenkor…

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország

K: Ámin.

Halotti tropárionok (2. hang):

Emlékezz meg Urunk, mint Jóságos a Te szolgáidról és bocsásd meg, amit életükben vétkeztek, mert senki sem bűn nélkül való csak Te, Aki az elhunytaknak is nyugalmat adhatsz.

Aki bölcsességed mélységével emberszeretően mindeneket elrendezel, és megadod mindenkinek a hasznára való dolgokat, egyedülvaló Teremtő, nyugosztald, a Te szolgáidnak lelkét, mert Tebenned reménykednek, a mi Teremtőnkben, Alkotónkban és Istenünkben.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden nemzedékek magasztalunk Téged, Istennek Szűz Szülője, mert a mi elférhetetlen Krisztus Istenünk kegyeskedett Benned lakozni. Boldogok vagyunk mi is, kik közbenjárónknak tudunk Téged, mert éjjel s nappal imádkozol érettünk és a Te imáid által szilárdan állnak az Ország oszlopai, Ezért énekelve kiáltunk Hozzád: Örvendezz Kegyelembefogadott, az Úr van Teveled.

Uram irgalmazz. (12-szer)

Ima:

Emlékezz meg Urunk minden a feltámadás és az örök élet reményében elhunyt atyáinkról és testvéreinkről, és minden istenfélelemben és hitben megpihent lélekről. Bocsásd meg minden szándékos és szándéktalan vétkezéseiket, amelyeket szóban, cselekedetben vagy gondolatban elkövettek, helyezd őket fényes helyre, világos helyre, a felüdülés helyére, a békesség helyére, ahonnan száműzetett minden fájdalom bánat és sóhajtás, ahol a Te orcád fényessége tündököl és örvendezteti meg kezdettől fogva minden szentjeidet. Ajándékozd nékik és nekünk a Te Országodat, a Te kimondhatatlan és örökkévaló javaidban való részesedést és a Te örök és boldog életed élvezetét. Mert Te vagy a Te elhunyt szolgáid élete, feltámadása és megnyugvása, Krisztus Istenünk, és Néked zengünk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Ámin.

Legdicsőségesebb Örökszűz, Istennek áldott Szülője, vezesd a mi imádságunkat a Te Fiad és a mi Iste­nünk elé, és esedezz, hogy üdvözítse Teáltalad a mi lel­künket.

Reménységem az Atya, menedékem a Fiú, oltalmam a Szent Lélek; Szent Háromság, dicsőség Néked.

Tudd, hogz az Áthosz-hegyen a következő tropárionokat is éneklik (6. hang):

Irgalmazz nekünk Urunk, irgalmazz nekünk, mert minden védelmet nélkülözve ezt az esedezést ajánljuk fel Néked, mint Uralkodónak, mi bűnösök, irgalmazz ne­künk.

Dicsőség…

Urunk, irgalmazz nekünk, mert Tebenned bíztunk, ne lobbanj nagy haragra irántunk, vétkezéseinkről se em­lékezz meg, hanem tekints le reánk most is, mint könyö­rületes, és ments meg minket ellenségeinktől, mert Te vagy a mi Istenünk és mi a Te néped, mindannyian a Te kezed műve vagyunk, és a Te nevedet hívjuk segítségül.

Most és mindenkor…

A könyörületesség kapuját nyisd meg nékünk, Istennek áldott Szülője, hogy Tebenned bízva el ne té­vedjünk, hanem megszabaduljunk Teáltalad a nyomorúsá­goktól, mert Te vagy a keresztények nemzetségének üd­vössége.

Majd rövid állhatatos ekténia

D: Irgalmazz nekünk, Isten, a Te nagy irgalmasságod sze­rint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még, hogy őrizze meg Isten ezt a szent templomot / kolostort és ezt a várost és minden várost és vidéket a haragtól, éhínségtől, járványtól, földindulástól, árvíztől, tűzvésztől, fegyvertől, idegenek támadásától, polgárháborútól és hirtelen haláltól; hogy a mi jóságos és emberszerető Istenünk könyörületes és engesz-telékeny legyen, és hárítson el minden ellenünk irányuló haragot, és kíméljen meg minket az eljövendő és igazságos ítélettől, és irgalmazzon nekünk.

K: Uram irgalmazz. (40-szer)

P: Hallgass meg miket Isten, mi Üdvözítőnk, a föld minden végein, és a messzi tengereken lévők reménysége, és könyörületes, könyörületes légy, Uralkodónk, a mi bűneink megítélésében, és irgalmazz nekünk. Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz (3-szor)

Adj áldást.

P: Kis elbocsátás:

K: Ámin.

P: Áldjatok meg testvérek és bocsássatok meg nekem, bűnösnek.

Nép: Isten megbocsát neked, szent atyánk.

P: Ekténia:

Könyörögjünk szentséges atyánkért, … patriarchánkért és … püspökünkért

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

Atyánkért / anyánkért …és Krisztusban minden testvérünkért / nővérünkért.

A minket gyűlölőkért és szeretőkért.

A rajtunk könyörülőkért és a nékünk szolgálókért.

Azokért, akik meghagyták nekünk méltatlanoknak, hogy imádkozzunk értük.

A foglyok szabadulásáért.

A távol lévő atyákért és testvérekért/nővérekért.

A tengeren hajózókért.

Könyörögjünk a föld gyümölcseinek bőségéért.

És minden keresztény lélekért.

Magasztaljuk az igazhitű főpapokat és ezen szent templom/kolostor jótevőit.

Szüleinket, és minden elhunyt atyánkat és testvérünket/nővérünket, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűeket.

Mondjuk értük / magunkért is.

K: Uram irgalmazz (3-szor)

P: Szent atyáink imái által…

ad k�D)�,xo���s gyors védelmezőm és jóságos megmen­tőm. Téged kérlek, Istennek Szülője, őrizz meg és oltal­mazz engem mindörökkön örökké. Ámin.

Valóban méltó…

Dicsőség… Most és mindenkor…
Uram irgalmazz. (3-szor.)

Szent Atyáink imái által, Jézus Krisztus Istenünk, irgalmazz nekünk. Ámin.

Nagy lenyugvási istentisztelet

P: A Királyi Ajtó előtt:

Áldott a mi Istenünk…
K: Ámin.

F: Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

F: (A nagyböjt első hetén, ha a nagy kánont olvassuk, a szokott helyén a zsoltár elmarad)

(69. zsoltár)

Óh Isten, siess az én segítségemre! Szégyenüljenek meg és aláztas­sanak meg, akik az én lelkemre törnek; forduljanak vissza és szégyenül­jenek meg, akik rosszat akarnak nékem. Forduljanak tüstént vissza szé­gyenkezve, akik gúnyolnak engem. Vigadjanak és örvendezzenek Teben­ned mindazok, akik keresnek Téged, és mondják mindenkor, akik szere­tik a Te üdvösségedet: magasztaltassék az Isten. Én pedig szegény és nyo­morult vagyok, óh Isten, segíts meg engem. Segítőm és szabadítóm vagy Te; Uram, ne késlekedj.

A papság olvassa Krétai Szt. András nagyböjti Kánonjának aznapi része (irmoszok, kondákion, előversek énekelve, a 9. óda végén újra az 1. irmosz)

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(4. zsoltár)

Midőn hívtam Őt, meghallgatott engem az én igazságom Istene. Szorongattatásomban tágas teret adtál nékem; könyörülj rajtam és hall­gasd meg imádságomat. Emberek fiai, meddig lesztek kemény szívűek? Miért szeretitek a hiábavalóságot és keresitek a hazugságot? Tudjátok meg, hogy az Úr csodálatosan cselekedett az Ő kegyeltjével; az Úr meghallgat engem, midőn Őhozzá kiáltok. Haragudjatok, ámde ne vétkezze­tek; szóljatok szívetekben, és fekvőhelyeteken csillapodjatok. Áldozzá­tok az igazság áldozatát, és bízzatok az Úrban. Sokan mondják: Kicsoda mutatja meg nekünk a javakat? Megjelöltetett mirajtunk a Te orcádnak világossága, Urunk. Nagyobb örömet adsz így szívemnek, mint amikor ők búzában, borban és olajban dúskálnak. Békeségben fekszem le és alszom eI, mert egyedül Te, Uram, tartasz engem reménységben..

(6. zsoltár)

Uram, felindulásodban ne feddjél meg engem, és haragodban ne büntess meg engem. Irgalmazz nékem, Uram, mert erőtlen vagyok. Gyó­gyíts meg, Uram, mert megrendültek az én csontjaim, és lelkem is meg­rendült, Te pedig, Uram, meddig? Térj hozzám, Uram, szabadítsd meg lelkemet, üdvözíts engem a Te irgalmadért. Mert a halálban nincsen, aki megemlékeznék Rólad; és az alvilágban kicsoda fog magasztalni Té­ged? Elfáradtam sóhajtozásomban, minden éjjel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekhelyemet. Elhomályosult a szemem haragod miatt, összeomlottam ellenségeim között. Távozzatok tőlem, ti törvénytelenséget cselekvők, mert meghallgatta az Úr sírásom hangját. Meghallgatta az Úr az én könyörgésemet, az Úr elfogadta imádságomat. Megszégyenülnek és nagyon megrendülnek minden ellenségeim, meghátrálnak és hamarosan nagyon megszégyenülnek.

(12. zsoltár)

Meddig feledkezel meg rólam, Uram, teljesen? Meddig fordítod el orcádat éntőlem? Meddig viaskodjam lelkemben, és szenvedjek fájdal­makat szívemben naponként? Meddig emelkedik fölém az én ellenségem? Tekints reám és hallgass meg engem, én Uram Istenem. Világosítsd meg szememet, nehogy a halálba elaludjak; hogy ne mondhassa ellenségem: erőt vettem őrajta. Szorongatóim örvendeznének, ha meginognék. De én a Te irgalmadban reménykedem, örvendezik az én szívem a Te üdvö­zítésedben. Énekelek az Úrnak, az én jótevőmnek, és zengedezek a magas­ságos Úr nevének.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia dicsőség Néked Isten (3-szor)

(24. zsoltár)

Hozzád emelem, Uram, lelkemet; Istenem Tebenned bízom, meg ne szégyenüljek; ne nevessenek rajtam ellenségeim. Hiszen senki sem szégyenül meg, aki Téged vár; azok szégyenüljenek meg, akik hívságosan törvénytelenséget cselekszenek. Uram, ismertesd meg velem a Te utaidat, és ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a Te igazságodra, és taníts arra engem, mert Te vagy az én üdvözítő Istenem, és egész nap Téged vártalak. Emlékezz meg, Uram, a Te könyörületedről és irgalmadról, mert öröktől fogva vannak azok. Ifjúságom bűneiről és tudatlanságomról ne emlékezz meg; a Te irgalmasságod szerint emlékezz meg rólam a Te jóságodért, Uram. Jóságos és pártatlan az Úr, ezért eligazítja az úton tévedezőket. A szelídeket igazságban vezeti, és megtanítja a szelídeket az Ő útjaira. Az Úrnak minden útja irgalom és igazság azoknak, akik az Ő szövetségét és bizonyságait keresik. A Te nevedért, Uram, könyörülj bűnömön, mert sok az. Ki az az ember, aki féli az Urat? Eligazítja őt az úton, amelyet választott. Az ő lelke a jók között lakozik, és magva örökölni fogja a földet. Erőssége az Úr az őt félőknek, és az Ő szövetségét kinyilatkoztatja nekik. Szemeim mindenkor az Úrra tekintenek, mert Ő ragadja ki a csapdából lábaimat. Tekints reám és irgalmazz nékem, mert egyedül vagyok és szegény. Szívemnek gyötrelmei megsokasodtak; nyomorúságomból vezess ki engem. Lásd megalázkodásomat és fáradtságomat, és engedd el minden bűneimet. Lásd ellenségeimet, hogy megsokasodtak, és igaztalan gyűlölettel gyűlölnek engem; ne szégyenüljek meg, mert Benned reménykedem. Ártatlanok és igazak hozzám ragaszkodnak, mert Téged vártalak, Uram. Mentsd meg, óh Isten, Izraelt minden szorongatásából.

(30. zsoltár)

Tebenned reménykedtem, Uram, soha meg ne szégyenüljek; a Te igazságoddal szabadíts meg és ragadj ki engem. Hajtsd hozzám füledet, siess kiragadni engem; légy nékem védelmező Istenem és mentsváram, hogy megszabadíts engem. Mert erősségem és menedékem vagy Te, és a Te nevedért vezérelsz és táplálsz engem. Hozz ki engem ebből a csapdából, amelyet elrejtettek nékem, mert Te vagy az én védelmezőm. A Te ke­zeidbe teszem lelkemet; megváltottál engem, Uram, igazságnak Istene. Gyűlölöd az oktalan hívságok követőit, én azonban az Úrban reményke­dem. Örvendezem és vigadok a Te irgalmadban, mert reátekintettél meg­aláztatásomra, megszabadítottad a nyomorúságtól az én lelkemet. És nem adtál engem az ellenség kezébe, hanem tágas helyre állítottad lábaimat. Irgalmazz nékem, Uram, mert gyötörtetem; elhomályosult a bánattól az én szemem, lelkem és egész bensőm. Mert megfogyatkozott fájdalomban az én életem, és éveim a sóhajtozásban. Elgyengült az ínségben az én erőm, és csontjaim megrendültek. Minden ellenségeimnek gyalázattá let­tem, és főképpen szomszédaimnak, és irtózattá lettem ismerőseimnek; akik megláttak kint, elfutottak tőlem. Feledésbe mentem a szívükben, mint a halott; olyanná lettem, mint az elveszett holmi. Mert hallottam a sok körülöttem lakó sugdolózását, amint egybegyűltek ellenem, és azon ta­nácskoztak, hogy elvegyék életemet. De én Tebenned reménykedem, Uram, és mondottam: Te vagy az én Istenem. A Te kezeidben van a sor­som, ments meg engem ellenségeim kezétől és üldözőimtől. Ragyogtasd fel orcádat a Te szolgádra; üdvözíts engem a Te irgalmadban, Uram, ne szégyenüljek meg, mert Téged hívtalak segítségül; szégyenüljenek meg a bűnösök, és vitessenek az alvilágba. Némuljanak el a csalárd ajkak, ame­lyek az igaz ellen gonoszt mondanak gőggel és megvetéssel. Mily nagy a Te jóságod sokasága, Uram, amelyet a Téged félőknek tartogattál, és amelyet azokkal cselekszel, akik Benned reménykednek az emberek fiai­nak színe előtt. Elrejted őket orcád rejtekébe az emberek háborgatása elől, hajlékodban oltalmazod őket a nyelvek áskálódásától. Áldott az Úr, mert csodálatossá tette az Ő irgalmát a hatalmas városban. Én ugyan azt mondtam önkívületemben: elvettettem szemeid elől; mégis meghallgattad könyörgésem hangját, amikor Hozzád kiáltottam. Szeressétek az Urat, minden Ő kegyeltjei, mert az igazságot keresi az Úr, és megfizet azoknak, akik fölöslegesen gőgösködve cselekesznek. Legyetek bátrak, és erős le­gyen a szívetek mindnyájatoknak, akik az Úrban reménykedtek.

(90. zsoltár)

Aki a Magasságos oltalmában lakozik, az ég Istenének árnyékában táboroz. Azt mondja az Úrnak: oltalmazóm és menedékem nékem az én Istenem, Őbenne reménykedem. Mert Ő szabadít meg engem a vadászok csapdájától és a haragos beszédtől. Vállaival beárnyékoz téged, és az Ő szárnyai alatt bizodalommal lehetsz; fegyverként vesz körül az Ő igazsága. Nem félemedsz meg az éjjeli rettenéstől, a nappal repülő nyíltól, a sötétségben lopakodó bajtól, a déli démonok találkozásától. Elhullanak mellőled ezren, és jobbod felől miriádok, de hozzád mindez nem ér el. Csak szemeiddel fogod fel és látod a bűnösök meglakolását. Mert Te vagy, Uram, az én reménységem; a Magasságost választottad magadnak menedékül. Nem jutnak el hozzád a bajok, és csapás nem én hajlékodat. Mert az Ő angyalainak megparancsolta felőled, hogy megőrizzenek téged minden utaidban; kezeiken hordoznak téged, nehogy lábadat kőbe üssed. Áspiskígyóra és viperára taposol, oroszlánt és sárkányt eltiporsz. Mivel énbennem bízott, megszabadítom őt, oltalmazom őt, mert megismerte az én nevemet. Hozzám kiált, és meghallgatom őt; vele vagyok szorongattatásában, és megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel ajándékozom meg őt, és megmutatom néki az én üdvösségemet.

Dicsőség…, most és mindenkor…
Alliluia, Alliluia, Alliluia dicsőség Néked Isten (3-szor)

Uram irgalmazz (3-szor)

Dicsőség…, most és mindenkor…

K: Ézsaiás éneke

Velünk az Isten! Tudjátok meg, nemzetek, és hódoljatok meg! — Mert velünk az Isten!

Halljátok ezt a földnek végéig. — Mert velünk az Isten.

Ha fölfegyverkeztek, legyőzettek. — Mert velünk az Isten.

És ha Újra fölfegyverkeztek, Újra legyőzettek. — Mert velünk az Isten.

Bármi tervet terveztek is, lerontja azt az Úr. — Mert velünk az Isten.

És bármi szót szóltok is, nem marad meg bennetek. — Mert velünk az Isten.

Amitől ti féltek, mi nem félünk, és meg nem rendülünk. — Mert velünk az Isten.

A mi Urunkat, Istenünket, Öt tartjuk szentnek, és Ő a mi fé­lelmünk. — Mert velünk az Isten.

És ha Őbenne bízom, Ő lesz nékem megszentelésemre. — Mert velünk az Isten.

És bízom Benne és üdvözülök Általa. Mert velünk az Isten. Íme itt vagyok én és a gyermekek, akiket nékem adott az Is­ten. — Mert velünk az Isten.

A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot látott. — Mert velünk az Isten.

Kik a halálnak földjén és árnyékában lakoztok, világosság ragyog fel reátok. — Mert velünk az Isten.

Mert Gyermek született nékünk, Fiú adatott nékünk. — Mert velünk az Isten.

Az uralom az Ő vállán van. — Mert velünk az Isten.

És az Ő békeségének nem lesz Vége. — Mert velünk az Is­ten.

És nevét így hívják: Nagy Tanács Hírnöke. — Mert velünk az Isten.

Csodálatos Tanácsadó. — Mert velünk az Isten.

Hatalmas Isten, Uralkodó, a Békeség Fejedelme. — Mert ve­lünk az Isten.

A Jövendő Atyja. — Mert velünk az Isten.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek. — Mert velünk az Isten.

Most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin. — Mert velünk az Isten.

Velünk az Isten! Tudjátok meg, nemzetek, és hódoljatok meg! — Mert velünk az Isten!

Nagyböjtben énekeljük, máskor olvassuk:

K:
Ezt a napot is eltöltvén, hálát adok Néked, Uram; esedezem, hogy az estét és az éjjelt tedd énnékem bűntelenné, Üdvözítő, és üdvözíts engem.(metánia)

2. K: Dicsőség…

Ezt a napot is eltöltvén, dicsőítelek, óh Uralkodó; esedezem, hogy az estét és az éjjelt tedd énnékem botránkozástól mentessé, Üdvözítő, és üdvözíts engem. (metánia)

1. és 2. K: Most és mindenkor…
Ezt a napot is eltöltvén, magasztallak Téged, óh Szent; esede­zem, hogy az estét és az éjjelt tedd énnékem kísértésektől men­tessé, Üdvözítő, és üdvözíts engem. (metánia)

A Kerubok testnélküli természete el nem hallgató ének­kel dicsőít Téged. A hatszárnyú lények, a Szeráfok, szüntelen han­gokon magasztalnak. Az angyaloknak egész serege Háromszorszent Énekkel dicsér. Mert mindenek előtt voltál és vagy, óh Atya, a Veled együtt időtelen Fiaddal, és hordozva az életnek egyenlő tisztességű Lelkét, nyilvánítod a Háromság oszthatatlanságát. Isten Szentséges Szűz Anyja, az Igének szemtanúi és szolgái, pró­fétáknak s vértanúknak minden seregei, mint akik a halhatatlan életet bírjátok, mindnyájunkért állhatatosan járjatok közre, mert mindnyájan nyomorúságokban vagyunk. Hogy megszabadulva a gonosznak álnokságától, az angyalok dicsérőénekét zengjük: Szent, Szent, Szent, Háromszorszent Urunk, irgalmazz nekünk és üdvö­zíts minket. Ámin. (metánia)

Hiszek Egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dol­goknak Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiá­ban, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és em­berré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltá­madott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicső­séggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőí­tünk, aki a próféták által szólott.

Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.

Szentséges Nagyasszonyunk, Istennek Szülője, járj közre érettünk bűnösökért. (3-szor metániával)

Szent angyalok és arkangyalok minden Mennyei Hatalmai, járjatok közre érettünk bűnösökért. (2-szer metániával)

Szent János próféta, a mi Urunk Jézus Krisztus előhírnöke és keresztelője, járj közre érettünk bűnösökért. (2-szer metániával)

Szent, dicsőséges apostolok, próféták és vértanúk és minden szentek, járjatok közre érettünk bűnösökért. (2-szer metániával)

Szentéletű és isteni ihletettségű atyáink, földkerekségnek pásztorai és tanítói, járjatok közre érettünk bűnösökért. (2-szer metániával)

Szent … (a templom védőszentje), járj közre érettünk bűnö­sökért. (2-szer metániával)

Drága és életetadó Kereszt győzhetetlen és leronthatatlan és isteni ereje, ne hagyjál el minket, bűnösöket. (2-szer metániával)

Istenünk, könyörülj rajtunk, bűnösökön (2-szer metániával)

Istenünk, könyörülj rajtunk, bűnösökön, és irgalmazz nekünk (2-szer metániával)

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

Tropárionok ünnepen az ünnepét,

hétfőn és szerdán este:

Világosítsd meg szemeimet, Krisztus Isten, hogy ne merüljek halálos álomba, és ne mondhassa ellenségem, hogy legyőzött engem.

Dicsőség…

Istenem, oltalmazd az én lelkemet, mert sok ve­szély leselkedik rám, ments meg ezektől Jóságos, mint Emberszerető.

Most és mindenkor…

Mivel nincs bizodalmunk rengeteg bűnünk miatt, Te kérdd a Tőled Születettet, Istennek Szűz Szülője, mert sokat tehet az anyai könyörgés az Uralkodó jóindulatához. Ne vesd meg mi bűnösök könyörgéseit Tisztaságos, mert könyörületes vagy és Te üdvözíthetsz minket, Aki értünk szenvedni is kész voltál.

kedden és csütörtökön este:

Láthatatlan ellenségeim szüntelen támadásait ismered, Uram, és megátalkodott testem erőtlenségét ismered, én Teremtőm, ezért a Te kezeidbe helyezem lelkemet, takarj be jóságod szárnyival, hogy ne merüljek halálos álomba, és világosítsd meg értelmi szemeimet, hogy élvezhessem a Te isteni szavaidat, és kelts fel engem kellő időben a Te dicséretedre, egyedülvaló áldott és emberszerető.

Vers: Tekints le rám, és hallgass meg engem, Én Uram, Istenem.

Mert félelmetes a Te ítéleted, Urunk, a színed előtt álló angyalokkal, mikor az ember odavezettetik, a könyvek felnyittatnak, a tettek megvizsgáltatnak, a gondolatok megmérettetnek; milyen ítélet vár rám, bűnben fogantra, ki oltja majd el a tüzet, ki hoz fényt a sötétségbe, ha nem Te, Uram, Aki irgalmazol nekem, mint emberszerető.

Dicsőség…

Adj nekem könnyeket, Istenem, mint egykor a bűnös asszonynak, és méltass engem arra, hogy megöntözzem a lábaidat, amelyek megmentettek az illúzió útjától; és hogy illatos olajat hozzak Neked, bűnbánatban született tiszta életet, hogy én is meghalljam áhított hangodat: hited megtartott téged, menj békével.

Most és mindenkor… (Theotokion)

Megszégyeníthetetlen reménységedben bízva, Istennek Szülője, megmenekülök, a Te közbenjárásodhoz folyamodva, Tisztaságos, félelem nem vesz erőt rajtam. Üldözöm ellenségeimet és legyőzöm őket, egyedül a Te oltalmaddal, mint sisakkal és a Te mindenható segítségeddel felvértezve, imádsággal így kiáltok Hozzád: Úrnőm, ments meg imáiddal, és kelts fel a sötét álomból a Te dicséretedre, a Tőled megtestesült Isten Fiának erejével.

F: Uram irgalmazz (40-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Szent atyáink imái által…

K: Ámin.

F: Nagy Szent Vazul imája:

Urunk, mi Urunk, aki megmentettél minket a nappal szá­guldó minden nyíltól, ments meg minden olyan dologtól is, amely a sötétségen halad át. Fogadd el esti áldozatunkat, kezeinknek föl­emelését. Méltass minket arra, hogy az éjszakát feddhetetlenül töltsük el, a gonosztól meg nem kísértve, és óvj meg minket min­den ördögi háborgatástól és rettegéstől. Ajándékozz a mi lelkünknek áhítatot, és elmélkedéseinknek a Te félelmetes és igazságos ítélkezéseden való számadás gondolatát. Szegezd le testünket a Te félelmeddel, és ernyeszd el földi tagjainkat, hogy az álom csöndjé­ben is gyönyörködhessünk ítélkezéseid látásában. Tarts távol tő­lünk minden illetlen képzelődést és ártalmas vágyat. Kelts fel minket az imádság idejében szilárdan a hitben és gyarapodva a Te parancsolataid teljesítésében; a Te egyszülött Fiadnak jóakarata és jósága által, kivel áldott vagy a Te szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

(101. zsoltár)

Uram, hallgasd meg imádságomat, és kiáltásom jusson el Hozzád. Ne fordítsd el orcádat éntőlem; amely napon szorongattatom, hajtsd hozzám füledet; bármely napon segítségül hívlak, hamar hallgass meg engem. Mert miként a füst, elenyésznek napjaim, és csontjaim, mint a parázs át­izzottak. Levágattam, mint a fű, és kiszáradt a szívem olyannyira, hogy elfeledtem enni kenyeremet. Sóhajtásom hangjától csontom a húsomhoz tapadt. Hasonlóvá lettem a pusztai pelikánhoz, olyanná lettem, mint a bagoly a romokon; virrasztok és olyan vagyok, mint a magányos madár a háztetőn. Egész nap gyaláznak engem ellenségeim, és akik dicsértek en­gem, ellenem esküsznek. Mert hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel keverem, haragod és felindulásod miatt; mert fölemeltél és elvetettél engem. Napjaim, mint az árnyék lehanyatlottak, és én mint a fű kiszáradtam. De Te, Uram, mindörökké megmaradsz, és emlékezeted nemzedékről nemzedékre. Te fölkelsz és megkönyörülsz a Sionon, mert ideje, hogy megkönyörülj rajta, hiszen eljött az ideje. Mert kedvelik a Te szolgáid annak köveit, és még a porán is szánakoznak. És a nemzetek félni fogják az Úr nevét, és a föld minden királyai a Te dicsőségedet; mert felépíti az Úr a Siont, és megjelenik dicsőségben. Letekintett az alázatosak imádságára, és nem vetette meg könyörgésüket. Írassék ez fel a jövendő nemzedék számára, és az újjáalkotott nép dicsérni fogja az Urat, mert lehajolt az Ő szent magasságából; az Úr a mennyből a földre tekintett, hogy meghallja a foglyok sóhajtását és feloldja a halálra szántakat; hogy hirdessék a Sionon az Úr nevét, és az Ő dicséretét Jeruzsálemben, midőn egybegyűlnek a népek és a királyságok, hogy az Úrnak szolgáljanak. Megsanyargatta erőmet az úton, napjaimnak kevés számát megjelentette né­kem. Ne szólíts el engem napjaim felénél, nemzedékről nemzedékre tarta­nak a Te éveid. Te, Uram, kezdetben alapoztad meg a földet, és kezeidnek alkotásai az egek. Azok elveszhetnek, de Te megmaradsz; mind elavulnak, mint a ruha, és mint az öltözetet, úgy váltod azokat, és elváltoznak; de Te ugyanaz vagy, és esztendeid soha el nem fogynak. Szolgáidnak fiai letábo­roznak, és magvuk szilárdan megmarad mindörökre.

Manassé király imája:

Mindenható Urunk, atyáinknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak és azok igaz nemzetségének Istene, aki teremtetted az eget és a földet, azok minden ékességével együtt, aki parancsod szavával határt szabtál a tengernek, aki lezártad a mélységet, és lepecsételted azt a Te félelmetes és dicsőséges neveddel, akitől fél a mindenség, és retteg a Te hatalmad színe előtt; elbírhatatlan a Te dicsőséged fensége, és elhordozhatatlan a bűnösöket sújtó ha­ragod, ámde mérhetetlen és kifürkészhetetlen a Te ígéreted irgal­massága. Mert Te vagy a magasságos, könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú Úr, aki bánkódsz az emberek gonoszsága felett. Te, Urunk, a Te jóságod sokasága szerint megtérést és bűnbocsánatot hirdettél az Ellened vétkezőknek, és nagy könyörületességedben bűnbocsánatot rendeltél üdvösségül a bűnösöknek. Te, Uram, Se­regeknek Istene, a bűnbánatot nem az igazaknak, nem Ábrahám­nak, Izsáknak és Jákobnak adtad, akik mit sem vétkeztek, hanem nékem bűnösnek; mert több az én vétkem, mint a tenger homokszemeinek száma. Megsokasodtak törvényszegéseim, Uram, és nem vagyok méltó, hogy föltekintsek és meglássam az égbolt magassá­gát, igaztalanságaim sokasága miatt. Súlyos vasbilincs alatt görnyedezem, úgyhogy nem emelhetem föl fejemet, és nincs szá­momra enyhülés; mert fölingereltem haragodat, és gonoszságot cselekedtem Előtted, nem teljesítvén akaratodat és nem tartván meg parancsolataidat. És most lélekben térdet hajtok Előtted, kö­nyörögve a Te jóságodért. Vétkeztem, Uram, vétkeztem, és isme­rem törvényszegéseimet; de esedezve kérlek: bocsáss meg, Uram, bocsáss meg nékem, és ne pusztíts el engem is törvénytelenségeim­mel együtt, és haragodban ne tartsd számon mindörökre gonosz­ságaimat, és ne ítélj el engem a föld legmélyére. Mivel Te vagy, Istenem, a bűnbánók Istene, mutasd meg énrajtam egész jóságo­dat, és bár méltatlan vagyok rá, üdvözíts engem a Te nagy irgal­mad szerint; és dicsérni foglak mindenkor, életemnek minden nap­jain. Mert Téged dicsérnek minden Mennyei Hatalmak, és Tied a dicsőség mindörökkön örökké. Ámin.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

Tropárionok (6. hang):

Irgalmazz nekünk Urunk, irgalmazz nekünk, mert minden védelmet nélkülözve ezt az esedezést ajánljuk fel Néked, mint Uralkodónak, mi bűnösök, irgalmazz ne­künk.

Dicsőség…

Urunk, irgalmazz nekünk, mert Tebenned bíztunk, ne lobbanj nagy haragra irántunk, vétkezéseinkről se em­lékezz meg, hanem tekints le reánk most is, mint könyö­rületes, és ments meg minket ellenségeinktől, mert Te vagy a mi Istenünk és mi a Te néped, mindannyian a Te kezed műve vagyunk, és a Te nevedet hívjuk segítségül.

Most és mindenkor…

A könyörületesség kapuját nyisd meg nékünk, Istennek áldott Szülője, hogy Tebenned bízva el ne té­vedjünk, hanem megszabaduljunk Teáltalad a nyomorúsá­goktól, mert Te vagy a keresztények nemzetségének üd­vössége.

Uram irgalmazz (40-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Szent atyáink imái által…

K: Ámin.

F: Ima:

Uralkodó Isten, mindenható Atya, Jézus Krisztus egyszülött Fiú, és Szent Lélek; egy Istenség, egy Hatalom, irgalmazz nékem bűnösnek, és Néked tetsző ítélettel üdvözíts engem, a Te méltatlan szolgádat; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(69. zsoltár, ha nem olvassuk a nagy kánont)

Óh Isten, siess az én segítségemre! Szégyenüljenek meg és aláztas­sanak meg, akik az én lelkemre törnek; forduljanak vissza és szégyenül­jenek meg, akik rosszat akarnak nékem. Forduljanak tüstént vissza szé­gyenkezve, akik gúnyolnak engem. Vigadjanak és örvendezzenek Teben­ned mindazok, akik keresnek Téged, és mondják mindenkor, akik szere­tik a Te üdvösségedet: magasztaltassék az Isten. Én pedig szegény és nyo­morult vagyok, óh Isten, segíts meg engem. Segítőm és szabadítóm vagy Te; Uram, ne késlekedj.

(142. zsoltár)

Uram, hallgasd meg imádságomat, halld meg könyörgésemet a Te igazságodban, hallgass meg engem a Te igazságosságodban, és ne szállj perbe a Te szolgáddal, hiszen senki élő meg nem igazulhat Teelőtted. Íme az ellenség üldözi az én lelkemet, a földig alázta meg életemet; a sötétségbe ültetett engem, mint a rég holtakat; elcsügged a lelkem énbennem, megretten bennem az én szívem. Megemlékeztem a régmúlt napokról, el­mélkedtem minden dolgaidról, kezednek műveiről elmélkedtem. Kitárom Tefeléd karjaimat, olyan a lelkem Tehozzád, mint a szikkadt 1 öld. Hamar hallgass meg engem, Uram, megfogyatkozott az én lelkem. Ne fordítsd el orcádat éntőlem, mert hasonló lennék a sírba menőkhöz. Hamar hallasd velem kegyelmedet, mert Tebenned reménykedem. Mutasd meg nékem az utat, amelyen járjak, mert Hozzád emelem lelkemet. Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram, mert Hozzád menekedtem; taníts meg cselekedni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem; a Te jóságos Lelked vezessen engem az egyenes földön. A Te nevedért, Uram, éltess engem, a Te igaz­ságosságodért vezesd ki lelkemet a bánkódásból, és a Te irgalmadért rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, akik szorongatják lelkemet, mert én a Te szolgád vagyok.

K: Nagy Doxológia

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békeség, az emberek között jóakarat.

Magasztalunk Téged, áldunk Téged, hódolunk Néked, dicsőí­tünk Téged, hálát adunk Néked a Te nagy dicsőségedért.

Urunk Királyunk, mennyei Istenünk, mindenható Atyánk, egyszülött Fiú, Jézus Krisztus Urunk és Szent Lélek.

Urunk Istenünk, Istennek Báránya, az Atyának Fia, aki elve­szed a világ bűnét! Irgalmazz nekünk, aki elveszed a világ bűnét.

Fogadd a mi könyörgésünket, ki ülsz az Atyának jobbján, és irgalmazz nekünk.

Mert egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy Űr, Jézus Krisz­tus, az Atya Isten dicsőségére. Amin.

Minden éjjelen áldalak Téged, és dicsérem a Te nevedet minden időkben és mindörökkön örökké.

Urunk, menedékünk voltál nemzedékről nemzedékre. Én mon­dám: Uram, irgalmazz nekem, gyógyítsd meg az én lelkemet, mert vétkeztem Ellened.

Uram, Hozzád menekedtem, taníts meg cselekedni a Te akara­todat, mert Te vagy az én Istenem. Mert Nálad van az élet forrása; a Te világosságodban látjuk meg a Világosságot. Áraszd a Te irgalmadat azokra. kik ismernek Téged.

Méltass minket, Urunk, hogy ezen a éjszakán bűntelenül ma­radhassunk meg. Áldott vagy, Urunk, atyáinknak Istene, és dicséretes és dicsőí­tett a. Te neved mindörökké. Amin. Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk. amiképpen bíztunk Tebenned.

Áldott vagy, Uram, taníts meg engem a Te igazságaidra. Áldott vagy, Uralkodó, okosíts fel engem a Te igazságaidra. Áldott vagy, Szent, világosíts meg engem a Te igazságaiddal. Uram, a Te irgalmad örökké­való, ne vesd meg kezeidnek alkotásait. Téged illet a dicséret, Té­ged illet a magasztalás, a dicsőség Téged illet, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

F: Kánon a soros szenthez, vagy Isten Szülőjéhez és tropárionok

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

(6. hang)

Hatalmak Ura légy velünk, mert Rajtad kívül nincs más segítőnk, Hatalmak Ura irgalmazz nékünk.

2. K: Ugyanezt feleli:

Hatalmak Ura légy velünk, mert Rajtad kívül nincs más segítőnk, Hatalmak Ura irgalmazz nékünk.

K:
Dicsérjétek az Istent az Ő szentjeiben, dicsérjétek Őt az Ő ha­talmának erősségében.

Dicsérjétek Őt az Ő hatalmas cselekedeteiért, dicsérjétek Őt az Ő nagyságának sokasága szerint.

Hatalmak Ura légy velünk…

Dicsérjétek Őt a harsona szavával, dicsérjétek Őt hárfával és citerával.

Hatalmak Ura légy velünk…

Dicsérjétek Őt dobbal és körtánccal, dicsérjétek Őt hegedűvel és fuvolával.

Hatalmak Ura légy velünk…

Dicsérjétek Öt zengő cimbalmokkal. dicsérjétek Őt ujjongó cimbalmokkal. Minden lehellet dicsérje az Urat!

Hatalmak Ura légy velünk…

1. és 2. K:

Dicsérjétek az Istent az Ő szentjeiben, dicsérjétek Őt az Ő ha­talmának erősségében.

Hatalmak Ura légy velünk…

F: Dicsőség…

Urunk, ha nem lettek volna velünk a Te imádsággal közbenjáró szentjeid, és a Te könyörületes kegyelmed, hogyan merészelnénk énekelni Néked, Akit szüntelenül dicsőítenek az angyalok; Aki ismered a mi szívünket, könyörülj rajtunk.

Most és mindenkor…

Vétkezéseim sokasága miatt Hozzád menekedem, Tisztaságos, üdvösségért esedezve, látogasd meg erőtlen lelkemet, és kérd a Te fiadat, a mi Istenünket, hogy adja meg nekem gonosz tetteim bocsánatát, egyedülvaló Áldott.

Istennek Szentséges Szülője, életem idején ne hagyj el engem, ne bízz engem az emberi közbenjárásra, hanem oltalmazz engem, és irgalmazz nekem.

Minden reménységemet Tehozzád fűzöm, Istennek Szülője, őrizz meg engem a Te oltalmad alatt.

Uram irgalmazz (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: A Királyi Ajtó előtt:

Könyörüljön rajtunk az Isten…

Ha a hajnalin Alliluia van, olvassa Szíriai Szt. Efrém nagyböjti imáját:

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság és hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak (metánia)

Igen, Uram Királyom! Add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet; mert áldott vagy mindörökkön örökké. (metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst (12-szer földig hajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság és hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem; hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak; Igen, Uram Királyom! Add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet; mert áldott vagy mindörökkön örökké. (metánia)
F: Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

F: Ima Isten szülőjéhez:

Szeplőtelen, Feddhetetlen, Romolhatatlan, Tisztaságos, Tiszteletreméltó Szűz, Uralkodó, Istennek Jegyese, Aki dicsőséges szüléseddel az Isten Igét az emberekkel egyesítetted, és a nemzetségünk elvetett természetét a mennyeivel összekapcsoltad, reménytelenek egyedüli Reménysége, harcban állók Segítője, a Hozzád folyamodóknak kész Közbenjárója, és minden keresztény Oltalma vagy. Ne undorodj meg tőlem, bűnöstől, beszennyezettől, aki szennyes gondolatokkal, szavakkal és tettekkel méltatlanná váltam mindenre és elmém restségével az élet élvezeteinek rabjává lettem. De mint az emberszerető Isten Anyja, emberszeretettel könyörülj meg rajtam, bűnösön és paráznán, és fogadd szennyes ajkaimmal Hozzád mondott imáimat. Anyai bizodalommal kérd a mi Uralkodónkat és Urunkat, hogy nyissa meg számomra is jóságának emberszerető ölét, és elvetvén az én számtalan vétkezéseimet vezessen engem a bűnbánatra, és tegyen az Ő parancsolatainak igaz. betartójává, és járj előttem mindig, mint könyörületes, irgalmas és jóindulatú. Aki a jelen életben is forró közbenjáró és Segítő vagy, elűzve az ellenséges támadásokat, és az üdvösségre vezetve engem, halálom óráján is tartsd meg megátalkodott lelkemet, és messzire űzd el tőle a gonosz ördögök sötét szellemeit. Az utolsó ítélet napján szabadíts meg az örök kínoktól, és a Te Fiad kimondhatatlan dicsőségének örököseként mutass fel engem, ragyogjon az be engem a Te segítségeddel és közbenjárásoddal én Úrnőm, Istennek Szentséges Szülője, a Te Egyszülött Fiadnak és a mi Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak kegyelme és emberszeretete által, Kit is illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Ő Kezdetnélküli Atyjával és Szentséges, Jóságos és Életetadó Lelkével együtt, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Ima a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz:

Add nekünk nyugovóra térőknek, Urunk, hogy testünk és lelkünk megpihenjen, őrizz meg minket a bűnös, sötét álomtól, és minden sötét, éjjeli kéjvágytól, fékezd meg a szenvedélyek rohamát, oltsd ki a sátán égő nyilait, amelyeket álnokul kilőtt ránk, oltsd el testi vágyaink fellobbanását, és altasd el minden földi és anyagias gondolatunkat. És ajándékozz nekünk, Istenünk, éber elmét, istenfélő gondolatot, józan szívet, könnyű álmot és minden sátáni kívánság megváltoztatását. Kelts fel minket az imádság idejében, a Te parancsolataidban megszilárdítva, és a Te ítéleted emlékét megerősítve bennünk. Add, hogy egész éjjel dicsőítsünk Téged, hogy énekeljük, áldjuk, és magasztaljuk a Te tisztaságos és magasztos nevedet, az Atyáét, Fiúét, és Szent Lélekét, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Ámin.

Legdicsőségesebb Örökszűz, Istennek áldott Szülője, vezesd a mi imádságunkat a Te Fiad és a mi Iste­nünk elé, és esedezz, hogy üdvözítse Teáltalad a mi lel­künket.

Reménységem az Atya, menedékem a Fiú, oltalmam a Szent Lélek; Szent Háromság, dicsőség Néked.

Dicsőség…, Most és mindenkor…

Uram irgalmazz (3-szor)

Adj áldást.

P: Elbocsátás helyett olvassa a földre borult híveknek:

Nagyirgalmú Uralkodónk, Jézus Krisztus Urunk Iste­nünk, a mi tisztaságos Nagyasszonyunk, Istennek Szülő­je és Örökszűz Mária közbenjárásai és a drága és életet-adó Kereszt ereje által, a tiszteletreméltó Mennyei Testnélküli Hatalmaknak, a tiszteletreméltó, dicsőséges Pró­féta, Előhírnök és Keresztelő Jánosnak, a szent, dicsősé­ges és dicséretes apostoloknak, a szent, dicsőséges és győzedelmes vértanúknak, szent és istenhordozó atyáinknak, a szent és igaz istenősöknek, Joakimnak és Annának, és minden szenteknek oltalma által fogadd kegyesen a mi könyörgésünket, ajándékozd nekünk vétkezéseink bocsá­natát. Takarj be minket szárnyaid takarójával és űzz el tőlünk minden ellenséget és támadót; tedd békéssé a mi életünket, Urunk, irgalmazz nekünk és a Te világodnak, és üdvözítsd a mi lelkünket, mint jóságos és embereket szerető.

K: Ámin.

P: Áldjatok meg, testvérek és bocsássatok meg nekem, bűnösnek.

Nép: Isten megbocsát neked, szent atyánk.

Ekténia:

Könyörögjünk szentséges atyánkért, … patriarchánkért és … püspökünkért

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

… atyánkért/anyánkért és Krisztusban minden testvérünkért/nővérünkért.

A minket gyűlölőkért és szeretőkért.

A rajtunk könyörülőkért és a nékünk szolgálókért.

Azokért, akik meghagyták nekünk méltatlanoknak, hogy imádkozzunk értük.

A foglyok szabadulásáért.

A távol lévő atyákért és testvérekért/nővérekért.

A tengeren hajózókért.

Könyörögjünk a föld gyümölcseinek bőségéért.

És minden keresztény lélekért.

Magasztaljuk az igazhitű főpapokat és ezen szent templom/kolostor jóttevőit.

Szüleinket, és minden elhunyt atyánkat és testvérünket/nővérünket, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűeket.

Mondjuk értük is.

K: Uram irgalmazz (3-szor)

P: Szent atyáink imái által…
Kis lenyugvási istentisztelet

P: A Királyi Ajtó előtt:

Áldott a mi Istenünk…
K: Ámin.

F: Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél, Uram, kegyesen jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

(69. zsoltár)

Óh Isten, siess az én segítségemre! Szégyenüljenek meg és aláztas­sanak meg, akik az én lelkemre törnek; forduljanak vissza és szégyenül­jenek meg, akik rosszat akarnak nékem. Forduljanak tüstént vissza szé­gyenkezve, akik gúnyolnak engem. Vigadjanak és örvendezzenek Teben­ned mindazok, akik keresnek Téged, és mondják mindenkor, akik szere­tik a Te üdvösségedet: magasztaltassék az Isten. Én pedig szegény és nyo­morult vagyok, óh Isten, segíts meg engem. Segítőm és szabadítóm vagy Te; Uram, ne késlekedj.

(142. zsoltár)

Uram, hallgasd meg imádságomat, halld meg könyörgésemet a Te igazságodban, hallgass meg engem a Te igazságosságodban, és ne szállj perbe a Te szolgáddal, hiszen senki élő meg nem igazulhat Teelőtted. Íme az ellenség üldözi az én lelkemet, a földig alázta meg életemet; a sötétségbe ültetett engem, mint a rég holtakat; elcsügged a lelkem énbennem, megretten bennem az én szívem. Megemlékeztem a régmúlt napokról, el­mélkedtem minden dolgaidról, kezednek műveiről elmélkedtem. Kitárom Tefeléd karjaimat, olyan a lelkem Tehozzád, mint a szikkadt föld. Hamar hallgass meg engem, Uram, megfogyatkozott az én lelkem. Ne fordítsd el orcádat éntőlem, mert hasonló lennék a sírba menőkhöz. Hamar hallasd velem kegyelmedet, mert Tebenned reménykedem. Mutasd meg nékem az utat, amelyen járjak, mert Hozzád emelem lelkemet. Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram, mert Hozzád menekedtem; taníts meg cselekedni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem; a Te jóságos Lelked vezessen engem az egyenes földön. A Te nevedért, Uram, éltess engem, a Te igaz­ságosságodért vezesd ki lelkemet a bánkódásból, és a Te irgalmadért rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, akik szorongatják lelkemet, mert én a Te szolgád vagyok.

Hétköznapi doxológia

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békeség, az emberek között jóakarat.

Magasztalunk Téged, áldunk Téged, hódolunk Néked, dicsőí­tünk Téged, hálát adunk Néked a Te nagy dicsőségedért. Urunk Királyunk, mennyei Istenünk, mindenható Atyánk, egyszülött Fiú, Jézus Krisztus Urunk és Szent Lélek. Urunk Istenünk, Istennek Báránya, az Atyának Fia, aki elve­szed a világ bűnét! Irgalmazz nekünk, aki elveszed a világ bűnét. Fogadd a mi könyörgésünket, ki ülsz az Atyának jobbján, és irgalmazz nekünk. Mert egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy Űr, Jézus Krisz­tus, az Atya Isten dicsőségére. Ámin.

Minden éjjelen áldalak Téged, és dicsérem a Te nevedet minden időkben és mindörökkön örökké.

Urunk, menedékünk voltál nemzedékről nemzedékre. Én mon­dám: Uram, irgalmazz nekem, gyógyítsd meg az én lelkemet, mert vétkeztem Ellened. Uram, Hozzád menekedtem, taníts meg cselekedni a Te akara­todat, mert Te vagy az én Istenem. Mert Nálad van az élet forrása; a Te világosságodban látjuk meg a Világosságot. Áraszd a Te irgalmadat azokra. kik ismernek Téged.

Méltass minket, Urunk, hogy ezen a éjszakán bűntelenül ma­radhassunk meg. Áldott vagy, Urunk, atyáinknak Istene, és dicséretes és dicsőí­tett a. Te neved mindörökké. Ámin.

Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk. amiképpen bíztunk Tebenned. Áldott vagy, Uram, taníts meg engem a Te igazságaidra. Áldott vagy, Uralkodó, okosíts fel engem a Te igazságaidra. Áldott vagy, Szent, világosíts meg engem a Te igazságaiddal.

Uram, a Te irgalmad örökké­való, ne vesd meg kezeidnek alkotásait. Téged illet a dicséret, Té­ged illet a magasztalás, a dicsőség Téged illet, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Hiszek Egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dol­goknak Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiá­ban, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és em­berré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltá­madott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicső­séggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőí­tünk, aki a próféták által szólott.

Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.

Soros kánon a szenthez, vagy Isten Szülőjéhez

Valóban méltó boldognak nevezni Téged, Istennek Szülőjét, az örökké boldogságost és feddhetetlent, és a mi Istenünknek anyját, aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

A napi, a templomi és a következő tropárionok (ha ünnep van, csak az ünnepi kondákion)

Vasárnap este:

Ha a templom Krisztusnak vagy Isten Szülőjének van szentelve, akkor először a templom tropárionja, ha szentnek, akkor a napi tropárion 4. hang:

Óh Mennyei Seregeknek fővezérei, Hozzátok esedezünk mi méltatlanok, hogy könyörgéseitekkel erősítsetek meg minket, anyagtalan dicsőségetek szárnyinak takarójával oltalmazva bennünket, kik állhatatosan leborulunk és kiáltjuk: Mentsetek meg minket a veszedelmektől, mint a Mennyei Hatalmak fővezérei.

ezután a templomé, majd:

Atyáinknak Istene, Aki mindig szelíden bánsz velünk, ne hagyj minket kegyelmed nélkül, de az ő imáik által békességben vezesd életünket.

Aki az egész világon vértanúk vérével, mint bíborral és selyemmel díszítetted az egyházat, velük kiáltunk Hozzád Krisztus Isten: küldd le népednek könyörületedet, ajándékozz békét a Te világodnak, a mi lelkünknek pedig a nagy irgalmat.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom, sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden szentek és Isten Szülőjének imái által, add nekünk a Te békédet, és irgalmazz nekünk, mint könyörületes.

Hétfő este:

Ha a templom Krisztusnak vagy Isten Szülőjének van szentelve, akkor először a templom tropárionja, ha szentnek, akkor a napi tropárion 2. hang:

Dicséretekben van az igaznak emlékezete, de Néked, óh Előhírnök, elegendő az Úr tanúsága. Valóban a prófétáknál tiszteletreméltóbbnak mutatkoztál eg, mivel méltó voltál arra, hogy megkereszteld a hullámokban Azt, Akit hirdettél. Ezért nagy küzdelmet harcolván az igazságért, örvendezve hirdetted az alvilágban levőknek is a Testben megjelent Istent, Aki elveszi a világ bűnét, és megadja nekünk a nagy irgalmat.

ezután a templomé, majd:

Atyáinknak Istene, Aki mindig szelíden bánsz velünk, ne hagyj minket kegyelmed nélkül, de az ő imáik által békességben vezesd életünket.

Aki az egész világon vértanúk vérével, mint bíborral és selyemmel díszítetted az egyházat, velük kiáltunk Hozzád Krisztus Isten: küldd le népednek könyörületedet, ajándékozz békét a Te világodnak, a mi lelkünknek pedig a nagy irgalmat.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom, sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden szentek és Isten Szülőjének imái által, add nekünk a Te békédet, és irgalmazz nekünk, mint könyörületes.

Kedd este:

Szent Kereszt tropárionja (1. hang)

Üdvözíts Uram a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet, Aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok fölött, és kereszted által védelmezed a Te népességedet.

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom, sem bánat, sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden szentek és Isten Szülőjének imái által, add nekünk a Te békédet, és irgalmazz nekünk, mint könyörületes.

Szerda este:

Ha a templom Krisztusnak vagy Isten Szülőjének van szentelve, akkor először a templom tropárionja, ha szentnek, akkor a napi tropárion. Ha a templom arkangyaloknak vagy Keresztelő Szent Jánosnak van szentelve, akkor először az a templom tropárionja, azután a napi.

Szent apostolok, járjatok közre az irgalmas Istennél, hogy adja meg a vétkek elengedését a mi lelkünknek.

Szent Miklóshoz (4. hang):

A hit szabályának és a szelídség mintaképének, a mértékletesség tanítójának mutatott fel Téged, a Te nyájad előtt a dolgok igazsága. Azért alázatodban elérted a magasságot, szegénységedben a gazdagságot. Miklós főpap atyánk, esedezz Krisztus Istenhez, hogy üdvözítse a mi lelkünket.

ezután a templomé, majd:

Atyáinknak Istene, Aki mindig szelíden bánsz velünk, ne hagyj minket kegyelmed nélkül, de az ő imáik által békességben vezesd életünket.

Aki az egész világon vértanúk vérével, mint bíborral és selyemmel díszítetted az egyházat, velük kiáltunk Hozzád Krisztus Isten: küldd le népednek könyörületedet, ajándékozz békét a Te világodnak, a mi lelkünknek pedig a nagy irgalmat.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom, sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden szentek és Isten Szülőjének imái által, add nekünk a Te békédet, és irgalmazz nekünk, mint könyörületes.

Csütörtök este:

Szent Kereszt tropárionja (1. hang)

Üdvözíts Uram a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet, Aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok fölött, és kereszted által védelmezed a Te népességedet.

ezután a templomé, majd

Atyáinknak Istene, Aki mindig szelíden bánsz velünk, ne hagyj minket kegyelmed nélkül, de az ő imáik által békességben vezesd életünket.

Aki az egész világon vértanúk vérével, mint bíborral és selyemmel díszítetted az egyházat, velük kiáltunk Hozzád Krisztus Isten: küldd le népednek könyörületedet, ajándékozz békét a Te világodnak, a mi lelkünknek pedig a nagy irgalmat.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom, sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden szentek és Isten Szülőjének imái által, add nekünk a Te békédet, és irgalmazz nekünk, mint könyörületes.

Péntek este:

Napi tropárion (2. hang)

Apostolok, vértanúk és próféták, szentek, szentéletűek és igazak, kik jól küzdöttetek és a hitet megőriztétek, bizodalmatok lévén az Üdvözítőhöz, hozzátok könyörgünk, esedezzetek érettünk Hozzá, mint a Jóságoshoz, hogy üdvözítse a mi lelkünket.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Napi kondákion (8. hang)

Mint a természet zsengéit, ajánlja fel a földkerekség Tenéked, urunk, a Teremtés megváltójának, az istenhordozó vértanúkat. Azok könyörgéseire, tartsd meg mélységes békében a Te Egyházadat, Istennek Szülője által, óh Nagyirgalmú.

Szombat este:

Feltámadási tropárionok és kondákiomok

Uram irgalmazz (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: A Királyi Ajtó előtt

Szent atyáink imái által…

F: Ima Isten szülőjéhez

Szeplőtelen, Feddhetetlen, Romolhatatlan, Tisztaságos, Tiszteletreméltó Szűz, Uralkodó, Istennek Jegyese, Aki dicsőséges szüléseddel az Isten Igét az emberekkel egyesítetted, és a nemzetségünk elvetett természetét a mennyeivel összekapcsoltad, reménytelenek egyedüli Reménysége, harcban állók Segítője, a Hozzád folyamodóknak kész Közbenjárója, és minden keresztény Oltalma vagy. Ne undorodj meg tőlem, bűnöstől, beszennyezettől, aki szennyes gondolatokkal, szavakkal és tettekkel méltatlanná váltam mindenre és elmém restségével az élet élvezeteinek rabjává lettem. De mint az emberszerető Isten Anyja, emberszeretettel könyörülj meg rajtam, bűnösön és paráznán, és fogadd szennyes ajkaimmal Hozzád mondott imáimat. Anyai bizodalommal kérd a mi Uralkodónkat és Urunkat, hogy nyissa meg számomra is jóságának emberszerető ölét, és elvetvén az én számtalan vétkezéseimet vezessen engem a bűnbánatra, és tegyen az Ő parancsolatainak igaz. betartójává, és járj előttem mindig, mint könyörületes, irgalmas és jóindulatú. Aki a jelen életben is forró közbenjáró és Segítő vagy, elűzve az ellenséges támadásokat, és az üdvösségre vezetve engem, halálom óráján is tartsd meg megátalkodott lelkemet, és messzire űzd el tőle a gonosz ördögök sötét szellemeit. Az utolsó ítélet napján szabadíts meg az örök kínoktól, és a Te Fiad kimondhatatlan dicsőségének örököseként mutass fel engem, ragyogjon az be engem a Te segítségeddel és közbenjárásoddal én Úrnőm, Istennek Szentséges Szülője, a Te Egyszülött Fiadnak és a mi Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak kegyelme és emberszeretete által, Kit is illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Ő Kezdetnélküli Atyjával és Szentséges, Jóságos és Életetadó Lelkével együtt, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Ima a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz

Add nekünk nyugovóra térőknek, Urunk, hogy testünk és lelkünk megpihenjen, őrizz meg minket a bűnös, sötét álomtól, és minden sötét, éjjeli kéjvágytól, fékezd meg a szenvedélyek rohamát, oltsd ki a sátán égő nyilait, amelyeket álnokul kilőtt ránk, oltsd el testi vágyaink fellobbanását, és altasd el minden földi és anyagias gondolatunkat. És ajándékozz nekünk, Istenünk, éber elmét, istenfélő gondolatot, józan szívet, könnyű álmot és minden sátáni kívánság megváltoztatását. Kelts fel minket az imádság idejében, a Te parancsolataidban megszilárdítva, és a Te ítéleted emlékét megerősítve bennünk. Add, hogy egész éjjel dicsőítsünk Téged, hogy énekeljük, áldjuk, és magasztaljuk a Te tisztaságos és magasztos nevedet, az Atyáét, Fiúét, és Szent Lélekét, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Ámin.

Legdicsőségesebb Örökszűz, Istennek áldott Szülője, vezesd a mi imádságunkat a Te Fiad és a mi Iste­nünk elé, és esedezz, hogy üdvözítse Teáltalad a mi lel­künket.

Reménységem az Atya, menedékem a Fiú, oltalmam a Szent Lélek; Szent Háromság, dicsőség Néked.

F: Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz (3-szor)

Adj áldást.

P: Kis elbocsátás

K: Ámin.

P: Áldjatok meg testvérek és bocsássatok meg nekem, bűnösnek.

Nép: Isten megbocsát neked, szent atyánk.

P: Ekténia

Könyörögjünk szentséges atyánkért, … patriarchánkért és … püspökünkért

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

… atyánkért/anyánkért és Krisztusban minden testvérünkért/nővérünkért.

A minket gyűlölőkért és szeretőkért.

A rajtunk könyörülőkért és a nékünk szolgálókért.

Azokért, akik meghagyták nekünk méltatlanoknak, hogy imádkozzunk értük.

A foglyok szabadulásáért.

A távol lévő atyákért és testvérekért/nővérekért.

A tengeren hajózókért.

Könyörögjünk a föld gyümölcseinek bőségéért.

És minden keresztény lélekért.

Magasztaljuk az igazhitű főpapokat és ezen szent templom/kolostor jótevőit.

Szüleinket, és minden elhunyt atyánkat és testvérünket/nővérünket, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűeket.

Mondjuk értük is.

K: Uram irgalmazz (3-szor)

P: Szent atyáink imái által…

Imaórák

Első Imaóra

A hajnali istentisztelet után:

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(5. zsoltár)

Szavaimat hallgasd meg, Uram; értsd meg kiáltásomat. Figyelj föl könyörgésem hangjára, én Királyom és Istenem. Mert Hozzád imádkozom, Uram, reggel halld meg hangomat. Reggel megjelenek Előtted, és reám tekintesz, mert nem olyan Isten vagy Te, aki a törvénytelenséget akarja. Nem tartózkodhat közeledben cselszövő, sem a törvénytelenek nem állhatnak meg a Te színed előtt. Gyűlölöd mindazokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, elpusztítod mindazokat, akik hazugságokat szólnak. A vérontó és alattomos férfiút utálja az Úr; én azonban a Te irgalmasságod sokasága által bemegyek a Te házadba, leborulok a Te szent templomod előtt a Te félelmedben. Uram, vezess engem a Te igazságodban; ellenségeim miatt irányítsd Tefeléd az én utamat. Mert nincsen az ő szájukban igazság, az ő szívük hívságos. Nyitott sírbolt az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek. Ítéld meg őket Isten, essenek el saját rágalmaik által; gonoszságaik sokasága miatt taszítsd el őket, mert megkeserítettek Téged, Uram. És örvendezzenek mindazok, akik Tebenned reménykednek; mindörökre vígadnak és Te közöttük lakozol, és büszkélkednek Tebenned mindazok, akik szeretik a Te nevedet. Mert Te megáldod az igazat, Uram, mint pajzzsal veszel minket körül jóakaratoddal.

(89. zsoltár)

Urunk, menedékünk voltál nemzedékről nemzedékre. Mielőtt a hegyek lettek, és a föld és a világmindenség megalkottatott volna, öröktől fogva és mindörökké vagy Te. Visszatéríted az embert a porba, és ezt mondod: térjetek vissza, emberek fiai. Mert ezer esztendő olyan a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrségváltás az éjszakában. Ugyanúgy tűnnek tova az évek. Reggelre mint a fű elmúlnak, amely reggelre kisarjad és elmúlik, estére ledől, elfonnyad és kiszárad. Mert elsorvadtunk haragodtól, és felindulásodtól megrendültünk. Szemeid elé tetted törvénytelenségeinket, időnk a Te orcád világosságában van. Mert megfogyatkoztak minden napjaink, és haragodtól elsorvadtunk, éveink elszálltak, mint a pókháló. Éveink napjai hetven esztendő, vagy legföljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb részük fáradtság és szenvedés; mert elpuhultság vett erőt rajtunk, és bűnhődünk. Kicsoda ismeri haragod erejét, és félelmedben a Te indulatodat? Úgy tanítsd meg bölcsességben számolni a Te jobboddal a szívükben megkötözötteket. Térj vissza, Urunk, – meddig még? – és könyörülj meg a Te szolgáidon. Teljünk el reggel a Te irgalmaddal, és örvendezzünk és vigadjunk minden napjainkban. Örvendezzünk annyi napig, ameddig sanyargattál minket, és annyi évig, ameddig rosszat láttunk. És tekints a Te szolgáidra és a Te műveidre, és vezéreld az ő fiaikat. És legyen a mi Urunk Istenünk fényessége mirajtunk, és kezeinknek műveit erősítsd meg rajtunk.

(100. zsoltár)

Irgalomról és ítéletről énekelek Néked, Uram; magasztalom és figyelem a feddhetetlen utat: mikor jössz el hozzám? Szívem ártatlanságában jártam házamnak közepette, nem tűrtem meg szemeim előtt törvénytelen dolgot. Gyűlöltem a hitványságot cselekvőket, az álnok szív nem ragaszkodhatott hozzám, a tőlem elhajló gonoszról tudni nem akartam. Aki titkon rágalmazza felebarátját, azt kiűztem; a gőgös tekintetűvel és a telhetetlen szívűvel együtt nem étkeztem. Szemeim a föld hűséges emberein vannak, hogy azok üljenek énvelem; aki a feddhetetlen utat járja, az szolgálhatott nékem. Nem lakhatott az én házamban, aki kevélységet cselekszik; az igaztalanul beszélő szemeim előtt meg nem állhatott. Reggelenként megöltem a földnek minden bűnöseit, hogy kipusztítsam az Úrnak városából mindazokat, akik törvénytelenséget cselekszenek.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Ha Isten az Úr van:

Dicsőség…

Ünnepi, napi vagy a szentnek szóló tropárion.

Ha Alliluia van:

P: Reggel hallgasd meg hangomat Királyom és Istenem

K: Reggel hallgasd meg hangomat Királyom és Istenem

P: (1. vers) Figyelj fel szavaimra, Uram, Fogd fel hívásomat.

K: Reggel hallgasd meg hangomat Királyom és Istenem

P: (2. vers) Mert Tehozzád imádkozom, Uram.

K: Reggel hallgasd meg hangomat Királyom és Istenem

P: Dicsőség…

K: Most és mindenkor…

Minek is nevezzünk Téged, Kegyelembefogadott? Mennynek-e, mert felkeltetted az Igazság Napvilágát? Paradicsomnak-e, mert kihajtottad az enyészetlenség Virágát? Szűznek-e, mert érintetlennek maradtál? Tisztaságos Anyának-e, mert szent karjaidban hordoztad a Fiadat, a mindenek Istenét? Őt kérleld, hogy üdvözítse a mi lelkünket.

Lépteimet irányítsd a Te beszéded szerint, és ne kerítsen engem hatalmába semmiféle törvénytelenség. Ments meg engem az emberek rágalmaitól, és megőrzöm parancsolataidat. Világosítsd meg orcádat a Te szolgádon, és taníts meg engem a Te igazságaidra.

Teljenek meg ajkaim a Te dicséreteddel, Uram, hogy énekeljem a Te dicsőségedet, egész napon át a Te fenségedet.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

F: Ámin.

Ha nincs böjt, akkor az ünnepi vagy a napi kondákion.

Ha Alliluia van:

hétfőn, kedden és csütörtökön Theotokion:

Állhatatosan dicsőítsük Istennek Anyját, Aki a szent angyaloknál is szentebb, és szívünkkel és ajkainkkal valljuk meg Őt Isten Szülőjének, mert valóban a megtes­tesült Istent szülte nékünk, és szüntelenül imádkozik a mi lelkünkért.

Szerdán és pénteken:

Hamar tedd, hogy mielőtt még a Téged gyalázó és minket fenyegető ellenségeknek szolgálnánk, Krisztus Isten, veszítsd el kereszteddel az ellenünk harcolókat, hogy megértsék, mire képes az igazhitűek hite Isten Szülőjének imái által, egyedülvaló, Emberszerető.

Szombaton:

Mint a természet zsengéit, ajánlja fel a földkerekség Tenéked, urunk, a Teremtés megváltójának, az istenhordozó vértanúkat. Azok könyörgéseire, tartsd meg mélységes békében a Te Egyházadat, Istennek Szülője által, óh Nagyirgalmú.

Vasárnap: a soros hangú ypakoi

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség… most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk

P: Könyörülj rajtunk, Isten,…

K: Ámin.

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

P: Ima:

Krisztus, igaz Világosság, aki megvilágosítasz és megszentelsz a világra jövő minden embert, jelöltessék meg rajtunk a Te orcádnak világossága, hogy megláthassuk abban a megközelíthetetlen Világosságot; és irányítsd lépteinket a Te parancsolataid munkálására, a Te tisztaságos Anyádnak és minden szentjeidnek közbenjárásai által. Ámin.

K: Védelmező Hadvezérnőnk…

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz (3-szor)

Adj áldást.

P: Kis elbocsátás

ét �n�@]����em, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Csak Nagyböjtön kívül böjti időszakban:

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima:

Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, aki hosszantűrő vol­tál vétkezéseink iránt, és elvezettél minket eddig az óráig, amely­ben az életetadó kereszten függve, a háládatos latornak előkészí­tetted a Paradicsomba való bemenetel útját, és haláloddal megsemmisítetted a halált, könyörülj rajtunk, bűnös és méltatlan szolgái­don. Mert vétkeztünk, és törvénytelenséget cselekedtünk, és nem vagyunk méltók arra, hogy fölemeljük szemeinket és az ég ma­gasságára tekintsünk; mert elhagytuk a Te igazságosságod útját, és szívünk akarata szerint jártunk. Esedezünk azért a Te mérhe­tetlen jóságodhoz: szánj meg minket, Urunk, a Te irgalmasságod sokasága szerint, és üdvözíts minket, a Te szent nevedért, mert hívságban fogyatkoztak meg napjaink. Ragadj ki minket az ellen­ség kezéből, és bocsásd meg bűneinket, és öld meg testies gondo­latainkat, hogy elvetvén az ó-embert, újba öltözzünk, és Néked éljünk, a mi Uralkodónknak és Gondviselőnknek; és így követvén a Te parancsolataidat, eljussunk az örök nyugalomra, ahol minden örvendezők lakoznak. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Téged szeretőknek valóban igaz örvendezése és vigassága, és Néked zen­günk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mind­örökkön örökké. Ámin.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Elbocsátás

Harmadik Imaóra

P: Áldott a mi Istenünk…

Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség …, most és mindenkor…

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(16. zsoltár)

Hallgasd meg, Uram, igazságomat, figyelj föl könyörgésemre, mely nem álnok ajkakról való. Színed elől jöjjön megigazító ítéletem, szemeim lássák meg az egyenességet. Megvizsgáltad a szívemet, meglátogattál éjjel, tűzben megpróbáltál, és nem volt bennem igaztalanság. Ne hirdesse szám az emberek műveit, ajkaid igéi miatt tartottam meg én a kemény utakat. Vezesd lépteimet a Te ösvényeiden, hogy meg ne inogjanak az én lépteim. Én kiáltottam Hozzád, mert meghallgatsz engem, Isten. Hajtsd hozzám füledet, és hallgasd meg beszédeimet. Csodáltasd meg irgalmadat, ki megszabadítod a Benned reménykedőket azoktól, akik szembeszegülnek a Te jobbodnak. Őrizz meg engem, mint szemed fényét, szárnyaid takarójával rejts el engem a gonoszok elől, kik gyötörnek engem. Ellenségeim körülfogták lelkemet, javaikat elzárták, szájuk gőgösen beszél. Miután kivetettek, most körülvettek engem, és szemükkel azt lesik, hogy földre terítsenek. Úgy leselkednek reám, mint a zsákmányolásra kész oroszlán, és mint a rejtekén megbúvó oroszlánkölyök. Kelj föl, Uram, előzd meg és terítsd le őket. Szabadítsd meg az én lelkemet a gonosztól, pallosodat a Te kezed ellenségeitől. Uram, elűzve őket a földről, oszlasd szét őket még életükben. És teljék meg a gyomruk azzal, amit félretettél nekik, és fiaik is lakjanak jól vele, és a maradékot hagyják meg csecsemőiknek. Én pedig igazságban látni fogom orcádat, és jóllakom dicsőséged látásával.

(24. zsoltár)

Hozzád emelem, Uram, lelkemet; Istenem Tebenned bízom, meg ne szégyenüljek; ne nevessenek rajtam ellenségeim. Hiszen senki sem szégyenül meg, aki Téged vár; azok szégyenüljenek meg, akik hívságosan törvénytelenséget cselekszenek. Uram, ismertesd meg velem a Te utaidat, és ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a Te igazságodra, és taníts arra engem, mert Te vagy az én üdvözítő Istenem, és egész nap Téged vártalak. Emlékezz meg, Uram, a Te könyörületedről és irgalmadról, mert öröktől fogva vannak azok. Ifjúságom bűneiről és tudatlanságomról ne emlékezz meg; a Te irgalmasságod szerint emlékezz meg rólam a Te jóságodért, Uram. Jóságos és pártatlan az Úr, ezért eligazítja az úton tévedezőket. A szelídeket igazságban vezeti, és megtanítja a szelídeket az Ő útjaira. Az Úrnak minden útja irgalom és igazság azoknak, akik az Ő szövetségét és bizonyságait keresik. A Te nevedért, Uram, könyörülj bűnömön, mert sok az. Ki az az ember, aki féli az Urat? Eligazítja őt az úton, amelyet választott. Az ő lelke a jók között lakozik, és magva örökölni fogja a földet. Erőssége az Úr az őt félőknek, és az Ő szövetségét kinyilatkoztatja nekik. Szemeim mindenkor az Úrra tekintenek, mert Ő ragadja ki a csapdából lábaimat. Tekints reám és irgalmazz nékem, mert egyedül vagyok és szegény. Szívemnek gyötrelmei megsokasodtak; nyomorú-ságomból vezess ki engem. Lásd megalázkodásomat és fáradtságomat, és engedd el minden bűneimet. Lásd ellenségeimet, hogy megsokasodtak, és igaztalan gyűlölettel gyűlölnek engem; ne szégyenüljek meg, mert Benned reménykedem. Ártatlanok és igazak hozzám ragaszkodnak, mert Téged vártalak, Uram. Mentsd meg, óh Isten, Izraelt minden szorongatásából.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

Dicsőség… most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Ha Isten az Úr van:

Dicsőség…

Napi vagy ünnepi tropárion.

Ha Alliluia van:

P: Uram, aki a Szent Lelkedet a harmadik órában aposto­laidra leküldötted, ne vedd el Őt mitőlünk, Jóságos, ha­nem újíts meg minket, kik Hozzád esedezünk.

K: Uram, aki a Szent Lelkedet a harmadik órában aposto­laidra leküldötted, ne vedd el Őt mitőlünk, Jóságos, ha­nem újíts meg minket, kik Hozzád esedezünk.

P: (1. vers) Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben.

P: (2. vers) Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem.

P: Dicsőség…,

K: most és mindenkor…

Istennek Szülője, Te vagy az igazi szőlőtőke, amelyről kisarjadt nekünk az Élet Gyümölcse. Hozzád esedezünk, Nagyasszonyunk, járj közre az apostolokkal és minden szentekkel, hogy irgalmat nyerjen a mi lelkünk.

Áldott az Úr Isten, áldott az Úr napról napra; segítsen meg minket a mi üdvösségünk Istene, az üdvözítés Istene.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

K: Ámin.

Ha Isten az Úr van: ünnepi vagy napi kondákion

Ha Alliluia van, akkor tropárion 8. hang:

Áldott vagy Te, Krisztus Istenünk, Aki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén reájuk a Szent Lelket, és általuk megragadtad a földkerekséget, Embereket szerető, dicsőség Néked.

Dicsőség…

Gyors és nyilvánvaló vigasza légy a Te szolgáidnak, Jézus, mikor elcsügged a mi lelkünk, ne hagyd el lelkünket bánatunkban, ne távolodj el gondolatainktól nehézségeink idején, hanem örökké légy segítőnk. Közeledj hozzánk, közeledj mindenütt jelen lévő, ahogy apostolaiddal is mindig együtt vagy. Így légy társa a Téged áhítóknak is, Jóságos, hogy együtt énekeljünk és dicsőítsük a Te Szentséges Lelkedet.

Most és mindenkor…

Keresztények reménysége, közbenjárója és oltalma, bevehetetlen várfal, erőtlenek szilárd réve vagy Istennek Tisztaságos Szülője, de mert szüntelen imáiddal menedéke vagy a világnak, emlékezz meg rólunk is Legmagasztaltabb Szűz.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség … most és mindenkor …

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Szent atyáink imái által…

K: Ámin.

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima Szent Mardariosztól:

Uralkodó Isten, mindenható Atya, Úr Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, és Szent Lélek; egy Istenség, egy Hatalom, irgalmazz nékem bűnösnek, és Néked tetsző ítélettel üdvözíts engem, a Te méltatlan szolgádat; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

a miK ��l�O�@]�o:p>

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

�kr�O�@]�/o:p>

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Könyörülj rajtunk, Isten…

K: Ámin.

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Csak Nagyböjtön kívül böjti időszakban:

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima:

Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, aki hosszantűrő vol­tál vétkezéseink iránt, és elvezettél minket eddig az óráig, amely­ben az életetadó kereszten függve, a háládatos latornak előkészí­tetted a Paradicsomba való bemenetel útját, és haláloddal megsemmisítetted a halált, könyörülj rajtunk, bűnös és méltatlan szolgái­don. Mert vétkeztünk, és törvénytelenséget cselekedtünk, és nem vagyunk méltók arra, hogy fölemeljük szemeinket és az ég ma­gasságára tekintsünk; mert elhagytuk a Te igazságosságod útját, és szívünk akarata szerint jártunk. Esedezünk azért a Te mérhe­tetlen jóságodhoz: szánj meg minket, Urunk, a Te irgalmasságod sokasága szerint, és üdvözíts minket, a Te szent nevedért, mert hívságban fogyatkoztak meg napjaink. Ragadj ki minket az ellen­ség kezéből, és bocsásd meg bűneinket, és öld meg testies gondo­latainkat, hogy elvetvén az ó-embert, újba öltözzünk, és Néked éljünk, a mi Uralkodónknak és Gondviselőnknek; és így követvén a Te parancsolataidat, eljussunk az örök nyugalomra, ahol minden örvendezők lakoznak. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Téged szeretőknek valóban igaz örvendezése és vigassága, és Néked zen­günk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mind­örökkön örökké. Ámin.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Elbocsátás

Hatodik Imaóra

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(53. zsoltár)

Istenem, a Te nevedben üdvözíts engem, és a Te hatalmadban ítélj meg engem. Istenem, hallgasd meg imádságomat, fogadd füledbe szájamnak igéit. Mert idegenek támadtak rám, és hatalmasok követelik lelkemet, akik nem veszik észre maguk előtt az Istent. Íme pedig Isten megsegít engem, és az Úr az én lelkemnek oltalmazója. Visszafordítja a rosszat ellenségeimre. A Te igazságodban semmisítsd meg őket. Önszántamból áldozok Néked, megvallom a Te nevedet, Uram, mert jó. Mert minden bánkódástól megszabadítottál engem.

(54. zsoltár)

Fogadd füledbe, Isten, az én imádságomat, és ne vesd meg könyörgésemet; figyelj reám és hallgass meg engem. Elszomorodtam a szóváltásban és megrendültem az ellenség hangjától és a bűnös szorongatásától; mert törvénytelenséget zúdítottak reám, és haraggal támadtak ellenem. Szívem megrendült bensőmben, és halálos rémület szállt meg engem. Ezért ezt mondtam: ki ad nékem szárnyakat, mint a galambé, hogy elrepüljek és megpihenjek? Bizony messzire menekülnék és a pusztaságban szállnék meg. Várnám azt, aki megszabadít a kétségbeeséstől és a vihartól. Uram, tedd tönkre és zavard össze a nyelvüket, mert törvénytelenséget és viszályt láttam a városban. Éjjel-nappal járják körül várfalait, törvénytelenség és nyomor van benne, és igazságtalanság, és nem távozik el tereiről az uzsora és a csalárdság. Ha az ellenség gyalázna engem, azt elviselném, és ha a gyűlölőm kerekednék fölém, elrejtőzném előle. De te teszed azt velem, egylelkű ember, vezérem és bizalmasom, aki megédesítetted egykor ételemet, és akivel együtt jártam Isten házába egyetértésben. Rontson rájuk a halál, és szálljanak alá élve az alvilágba, mert gonoszság van lakóhelyükön, bensőjükben. Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr meghallgat engem. Este és reggel és délben szólok, beszélek, és meghallgatja az én hangomat. Megszabadítja békességben az én lelkemet bántalmazóimtól, bár sokan vannak ellenem. Meghallgat engem és megalázza őket az Isten, aki öröktől fogva van. Mert nincsen számukra váltság és nem félik az Istent. Kinyújtja kezét, hogy megfizessen nekik, mert meggyalázták az ő szövetségét . Szétfutnak az Ő orcájának haragja elől, és közel van az Ő szíve. Lágyabbak az Ő szavai az olajnál, pedig olyanok, mint a kopják. Az Úrra vesd a gondodat, és Ő eltart téged; soha nem enged megingást az igaznak. Óh Isten, Te taszítsd el őket a romlás vermébe; a vérontó és álnok férfiak napjaik felét se érjék el. Én pedig Tebenned reménykedem Uram.

(90. zsoltár)

Aki a Magasságos oltalmában lakozik, az ég Istenének árnyékában táboroz. Azt mondja az Úrnak: oltalmazóm és menedékem nékem az én Istenem, Őbenne reménykedem. Mert Ő szabadít meg engem a vadászok csapdájától és a haragos beszédtől. Vállaival beárnyékoz téged, és az Ő szárnyai alatt bizodalommal lehetsz; fegyverként vesz körül az Ő igazsága. Nem félemedsz meg az éjjeli rettenéstől, a nappal repülő nyíltól, a sötétségben lopakodó bajtól, a déli démonok találkozásától. Elhullanak mellőled ezren, és jobbod felől miriádok, de hozzád mindez nem ér el. Csak szemeiddel fogod fel és látod a bűnösök meglakolását. Mert Te vagy, Uram, az én reménységem; a Magasságost választottad magadnak menedékül. Nem jutnak el hozzád a bajok, és csapás nem én hajlékodat. Mert az Ő angyalainak megparancsolta felőled, hogy megőrizzenek téged minden utaidban; kezeiken hordoznak téged, nehogy lábadat kőbe üssed. Áspiskígyóra és viperára taposol, oroszlánt és sárkányt eltiporsz. Mivel énbennem bízott, megszabadítom őt, oltalmazom őt, mert megismerte az én nevemet. Hozzám kiált, és meghallgatom őt; vele vagyok szorongattatásában, és megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel ajándékozom meg őt, és megmutatom néki az én üdvösségemet.

Dicsőség… most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Ha Isten az Úr van:

Dicsőség…

Ünnepi vagy napi tropárion.

Ha Alliluia van:

P: Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

K: Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: (1. vers) Figyelj fel imádságomra, ne vesd meg könyörgésemet.

P: (2. vers) Istenhez kiáltottam, és az Úr meghallgat engem.

Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: Dicsőség…,

K: Most és mindenkor…

Minthogy nincsen bátorságunk a sok bűnünk miatt, Te kérleld a Szülöttedet, Istennek Szűz Szülője; mert nagy hatása van az Anya könyörgésének az Uralkodó jóindulatára. Ne vesd meg a bűnösök esedezéseit, óh Tisztaságos, mert irgalmas és kész üdvözíteni Ő, ki érettünk szenvedni is hajlandó volt.

Hamar érjen el minket a Te könyörületed, Urunk, mert elnyomorodtunk nagyon; segíts meg minket, üdvözítő Istenünk, a Te neved dicsőségéért. Urunk, szabadíts meg minket, és könyörülj a mi bűneinken, a Te nevedért.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

K: Ámin.

Ha Isten az Úr van: ünnepi vagy napi kondákion.

Ha Alliluia van:

hétfőn, kedden és csütörtökön tropárion 2. hang:

Üdvösséget munkáltál a földnek közepette, Krisztus Isten, és kitártad a kereszten tisztaságos kezeidet, egybegyűjtve minden nemzeteket, amelyek így kiáltanak: Urunk, dicsőség Néked.

Dicsőség…

Legtisztább képed előtt hódolunk, Jóságos, vétkeink bocsánatát kérve, Krisztus Isten; mert önként jónak láttad testileg felmenni a keresztre, hogy megszabadítsd az ellenség rabságából azokat, akiket alkottál. Ezért hálával kiáltjuk Hozzád: Örömmel töltöttél el mindeneket, Üdvözítő, Aki eljöttél, hogy üdvözítsd a világot.

Most és mindenkor…

Istennek Szülője, aki a könyörületesség forrása vagy, méltass minket kegyelmedre, tekints a bűnös népre, mutasd meg, mint mindig hatalmadat; mert Tebenned bízva Örvendezz-t kiáltunk Hozzád, mint egykor Gábriel, a Testnélküliek vezére.

Szerdán és pénteken az „Istennek szülője…” helyett:

Fölöttébb áldott vagy Istennek Szűz Szülője, néked énekelünk: Fiad keresztje által legyőzetett a pokol, és megöletett a halál, halottként keltünk fel és az életre méltattunk, befogadtuk a paradicsomot, a régtől való örömet, ezért hálát adva, mint uralkodót és nagyirgalmút dicsőítjük Krisztus Istenünket.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség… most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Szent atyáink imái által…

K: Ámin.

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ha nincs Alliluia ima:

Seregeknek Ura és Istene, és egész teremtésnek Alkotója, aki sejthetetlen irgalmad nagyságában leküldötted a Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat Jézus Krisztust a mi nemzetségünk üdvözítésére, és az Ő drága keresztje által eltépted bűneink adósságlevelét, és diadalmaskodtál benne a sötétség fejedelemségei és hatalmai felett; Temagad, embereket szerető Uralkodónk, fogadd el mi bűnösök hálaadó és könyörgő imádságait is, és szabadíts meg minket minden pusztító és sötét vétektől, és romlásunkat kereső minden látható és láthatatlan ellenségektől. Szegezd le testünket a Te félelmeddel, és ne hajtsd a mi szívünket a gonoszság beszédeire és gondolataira, hanem a Te szereteteddel sebezd meg lelkünket, hogy mindenkor Reád tekintve és a Nálad lévő világosságtól vezérelve, Téged, a megközelíthetetlen és örökkévaló Világosságot szemlélve, szüntelenül magasztalást és hálaadást zengjünk Néked, a kezdet nélkül való Atyának, a Te egyszülött Fiaddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ha „Isten az Úr” van, most kezdődik a délelőtti istentisztelet, ha Alliluia van, most kezdődik a kilencedik imaóra:

F. Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk (3-szor)

Szentséges Háromság…

Miatyánk…

P: Mert Tied az Ország…

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Jertek hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

�kr�O�@]�/o:p>

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Könyörülj rajtunk, Isten…

K: Ámin.

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Csak Nagyböjtön kívül böjti időszakban:

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima:

Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, aki hosszantűrő vol­tál vétkezéseink iránt, és elvezettél minket eddig az óráig, amely­ben az életetadó kereszten függve, a háládatos latornak előkészí­tetted a Paradicsomba való bemenetel útját, és haláloddal megsemmisítetted a halált, könyörülj rajtunk, bűnös és méltatlan szolgái­don. Mert vétkeztünk, és törvénytelenséget cselekedtünk, és nem vagyunk méltók arra, hogy fölemeljük szemeinket és az ég ma­gasságára tekintsünk; mert elhagytuk a Te igazságosságod útját, és szívünk akarata szerint jártunk. Esedezünk azért a Te mérhe­tetlen jóságodhoz: szánj meg minket, Urunk, a Te irgalmasságod sokasága szerint, és üdvözíts minket, a Te szent nevedért, mert hívságban fogyatkoztak meg napjaink. Ragadj ki minket az ellen­ség kezéből, és bocsásd meg bűneinket, és öld meg testies gondo­latainkat, hogy elvetvén az ó-embert, újba öltözzünk, és Néked éljünk, a mi Uralkodónknak és Gondviselőnknek; és így követvén a Te parancsolataidat, eljussunk az örök nyugalomra, ahol minden örvendezők lakoznak. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Téged szeretőknek valóban igaz örvendezése és vigassága, és Néked zen­günk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mind­örökkön örökké. Ámin.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Elbocsátás

Kilencedik imaóra

P: Áldott a mi Istenünk…

Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz. (12-szer)

Dicsőség… most és mindenkor…

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(83. zsoltár)

Mily kedvesek a Te hajlékaid, Seregeknek Ura! Vágyódik és epe­dezik az én lelkem az Űr tornácai után. Szívem és testem örvendezik az élő Istenben. Mert a madár is talált magának házat, és a gerlice Is fész­ket, ahová letegye fiókáit: a Te oltárodat, Seregeknek Ura, én Királyom és Istenem. Boldogok, akik a Te házadban lakoznak, mindörökkön dicsér­hetnek Téged. Boldog az a férfiú, akinek Tőled van az oltalma, és aki szí­vében zarándoklást határozott. A siralom völgyében, a helyen, amelyen áthalad, áldást áraszt reá a Törvényhozó. Erőről erőre haladnak, míg meg­jelenik nekik az istenek Istene a Sionon. Seregeknek Ura Istene, hallgasd meg imádságomat, halld meg azt Jákobnak Istene. Védelmező Istenünk, nézz le és tekints a Te felkentednek orcájára. Mert jobb egy nap a Te tor­nácaidban ezer másnál. Inkább legyek félrehúzódva az Isten házában, hogysem a bűnösök hajlékában lakozzam. Mert az irgalmasságot és az igazságot szereti az Űr Isten, kegyelmet és dicsőséget ád. Nem vonja meg az Űr a jót azoktól, akik ártatlanságban járnak. Seregeknek Ura, boldog az az ember, aki Tebenned reménykedik.

(84. zsoltár)

Megkegyelmeztél, Urunk, a Te földednek, visszahoztad Jákob fog­lyait, megbocsátottad néped törvénytelenségeit, elfedezted minden bűnei­ket. Megszüntetted minden haragodat, elfordultál felindulásod gerjedel­métől. Téríts vissza minket, üdvösségünk Istene, és fordítsd el haragodat tőlünk. Vajon örökké haragszol-e reánk, és nemzedékről nemzedékre tar­tod-e haragodat? Óh Isten, visszatérve eleveníts meg minket, és néped örvendezni fog Tebenned. Mutasd meg nékünk, Urunk, a Te irgalmadat, és add nekünk üdvözítésedet. Hadd halljam, mit beszél nékem az Űr Isten. Bizony békeségről szól az Ő népéhez és az Ő kegyeltjeihez és azokhoz, kik szívükben visszatérnek Hozzá. Bizony közel van az Ő üdvözítése azokhoz, akik félik Őt, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön. Irgalom és Igazság találkoztak, igazságosság és békeség megcsókolták egymást. Igazság kelt ki a földből, és igazságosság letekintett a mennyből. Mert az Űr megadja a jót, És földünk meghozza gyümölcsét. Igazságosság jár az Ő színe előtt, és irányítja az úton az Ő lépteit.

(85. zsoltár)

Hajtsd felém füledet, Uram, és hallgass meg engem, mert szegény és nyomorult vagyok én. Őrizd meg az én lelkemet, mert istenfélő va­gyok; szabadítsd meg, Istenem, a Te szolgádat, aki Tebenned reményke­dik. Irgalmazz nékem, Uram, mert Tehozzád kiáltottam egész napon át; örvendeztesd meg a Te szolgádnak lelkét, mert Tehozzád emeltem lelke­met. Mert Te, Uram, jóságos vagy, és elnéző és nagyirgalmú mindazokhoz, akik Téged segítségül hívnak. Hallgasd meg, Uram, az én imádságomat, és figyelj föl könyörgésem hangjára. Gyötrődésem napján Hozzád kiáltot­tam, mert meghallgattál engem. Nincs hasonlatos Hozzád az istenek kö­zött, Uram, és cselekedeteid szerint sem. Minden nemzetek, melyeket alkottál, eljönnek és hódolnak Előtted, Uram, és dicsőítik a Te nevedet. Mert nagy vagy Te, és csodálatos dolgokat cselekszel; egyedül Te vagy Isten. Vezess engem, Uram, a Te utadon, és a Te igazságodban fogok jár­ni; örvendezzék az én szívem a Te nevednek félelmében. Vallomást te­szek Rólad, Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a Te nevedet mindörökké. Mert nagy a Te irgalmad énrajtam, és kiszabadítottad lel­kemet az alvilág legmélyéből. Óh Isten, törvényszegők támadtak reám, és hatalmasok sokasága kereste az én lelkemet, és nem vettek figyelembe Téged. De Te, Uram Istenem, könyörületes és irgalmas, hosszantűrő és nagyirgalmú és igaz vagy. Tekints reám és irgalmazz nekem; add meg szolgádnak a Te erődet, és szabadítsd meg a Te szolgálód fiát. Add né­kem a Te jóságod jelét, és lássák azt az én gyűlölőim, és szégyenüljenek meg; mert Te, Uram, megsegítettél és megvigasztaltál engem.

Add nékem a Te jóságod jelét, és lássák azt az én gyűlölőim, és szé­gyenüljenek meg; mert Te, Uram, megsegítettél és megvigasztaltál en­gem.

Dicsőség…, most és minden­kor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Ha „Isten az Úr van” ünnepi vagy napi tropárion

Ha Alliluia van:

P: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten és üdvözíts minket.

K: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten és üdvözíts minket.

P: (1. vers) Közeledjen az én imádságom Hozzád, Uram, a Te szavaid szerint tégy értelmessé.

P: (2. vers) Jusson el kérésem eléd, Uram, a Te igéd szerint szabadíts meg engem.

K: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten és üdvözíts minket.

P: Dicsőség…,

K: Most és mindenkor…

Aki miérettünk a Szűztől születtél, és keresztre feszítést szen­vedtél, óh Jóságos, ki a halált haláloddal leigáztad, és mint Isten megmutattad a feltámadást, meg ne vesd a kezed alkotásait; mutasd meg emberszeretetedet, óh Irgalmas, fogadd a Szülődnek, Isten Szü­lőjének érettünk való közbenjárását, és üdvözítsd, Üdvözítőnk, ke­servesen bánkódó népedet.

Ne adj át minket a pusztulásnak, a Te szent nevedért, és ne bontsd fel a Te szövetségedet, és ne vond meg tőlünk irgalmadat, Ábrahámért, a Te kedveltedért, és Izsákért, a Te szolgádért, és Izráelért, a Te szentedért.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

K: Ámin.

Ha Isten az Úr van ünnepi vagy napi kondákion,

Ha Alliluia van 8. hang:

Látva a lator az Életnek Fejedelmét a kereszten függeni így szólott: Ha nem a megtestesült Isten volna Ő, aki velünk megfeszíttetett, a nap nem rejtené el a sugarait, sem a föld nem rázkódnék remegve. Aki mindent elviselsz, emlékezz meg rólam, Uram a Te Országodban.

Dicsőség…

A két lator között igaz mérce volt a kereszted, egyiket a káromlás terhével a pokolba irányította, a másikat vétkeitől megszabadítva, az istendicsőítés felismerése vezette, Krisztus Isten, dicsőség Néked.

Most és mindenkor…

Látván a Téged Szülő a kereszten a Bárányt és Pásztort és a világ Üdvözítőjét, könnyek között így szólott: a világ örvendezik, mert megszabadult, az én méhem pedig bánkódik látván a Te megfeszítésedet, amelyet mindenkiért eltűrsz, Én Fiam és Istenem.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyir­galmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bű­nösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösség-re hívsz mindeneket, Temagad Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsola­taid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, iga­zítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül min­ket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezé­relve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismere­tére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség…, most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Könyörülj rajtunk, Isten…

K: Ámin.

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Csak Nagyböjtön kívül böjti időszakban:

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima:

Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, aki hosszantűrő vol­tál vétkezéseink iránt, és elvezettél minket eddig az óráig, amely­ben az életetadó kereszten függve, a háládatos latornak előkészí­tetted a Paradicsomba való bemenetel útját, és haláloddal megsemmisítetted a halált, könyörülj rajtunk, bűnös és méltatlan szolgái­don. Mert vétkeztünk, és törvénytelenséget cselekedtünk, és nem vagyunk méltók arra, hogy fölemeljük szemeinket és az ég ma­gasságára tekintsünk; mert elhagytuk a Te igazságosságod útját, és szívünk akarata szerint jártunk. Esedezünk azért a Te mérhe­tetlen jóságodhoz: szánj meg minket, Urunk, a Te irgalmasságod sokasága szerint, és üdvözíts minket, a Te szent nevedért, mert hívságban fogyatkoztak meg napjaink. Ragadj ki minket az ellen­ség kezéből, és bocsásd meg bűneinket, és öld meg testies gondo­latainkat, hogy elvetvén az ó-embert, újba öltözzünk, és Néked éljünk, a mi Uralkodónknak és Gondviselőnknek; és így követvén a Te parancsolataidat, eljussunk az örök nyugalomra, ahol minden örvendezők lakoznak. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Téged szeretőknek valóban igaz örvendezése és vigassága, és Néked zen­günk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mind­örökkön örökké. Ámin.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Elbocsátás

Hétköznapi esti istentisztelet

P: Áldott a mi Istenünk most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Ha az esti istentisztelet előtt más istentisztelet nem volt:

Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség …, most és mindenkor…

Ha az esti istentisztelet előtt más istentisztelet is volt pl. 9. imaóra, délelőtti istentisztelet:

P: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

F: Elöljáró 103. zsoltár

Áldjad én lelkem az Urat! Én Uram Istenem, felmagasztaltattál na­gyon. Ékességbe és fenségbe öltöztél, aki felöltötted a világosságot, mint köntöst. Aki kifeszítette az eget, mint sátorponyvát, és befedte a vizekben az Ő hajlékát. Aki a fellegeket zsámolyául tette, És jár a szeleknek szár­nyán. Aki az Ő angyalait szellemekké teszi, és az Ő szolgáit a tűz lángjává. Aki a földet biztonságra alapozta; nem rendül az meg mindörökké. A mélység mint köntös az Ő öltözete; a hegyek fölött is vizek állanak. Ha­ragod elől menekülnek, mennydörgésed hangjától megriadnak. Hegyek emelkednek, és völgyek szállnak alá a helyre, amelyet megalapoztál ne­kik. Határt vontál meg, amelyet át nem hágnak, és nem térnek vissza, hogy elborítsák a földet. Aki kibocsátja a forrásokat a medrekbe; a hegyek között haladnak el a vizek. Megitatják a mezők minden állatait, a vadsza­marak is eloltják szomjúságukat. Melléjük telepednek az ég madarai; a sziklák közül hangot adnak. Aki megöntözi a hegyeket az Ő hajlékából; a Te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt az állatoknak, és növényeket az emberek szolgálatára, hogy kenyeret termeljenek a földből, és bort, mely megvidámítja az embernek szívét, hogy orcája ragyogjon az olajtól, és a kenyér erősítse az embernek szívét. Megelégíttetnek a völgy fái, a Libanon cédrusai, amelyeket elültettél. Mada­rak fészkelnek ott, a gémek hajléka uralkodik közöttük. A magas hegyek a szarvasoknak, a szikla pedig a nyulaknak menedéke. Teremtett holdat időszakok jelzésére; a nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éjszaka lett; és járnak abban az erdőnek minden vadjai; oroszlánkölykök, melyek ragadozásra vágynak és Istentől várják eledelüket. Felkelt a nap és összegyűlnek, és hajlékaikban elnyújtóznak. Kimegy az ember az ő dolgára és az ő munkájára napestig. Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben teremtettél; megtelt a föld a Te alkotá­saiddal. Ez a tenger nagy és terjedelmes; abban csúszómászók vannak, melyeknek nincsen száma, apró állatok nagyokkal együtt. Hajók járnak ott; sárkány, melyet arra teremtettél, hogy játszadozzék benne. Mindenek Tereád várnak, hogy megadd eledelüket alkalmas időben; amikor meg­adod nekik, ők összegyűlnek. Amikor megnyitod kezedet, a mindenség megtelik jósággal; amikor elfordítod orcádat, megrendülnek. Elveszed lelküket, és kimúlnak, és visszatérnek a porba. Kibocsátod a Te Lelkedet, és megújulnak, és újjá teszed a föld színét. Legyen az Úrnak dicsősége mindörökké; örvendezzék az Űr az Ő műveiben. Aki letekint a földre és megremegteti azt; aki megérinti a hegyeket és füstölögnek azok. Éneke­lek az Úrnak életemben, zengedezek az én Istenemhez, amíg csak vagyok. Kedves legyen Őelőtte az én beszédem, én pedig örvendezem az Úrban. Vesszenek el a földről a bűnösök és a törvényszegők, hogy ne legyenek többé. Áldjad én lelkem az Urat.

A nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éj­szaka lett. Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben te­remtettél.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia! Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

P: Ezalatt olvassa a világossági imáit:

Könyörületes és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú Urunk, hallgasd meg imádságunkat és figyelj a mi könyörgésünk hangjára; tégy velünk javunkra szolgáló csodát; vezess minket a Te utadon, hogy a Te igazságod­ban járjunk; örvendeztesd meg a mi szívünket a Te szent nevednek félelmében, mert nagy vagy Te és csodálatos dolgokat cselekszel; egyedül Te vagy Isten, és nincs Hoz­zád hasonló az istenek között, Urunk; hatalmas vagy ir­galmadban és jóságos erődben, a segítésben és a vigaszta­lásban és mindazoknak üdvözítésében, akik a Te szent nevedben reménykednek. Mert Téged illet minden dicső­ség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Urunk, felindulásodban ne feddjél meg minket, és haragodban ne büntess meg minket, hanem cselekedj velünk a Te jóindulatod szerint, lelkünknek Orvosa és Gyógyítója. Vezérelj minket a Te akaratod révébe. Vilá­gosítsd meg a mi szívünk szemét a Te igazságod felisme­résére; és add, hogy ennek a napnak hátralevő része és egész életünknek ideje békességes és bűntelen legyen; Is­ten Szent Szülőjének és minden szenteknek közbenjárá­sai által. Mert Tied a hatalom és Tied az Ország és az erő és a dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Urunk Istenünk, emlékezz meg rólunk, bűnös és gyarló szolgáidról, midőn a Te szent nevedet hívjuk se­gítségül; és ne szégyeníts meg minket a Te irgalmadnak várásában, hanem ajándékozz nekünk, Urunk, az üdvö­züléshez szükséges minden dolgokat, és méltass minket arra, hogy szeressünk és féljünk Téged egész szívünkből, és mindenben a Te akaratodat cselekedjük. Mert jóságos és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Kit a Szent Hatalmak szakadatlan himnuszokkal és szüntelen dicsőítésekkel magasztalnak, töltsd el a mi szánkat a Te dicséreteddel, hogy megadhassuk a ma­gasztalást a Te szent nevednek; és add meg nékünk azok osztályrészét és sorsát, akik igazságban félnek Téged és megtartják a Te parancsolataidat; Isten Szent Szülőjének és minden szentjeidnek közbenjárásai által. Mert Téged illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fi­út és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Urunk, Urunk, aki szeplőtelen kezedben tartod össze a mindenséget, aki béketűrő vagy mindannyiunk iránt, és aki bánkódsz a mi gonoszságaink fölött, emlékezz meg a Te könyörületességedről és irgalmadról; látogass meg minket a Te jóságodban; és add, hogy ennek a nap­nak hátralevő idejében is elkerüljük a gonosz különféle ármánykodásait, és őrizd meg megtámadhatatlannak a mi életünket a Te Szentséges Lelked kegyelmével. A Te egyszülött Fiadnak irgalma és emberszeretete által, kivel áldott vagy a Te szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Nagy és csodálatos Isten, aki elmondhatatlan jóságossággal és gazdag gondoskodással kormányozod a mindenséget, aki a földi javakat is ajándékoztad nekünk, és közel hoztad hozzánk a megígért Országot a nekünk már adományozott javak által, aki megcselekedted, hogy ennek a napnak az elmúlt részében minden rosszat elkerültünk, add, hogy a hátralevő részét is feddhetetlenül töltsük el a Te szent dicsőséged előtt, Téged magasztalva, a mi egyedülvaló jóságos és embereket szerető Istenünket. Mert Te vagy a mi Istenünk, és Néked zengünk di­csőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Nagy és magasságos Isten, aki egyedül bírod a halhatatl­anságot, aki az egész teremtést bölcsességben alkottad, aki elvá­lasztottad a világosságot a sötétségtől, és a napot a nap­pal uralására, a holdat és a csillagokat pedig az éjszaka uralására helyezted el, aki minket, bűnösöket arra méltattál, hogy ebben az órában is bűnbánattal a Te orcád elé járuljunk és esti dicsérőéneket ajánljunk fel Néked; — Temagad, embereket szerető Urunk, irányítsd a mi imád­ságunkat, mint a tömjénfüstöt magad elé, és fogadd azt kellemes illat gyanánt. Nekünk pedig add, hogy ez az est és a közelgő éjszaka békességes legyen; öltöztess minket a világosság fegyverzetébe; szabadíts meg minket az éj­szakai félelemtől és minden dologtól, mely a sötétségben jár; és add, hogy álmunk, amelyet fáradtságunk kipihe­nésére ajándékoztál, mentes legyen minden ördögi képzelettől. Igen, mindeneknek Uralkodója és a javaknak Adományozója, add, hogy ágyainkon lepihenve is megemlékezzünk az éjszakában a Te nevedről, és a Te pa­rancsolataid tanulásával foglalatoskodva, a léleknek ör­vendezésével keljünk fel újra a Te jóságod dicséretére, könyörgéseket és esedezéseket ajánlva fel a Te könyörü­letességednek a mi bűneinkért és a Te egész néped bű­neiért, melyet is látogass meg irgalmadban, Isten Szent Szülőjének közbenjárásai által. Mert jóságos és embere­ket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.
Békességes ekténia

Békességben könyörögjünk az Úrhoz.

A fentről való békeségért és lelkünk üdvösségéért kö­nyörögjünk az Úrhoz.

Az egész világ békéjéért, Isten szent egyházainak jólété­ért, és a mindenek egyesüléséért könyörögjünk az Úrhoz.

Ezért a szent hajlékért és azokért, akik abba hittel, áhí­tattal és isteni félelemmel járnak, könyörögjünk az Úr­hoz.

Szentséges atyánkért, N. patriarchánkért, N. püspökün­kért (érsekünkért, metropolitánkért), a tisztes papságért, a Krisztusban szolgáló diakónusok rendjéért, az egész egyházi rendért és a népért könyörögjünk az Úrhoz.

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért könyörögjünk az Úrhoz.

Ezért a városért (faluért, helységért), minden városért és vidékért, és mindazokért, akik azokban hittel élnek, kö­nyörögjünk az Úrhoz.

A levegő kedvező változásáért, a föld gyümölcseinek bő­ségéért és békés időkért könyörögjünk az Úrhoz.

A hajózókért, úton lévőkért, betegekért, szenvedőkért, foglyokért és ezek üdvözüléséért könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy mentsen meg minket minden bánattól, haragtól, veszedelemtől és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Isten, a Te kegyelmeddel.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Mert Téged illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

F: Soros zsoltári kathizma

Kis ekténia

Újra meg Újra békeségben könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Mert Tied a hatalom, és Tied az Ország és az erő és a dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és min­denkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Uram, Tehozzád kiáltottam, hallgass meg engem. Hallgass meg engem, Uram.

Uram, Tehozzád kiáltottam, hallgass meg engem. Figyelj föl könyörgésem hangjára, midőn Tehozzád kiáltok. Hallgass meg en­gem, Uram.

Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst, a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen. Hallgass meg engem, Uram.

Tégy, Uram őrizetet az én számra, és zárat ajkaim köré.
Ne hajtsd az én szívemet a gonoszság beszédeire, nehogy bűnben tegyek elhatározásokat.
A törvénytelenséget cselekvő emberekkel együtt, és nehogy egyezségre jussak az ő választottaikkal.
Hadd büntessen engem irgalmában az igaz, de a bűnösnek olaja ne hulljon a fejemre.
Mert még imádságom is kedvükre való. Ha majd bíráikat elnyelte a sziklaszakadék.
Akkor meghallják szavaimat, mert édesek azok. Amint a föld kérge széthasadt a földön szétszóródtak csontjaik az alvilág mellé.
Bizony feléd fordulnak szemeim, Uram, Óh, Uram, Benned reménykedem, ne oltsd ki lelkemet.
Őrizz meg engem a kelepcétől, amelyet nékem állítottak, és a törvénytelenséget cselekvők csapdáitól.
Beleesnek a bűnösök tulajdon hálójukba, én pedig egymagamban átalmegyek.
Hangommal az Úrhoz kiáltottam, hangommal az Úrhoz könyörögtem.
Kiöntöm Előtte könyörgésemet, elmondom Előtte gyötrelmemet.
Midőn elcsüggedt bennem a lelkem, Te akkor is ismerted ösvényeimet.
Az úton, amelyen jártam kelepcét rejtettek nékem.
Jobbra tekintettem, és láttam, hogy nem volt, aki felismert volna engem.
Elveszett előlem a menedékem, és nincs senki, aki keresné lelkemet.
Hozzád kiáltottam, Uram, és mondottam, Te vagy az én reménységem, osztályrészem az élőknek földjén.
Figyelj könyörgéseimre, mert nagyon megaláztattam. Szabadíts meg üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam.

„Uram Tehozzád kiáltottam” utáni sztichirák:

Vezesd ki a tömlöcből az én lelkemet, hogy magasztaljam a Te nevedet.

Körülvesznek engem az igazak, amikor majd jót teszel velem.

A mélységből kiáltottam Hozzád, Uram. Uram, hallgasd meg az én hangomat.

Legyenek füleid figyelmesek könyörgésem hangjára.

Előversek 6 sztichirára:

Ha számbaveszed a törvényszegéseket, Uram, Uram, ki állhat meg Előtted? De Tenálad van a könyörület.

A Te nevedért vártalak, Uram; várta a lelkem a Te igédet; re­ménykedett az én lelkem az Úrban.

Előversek 4 sztichirára:

A reggeli őrségváltástól az éjszakáig, a reggeli őrségváltástól reménykedjék Izráel az Úrban.

Mert az Úrnál van az irgalom, és nagy Őnála a szabadítás, és Ő szabadítja meg Izráelt annak minden vétkeitől.

Dicsérjétek az Urat minden nemzetek, magasztaljátok Őt min­den népek.

Mert nagy volt az Ő irgalma mirajtunk, és az Ő igazsága mind­örökké megmarad.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek.

Most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szofroniosz jeruzsálemi patriarcha imája:

F: Derűs Világossága a halhatatlan, mennyei, szent, boldog Atya szent dicsőségére Jézus Krisztus! Eljövén napáldozatkor, látván az esteli fényt, magasztaljuk az Atya, Fiú és Szent Lélek Istent. Minden időben méltó boldog hangon magasztalni Téged, Istennek Fia, Aki az életet adtad. miért is a világ, dicsőít Téged.

P: Figyeljünk! Békeség mindnyájatoknak.

Ha a hajnalin „Isten az Úr” van:

Bölcsesség, prokimen … hang.

Vasárnap este (8. hang):

Íme áldjátok az Urat az Úrnak minden szolgái. Akik az Úrnak házában álltok, a mi Istenünk házának tornácaiban.

Hétfő este (2. hang):

Az Úr meghallgat engem, midőn Őhozzá kiáltok.

Midőn hívtam Őt, meghallgatott engem az én igazságom Istene.

Kedd este (1. hang):

A Te irgalmad, Uram, követ engem életemnek minden napjain.

Az Úr pásztorkodik fölöttem, és semmit meg nem tagad éntőlem.

Szerda este (5. hang):

Istenem, a Te nevedben üdvözíts engem, és a Te hatal­madban ítélj meg engem.

Istenem, hallgasd meg imádságomat, fogadd füledbe száj­amnak igéit.

Csütörtök este (6. hang):

Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.

A hegyekre emeltem szemeimet, ahonnan eljő az én Segítségem.

Péntek este (7. hang):

Oltalmazó Istenem vagy nékem; a Te irgalmad elér en­gem.

Ments meg engem ellenségeimtől, Istenem, és támadóim­tól szabadíts meg engem.

Ha böjt vagy Alliluiás nap van:

Bölcsesség. Alliluia, Alliluia, Alliluia.

Hétfő este (6. hang):

Alliluia, Alliluia, Alliluia

Uram, felindulásoddal ne feddj meg engem, és haragoddal ne büntess meg engem.

És mindörökkön örökké.

Kedd és csütörtök este:

Alliluia, Alliluia, Alliluia

Dicsérjétek a mi Urunkat, Istenünket, és boruljatok le az Ő lábainak zsámolya elé, mert Szentséges Ő.

És mindörökkön örökké.

Szerda este:

Alliluia, Alliluia, Alliluia

Az egész földön elterjedt az ő szavuk, és a földkerekség határáig az ő igéik.

És mindörökkön örökké.

Vasárnap és péntek este sohasem éneklünk Alliluiát.

F: Méltass minket, urunk, hogy ezen az estén bűntelenül maradhassunk meg. Áldott vagy Urunk, atyáinknak Istene, és dicséretes és dicsőített a Te neved mindörökké, Ámin. Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned. Áldott vagy, Uram, taníts meg engem a Te igazságaidra. Áldott vagy Uralkodó, okosíts fel engem a Te igazságaidra. Áldott vagy Szent, világosíts meg engem a Te igazságaiddal. Uram, a Te igazságod örökkévaló. Ne vesd meg kezeidnek alkotásait. Téged illet a dicséret, Téged illet a magasztalás, a dicsőség Téged illet, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Kérő ekténia

Teljesítsük könyörgésünket az Úrnak.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Hogy az egész nap tökéletes, szent, békességes és bűnte­len legyen, kérjük az Úrtól.

A béke angyalát, hűséges vezetőt, lelkünk és testünk őri­zőjét kérjük az Úrtól.

Bűneink és vétkeink bocsánatát és elengedését kérjük az Úrtól.

Lelkünk számára jókat és hasznosakat, és békét a világ­nak kérjünk az Úrtól.

Hogy életünk hátralevő idejét békeségben és bűnbánat­ban tölthessük el, kérjük az Úrtól.

Hogy életünket keresztény módon, fájdalom nélkül, tisz­tességesen és békességesen fejezhessük be, és arról Krisz­tus félelmetes ítélőszéke előtt jól adhassunk számot, kér­jük az Úrtól.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagyasszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, ön­magunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Iste­nünknek ajánljuk.

Mert jóságos és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Békesség mindnyájatoknak.

K: És a te lelkednek.

D: Fejünket hajtsuk meg az Úrnak.

K: Néked, Uram.

P: Közben csöndesen:

Urunk Istenünk, aki meghajlítottad az egeket, és az emberi nem üdvözítése végett alászállottál, tekints le a Te szolgáidra és a Te örökségedre. Mert Néked, a fé­lelmetes és embereket szerető Bírónak hajtottak fejet és vetették alá nyakukat a Te szolgáid, nem emberi segít­séget várva, hanem a Te irgalmadat és üdvözítésedet áhítva; kiket is oltalmazz minden időben és ezen az es­tén és a közelgő éjszakában is minden ellenségtől, min­den ellenséges ördögi cselekvéstől, hívságos gondolatok­tól és gonosz emlékezésektől

Fennhangon:

Legyen áldott és dicsőített a Te Országod hatalma, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Előverses sztichirák

1. elővers:

Tehozzád emeltem szemeimet, aki a mennyben lakozol. Íme, mint a szolgák szemei az ő uruknak kezein, mint a szolgálóleány szemei asszonyának kezein, úgy néznek a mi szemeink a mi Urunkra, Istenünkre, mígnem megkönyörül mirajtunk.

2. elővers:

Irgalmazz nekünk, Urunk, irgalmazz nekünk; mert igen elteltünk gyalázattal, igen eltelt a mi lelkünk. Szégyen a bővelkedőkre és gyalázat a kevélyekre.

Istenfogadó Szent Simeon imája:

F: Most bocsásd el, Uram a Te szolgádat, ígéreted szerint békességben, mert látták szemeim a Te üdvösségedet, amelyet minden népeknek szemeláttára készítettél. Világosságul a pogányok megvilágosítására és a Te népednek, Izraelnek dicsőségére.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Tropárionok a Typikon szerint

Nagyböjtön kívül állhatatos ekténia:

Irgalmazz nekünk, Isten, a Te nagy irgalmasságod sze­rint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még szentséges atyánkért, N. patriarchán­kért és N. püspökünkért (érsekünkért, metropolitánkért) és Krisztusban minden testvére-inkért.

Könyörgünk még istenoltalmazta országunkért, annak kormányáért és hadseregéért.

Könyörgünk még testvéreinkért: papokért, szerzetespa­pokért és Krisztusban egész testvériségünkért.

Könyörgünk még e szent templom boldog és magasztos alapítóiért, és minden eddig elhunyt atyáinkért és test­véreinkért, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűekért.

Könyörgünk még Isten szolgáinak, e szent templom papjainak és híveinek kegyelembe-fogadásáért, életéért, üdvözüléséért, meglátogatásáért, bűneinek megbocsátásáért és elengedéséért.

Könyörgünk még azokért, akik ebbe a szent és tisztelet­reméltó templomba gyümölcsöket hoznak, és jót csele­kszenek, akik itt fáradoznak, énekelnek, és a körülálló népért, mely várja a Te nagy és bőséges irgalmadat.

Mert irgalmas és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ha a hajnalin „Isten az Úr” van:

D: Bölcsesség.

K: Adj áldást.

P: Áldott legyen Krisztus, a mi Istenünk, Aki van, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin. Erősítsd meg, Isten, a szent ortodox hitet és az ortodox keresztényeket mindörökre.

P: Istennek Szentséges Szülője, üdvözíts minket.

K: Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Nagy elbocsátás

K: Éltetés

Nagyböjtön kívül böjti időszakban a „Mert Tied az Ország” után:

F: Uram irgalmazz. (12-szer)

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Nagy elbocsátás

Nagyböjtben a Miatyánk után tropárionok:

K: Istennek Szűz Szülője örvendezz kegyelembefogadott Mária, az Úr van Teveled, Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, mert a mi lelkünk Üdvözítőjét szülted. Metánia

Dicsőség…

Krisztusnak Keresztelője, emlékezz meg mindnyájunkról, hogy megszabaduljunk törvényszegéseinktől, mert néked adatott a kegyelem, hogy imádkozz érettünk. Metánia

Most és mindenkor…

Könyörögjetek érettünk szent apostolok, minden szentek, hogy megszabaduljunk a bajoktól és szomorúságoktól, mert ti vagytok a mi forró pártfogóink az Üdvözítőnél. Metánia

A Te könyörületedhez folyamodunk Istennek Szülője, ne feledkezz meg esedezéseinkről nyomorúságunkban, hanem szabadíts meg a veszedelmektől, egyedülvaló Tiszta, egyedülvaló Áldott.

F: Uram irgalmazz. (40-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb, és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Áldott legyen Krisztus, a mi Istenünk, Aki van, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Mennybéli Királyunk, a hitet erősítsd, a népeket engeszteld, a világot békéltesd meg, ezt a szent templomot (kolostort) jól őrizd meg, az előttünk eltávozott atyáinkat és testvéreinket helyezd az igazak hajlékába, minket pedig bűnbánatban és hitvallásban fogadj magadhoz, mint jóságos és embereket szerető.

Szíriai Szt. Efrém nagyböjti imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság és hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak (metánia)

Igen, Uram Királyom! Add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet; mert áldott vagy mindörökkön örökké. (metánia)

Vasárnap:

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi Reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Nagy elbocsátás

K: Éltetés

Egyéb napokon:

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz. (12-szer)

Szentséges Háromság, egylényegű Hatalom, oszthatatlan Királyság, minden javak Kútfeje, légy kegyes hozzám, bűnöshöz, erősíts meg, tedd értelmessé szívemet, és moss le rólam minden tisztátalanságot. Világosítsd meg elmémet, hogy mindenkor dicsőítselek, dicsérjelek és imádjalak, mondván: Egy a Szent Egy az Úr: Jézus Krisztus, az Atya Isten dicsőségére. Ámin.

Legyen áldott az Úr neve, mostantól és mindörökké (3-szor)

Dicsőség…, most és mindenkor…

(33. zsoltár)

Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkaimon van. Az Úrban dicsekedik az én lelkem. Hallják ezt a szelídek és örvendeznek. Dicsőítsétek az Urat énvelem és magasztaljuk együtt az Ő nevét. Keres­tem az Urat és meghallgatott engem, és minden gyötrelmeimtől megszabadított engem. Járuljatok Őhozzá, és megvilágosodtok, és a ti orcátok meg nem szégyenül. Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta őt, és minden gyötrelmeitől megmentette őt. Őrködik az Úrnak angyala azok körül, akik félik Őt, és megszabadítja őket. Ízleljétek és lássátok, hogy jóságos az Űr. Boldog az a férfiú, aki reménykedik Őbenne. Féljétek az Urat, minden Ő szentjei. Mert nincsen nélkülözésük azoknak, akik félik Őt. Gazdagok elszegényednek és éheznek, azok pedig, akik keresik az Urat, semmi jóban nem szűkölködnek. Jertek gyermekeim, hallgassatok reám: az Úr félelmére tanítalak benneteket. Ki az az ember, aki akarja az életet és jó napokat szeret látni? Tartóztasd meg nyelvedet a gonosz­ságtól, és ajkaidat attól, hogy csalárdságot beszéljenek. Kerüld a rosszat és cselekedjél jót. Keresd a békeséget és kövesd azt. Az Úrnak szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak könyörgésén. Az Úr orcája pedig a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa a földről az ő emlékezetüket. Kiál­tottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, és minden gyötrelmeiktől megszabadította őket. Közel van az Úr a töredelmes szívűekhez, és meg­menti az alázatos lelkűeket. Sokak az igazak gyötrelmei, és valamennyitől megszabadítja őket az Úr. Megőrzi az Úr minden csontjaikat, és egy sem töretik meg azokból. Gonosz a bűnösök halála, és meglakolnak azok, akik gyűlölik az igazat. Megmenti az Úr az Ő szolgáinak lelkét, és senki meg nem lakol, aki Őbenne reménykedik.

(144. zsoltár)

Magasztallak Téged, én Istenem Királyom, és áldom a Te nevedet örökké és mindörökön örökké. Minden napon áldalak Téged, és dicsérem a Te nevedet minden időkben, és mindörökön örökké. Nagy az Úr és igen dicséretes, és az Ő nagyságának nincsen határa. Nemzedék nemzedéknek dícséri mtíveidet és hirdeti hatalmadat. Szentséged dicsőségé­nek magasztosságát beszélik, és elmondják csodálatos dolgaidat. Félelmetes tetteid erejéről szólnak, és elmondják nagyságodat. Jóságod sokaságának emlékét kiáltják, és igazságodnak örvendeznek. Könyörületes és irgal­mas az Úr, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenekhez, és könyörülete rajta van minden művein. Valljanak meg, Uram, minden műveid, és áldjanak Téged a Te kegyelteid. Országod dicsőségéről szólnak, és hatalmadról beszélnek, hogy megismertessék az emberek fiaival a Te hatalmadat, és Országod magasztosságának dicsőségét. A Te Országod örök időknek országa, és uralmad minden nemzedékről nemzedékre való. Hűséges az Úr az Ő igéiben, és szent Ő minden cselekedeteiben. Támogat az Úr minden botladozót, és fölemel minden elesettet. Mindenek szemei Benned reménykednek, és Te megadod eledelüket alkalmas időben. Megnyitod kezedet, és minden élőt eltöltesz jóakarattal. Igaz az Úr min­den útjaiban, és szent Ő minden cselekedeteiben. Közel van az. Úr mindazokhoz, akik hívják Őt, mindazokhoz, akik igazságban hívják Őt. Teljesíti azok kívánságát, akik félik Őt; meghallgatja könyörgésüket és üdvöyíti őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik szeretik Őt, de a bűnösöket elpusztítja. Az Úr dícséretét hírdeti a szám, és minden test áldja az Ő szent nevét örökké és mindörökkön örökké.

P: Bölcsesség.

K: Valóban méltó boldognak nevezni Téged, az örökké boldogságost és feddhetetlent, Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

P: Istennek Szülője üdvözíts minket.

K: Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi Reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást atyánk.

P: Nagy elbocsátás

Hétköznapi hajnali
P: Áldott a mi Istenünk, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(19. zsoltár)

Hallgasson meg téged az Úr a gyötrelem napján, védelmezzen téged Jákob Istenének neve. Küldjön néked segítséget a szentélyéből, és a Sion­ról oltalmazzon téged. Emlékezzék meg minden áldozatodról, és égőáldo­zatodat fogadja szívesen. Adjon néked a te szíved szerint, és teljesítse min­den szándékaidat. Őrvendezünk akkor szabadításodon, és a mi Istenünk ne­vében felmagasztaltatunk. Teljesítse az Úr minden kérésedet. Most tudom, hogy megmenti az Úr az Ő felkentjét, meghallgatja őt az Ő szent egéből; hatalmas tettekben van az Ő jobbjának szabadítása. Ezek harcikocsikat, azok lovakat, mi pedig a mi Urunknak Istenünknek nevét emlegetjük. Azok megbilincseltetnek és elesnek, mi pedig fölkelünk és fölegyenesedünk. Urunk, mentsd meg a királyt, és hallgass meg minket bármely napon hí­vunk is Téged segítségül.

(20. zsoltár)

Uram, a Te erődben örvendezik a király, és a Te szabadításodban igen vigadozik. Lelkének kívánságát megadtad néki, és ajkainak óhajtását nem tagadtad meg tőle. Mert megelőzted őt javaidnak áldásával, drágakőből való koronát helyeztél az ő fejére. Életet kért Tőled, ős megadtad néki napjainak örökké tartó hosszát. Nagy az ő dicsősége a Te szabadításod által, dicsősé­get ős fenséget helyeztél reá. Mert áldást adsz néki mindörökre, megör­vendezteted őt a Te orcádnak örömével. Mert a király reménykedik az Úrban, ős a Magasságos irgalmából meg nem inog. Megtalálja a Te kezed minden ellenségeidet, jobbod megtalálja minden gyűlölőidet. Olyanokká teszed őket megjelenésed órájában, mint a tüzes kemence. Az Úr megren­díti őket haragjában, ős elnyeli őket a tűz. Gyümölcsüket elpusztítod a föld­ről, ős ivadékukat az emberek fiai közül. Mert rosszra hajlottak ellened, csapdát gondoltak ki, melyet fel nem állíthatnak; mert te megfutamítod őket, nyilaiddal eltalálod arcukat. Emelkedj föl, Uram, a Te erődben, hogy énekeljük és zengjük a Te hatalmadat.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé, és Szent Léleké, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Tropárionok

Üdvözítsd Uram a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet, Aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok fölött, és kereszted által védelmezed a Te népességedet.

Dicsőség…

Aki a keresztre önként emelkedtél, ajándékozd könyörületedet a Te nevedet viselő új népednek, Krisztus Isten. Örvendeztesd meg hatalmaddal hűséges vezetőinket, győzelmeket adva nekik az ellenségek fölött. A Te szövetséged legyen nekik a béke fegyvere, verhetetlen győzedelmi zászló.

Most és mindenkor…

Félelmetes és csalhatatlan Oltalmunk, ne vesd el esedezéseinket Istennek jóságos és fölöttébb magasztalt Szülője. Erősítsd meg az igazhitűek népét, üdvözítsd hűséges népedet, és adj nekik a mennyből győzelmet, mert az Istent szülted, óh egyedülvaló Áldott.
Rövid állhatatos ekténia

Irgalmazz nekünk, Isten, a Te nagy irgalmasságod sze­rint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még szentséges atyánkért, N. patriarchán­kért és N. püspökünkért (érsekünkért, metropolitánkért).

Könyörgünk még istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

Könyörgünk még minden testvéreinkért és minden keresztényekért.

M

ert irgalmas és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Dicsőség a szent, egylényegű, életetadó és oszthatatlan Há­romságnak mindig, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberek közt jóakarat.

(3-szor)

Uram nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. (2-szer)

Exapszalmosz:

(3. zsoltár)

Uram, hogy megsokasodtak bántalmazóim! Mily sokan támadnak reám! Sokan mondják az én lelkemnek: nincsen számára szabadítás az O Istenénél. De Te, Uram, oltalmazóm, dicsőségem vagy, és fölemeled az én fejemet. Hangommal kiáltottam az Úrhoz, és meghallgatott engem az O szent hegyéről. Én pedig elaludtam és álmodtam; fölkeltem, mert az Űr oltalmaz engem. Nem félek ezernyi néptől sem, amely köröskörül együtt támad reám. Kelj föl, Uram, ments meg engem, én Istenem! Mert Te el­tapostad mindazokat, akik igaztalanul ellenem fordultak; összetörted a bűnösök fogait. Az Űré az üdvözítés, és a Te népeden a Te áldásod. Én pedig elaludtam és álmodtam; fölkeltem, mert az Űr oltalmaz engem.

(37. zsoltár)

Uram, felindulásodban ne feddjél meg engem, És haragodban ne büntess meg engem. Mert nyilaid belém akadtak És kezed reám neheze­dett. Nincs gyógyulás testem számára a Te haragodtól, nincs békeség csontjaimban vétkeim miatt. Mert törvényszegéseim elborították fejemet, súlyos teherként nehezedtek reám. Megsenyvedtek És megüszkösödtek se­beim oktalanságom miatt. Megszenvedtem és meggörnyedtem nagyon; egész nap szomorkodva jártam. Mert derekam megtelt fájdalommal, és ­nincs gyógyulása az én testemnek. Megkínoztattam És magaláztattam na­gyon, jajgattam szívem keserűsége miatt. Uram, Előtted van minden kí­vánságom. és nincs elrejtve Előled az én keserűségem. Megrendült az én szívem, erőm elhagyott, és szemem világa, az sincs énvelem. Barátaim És felebarátaim szembefordultak velem, és atyámfiai messzire álltak tőlem. És tőrt vetettek nékem, akik életemre törnek; és akik rosszat akarnak né­kem, hitványságokat beszéltek, és egész napon át aljasságokat koholtak. De én, mint a süket, nem hallottam, és mint a néma, nem nyitom meg számat. És olyanná lettem, mint az ember, aki nem hall, és akinek szá­jában nincs ellenmondás. Mert Tebenned, Uram, reménykedtem, Te hall­gass meg engem, Uram Istenem. Mert ezt mondottam: csak ne kárörvend­jenek az én ellenségeim, hogy amikor lábaim meginogtak, fölém kereked­tek. Mert én készen állok a korbácsra, és fájdalmam előttem van szünte­len. Mert megvallom én az én törvényszegésemet, és bánkódom bűnöm miatt. Ellenségeim pedig élnek és erősebbek lettek nálam, és megsokasod­tak azok, akik igaztalanul gyűlölnek engem. Akik a jóért rosszal fizetnek nékem, megrágalmaztak engem, mert üldözik a jóságot. Ne hagyj el en­gem, én Uram Istenem, ne távolodj el éntőlem. Siess segítségemre, üd­vösségemnek Ura!

Ne hagyj el engem, én Uram Istenem, ne távolodj el éntőlem. Siess segítségemre, üdvösségemnek Ura!

(62. zsoltár)

Istenem, én Istenem, Hozzád sietek. Utánad szomjúhozik az én lel­kem, éppúgy, mint testem a puszta, járhatatlan és víztelen földön. Így láttalak meg Téged a szent helyen, szemlélve hatalmadat és dicsősége­det. Mert jobb a Te irgalmad az életnél, ajkaim dicsérnek Téged. Így ál­dalak Téged egész életemben, és a Te nevedben emelem föl kezeimet. Mintha faggyúval és kövérséggel telnék meg lelkem, midőn ujjongó aj­kakkal dicsér a szám. Ha Rólad emlékezem meg fekvőhelyemen, hajna­lig Rólad elmélkedem. Mert segítőm lettél, és a Te szárnyaid takarója alatt örvendezem. Tehozzád ragaszkodik az én lelkem, és a Te jobbod ol­talmaz engem. Ők pedig hiába törtek az én lelkemre; a föld legmélyébe jutnak, kardélre hányatnak, rókák martalékává lesznek. A király pedig örvendezik majd Istenben, dicséretben lesz része mindnek, aki Őreá eskü­szik. Mert bezáratott a Szája azoknak, akik igaztalanságokat beszélnek. Hajnalig Rólad elmélkedem, mert segítőm lettél, és a Te szárnyaid takarója alatt örvendezem. Tehozzád ragaszkodik az én lelkem, és a Te jobbod oltalmaz engem.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

A pap fedetlen fejjel kimegy a szoleára

(87. zsoltár)

Én Uram, üdvösségemnek Istene, éjjel és nappal kiáltottam Előtted. Jusson el az én imádságom a Te színed elé, hajtsd füledet az én könyörgésemre. Mert eltelt bajokkal az én lelkem, és életem közel jutott az alvi­lághoz. Hozzászámláltattam a sírba menőkhöz, olyanná lettem, mint a magatehetetlen ember, aki a halottak között szabad; mint a leöltek, akik. sírban feküsznek, akikről meg nem emlékezel többé, mert elszakadtak a Te kezedtől. Mélységes gödörbe helyeztek engem, a sötétségbe és a halál árnyékába. Reám nehezedett a Te haragod, és minden szigorodat reám irányítod. Eltávolítottad éntőlem ismerőseimet, utálatossá lettem előttük; bezárattam és ki nem jöhettem. Szemeim meggyöngültek a nyomorúság­tál. Kiáltottam Hozzád, Uram, egész napon át, Feléd nyújtottam kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-e csodákat? Vajon feltámasztják-e őket az or­vosok, hogy megvalljanak Téged? Vagy talán elmondja-e valaki a sírban a Te irgalmadat, és a Te igazságodat ott a pusztulásban? Megtudhatják-e a sötétségben a Te csodáidat, és a Te igazságosságodat a feledés földjén? Én pedig Hozzád kiáltottam, Uram, és kora reggel eljut Hozzád az én imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, És miért fordítod el orcádat éntőlem? Nyomorult vagyok én, És fáradozom ifjúságom óta; amikor pe­dig fölemelkedtem, megaláztattam És megháborodtam. Általment rajtam a Te felindulásod, És fenyegetéseid elemésztettek engem. Körülvettek en­gem, mint a víz, egész napon át közösen árasztottak körül engem. Eltávo­lítottál tőlem barátot és felebarátot, És ismerőseimet a nyomorúságomtól.

Én Uram, üdvösségemnek Istene, éjjel és nappal kiáltottam Előtted. Jusson el az én imádságom a Te színed elé, hajtsd füledet az én kö­nyörgésemre.

(102. zsoltár)

Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét. Áld­jad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményeiről. Aki megkönyörül minden törvényszegéseiden és meggyógyítja minden beteg­ségeidet. Aki megmenti életedet a pusztulástól, aki megkoszorúz téged ir­galmával és könyörületével. Aki jóval tölti be kívánságodat, és ifjúságod megújul, miként a sasé. Irgalmasságot cselekszik az Űr, és igazságot min­den elnyomottal. Megismertette Mózessel az Ő útjait, És Izráel fiaival az Ő akaratát. Könyörületes és irgalmas az Úr, hosszantűrő és nagyirgalmú. Nem haragszik meg végképen, és nem tart haragot örökké. Nem a tör­vényszegéseink szerint cselekszik velünk, sem a bűneink szerint nem fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a földtől, olyan nagy az Ő ir­galma azokhoz, akik félik Őt. Amilyen messzire van a napkelet a napnyu­gattól, annyira távolította el tőlünk törvényszegéseinket. Amiként ke­gyelmez az atya az Ő fiainak, úgy kegyelmez az Űr azoknak, akik félik Őt; mert ismeri Ő a mi létrejöttünket, megemlékezik arról, hogy föld va­gyunk. Olyanok az ember napjai, mint a fű; úgy virágzik, mint a mező vi­rágja. Mert ha fuvallat megy át rajta, nem lesz többé, és nem ismeri fel többé az ő helyét. Az Űr irgalma pedig öröktől és örökkévaló azokon, akik félik Őt; és az Ő igazságossága fiaiknak fiam, akik megtartják az Ő szö­vetségét és megemlékeznek az Ő parancsolatairól, hogy megcselekedjék azokat. A mennyben készítette el az Úr az Ő trónusát, és az Ő királysága mindeneken uralkodik. Áldjátok az Urat minden Ő angyalai, ti erőben ha­talmasok, kik teljesítitek az Ő szavát, hallgatva az Ő szavainak hangjára. Áldjátok az Urat minden Ő seregei, Ő szolgái, kik teljesítitek az Ő aka­ratát. Áldjátok az Urat minden Ő művei, az Ő uralkodásának minden he­lyén. Áldjad én lelkem az Urat!

Az Ő uralkodásának minden helyén áldjad én lelkem az Urat.

(142. zsoltár)

Uram, hallgasd meg imádságomat, halld meg könyörgésemet a Te igazságodban, hallgass meg engem a Te igazságosságodban, és ne szállj perbe a Te szolgáddal, hiszen senki élő meg nem igazulhat Teelőtted. Íme az ellenség üldözi az én lelkemet, a földig alázta meg életemet; a sötétségbe ültetett engem, mint a rég holtakat; elcsügged a lelkem énbennem, megretten bennem az én szívem. Megemlékeztem a régmúlt napokról, el­mélkedtem minden dolgaidról, kezednek műveiről elmélkedtem. Kitárom Tefeléd karjaimat, olyan a lelkem Tehozzád, mint a szikkadt 1 öld. Hamar hallgass meg engem, Uram, megfogyatkozott az én lelkem. Ne fordítsd el orcádat éntőlem, mert hasonló lennék a sírba menőkhöz. Hamar hallasd velem kegyelmedet, mert Tebenned reménykedem. Mutasd meg nékem az utat, amelyen járjak, mert Hozzád emelem lelkemet. Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram, mert Hozzád menekedtem; taníts meg cselekedni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem; a Te jóságos Lelked vezessen engem az egyenes földön. A Te nevedért, Uram, éltess engem, a Te igaz­ságosságodért vezesd ki lelkemet a bánkódásból, és a Te irgalmadért rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, akik szorongatják lelkemet, mert éri a Te szolgád vagyok.

Hallgass meg engem a Te igazságosságodban, Uram, és ne szállj per­be a Te szolgáddal. (2-szer) A Te jóságos Lelked vezessen engem az egyenes földön.

P: Az exapszalmosz alatt olvassa a reggeli imákat:

Hálát adunk Néked, Urunk Istenünk, aki felkeltettél minket fekvőhelyünkről és a dicséret igéjét ültetted a szánkba, hogy hódoljunk Néked és segítségül hívjuk a Te szent nevedet; és könyörgünk a Te könyörületedért, amellyel mindig körülvetted a mi életünket. Küldd le most is segítségedet azoknak, akik a Te szent dicsőséged színe előtt állnak és várják a Te bőséges irgalmadat; és add nekik, hogy mindig félelemmel és szeretettel szolgál­janak, dicsérjenek, magasztaljanak Téged, és hódoljanak a Te elmondhatatlan jóságodnak. Mert Téged illet min­den dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Az éjszakából serken föl a mi lelkünk Tehozzád, Iste­nünk, mert világosságul vannak parancsolataid a földön; tégy minket értelmessé, hogy igazságot és szent­séget műveljünk a Te félelmedben; mert Téged dicsőítünk, a mi valóban valóságos Istenünket, hajtsd hozzánk füledet és hallgass meg minket; és emlékezz meg, Urunk, név szerint mindazokról, akik velünk együtt jelen van­nak és imádkoznak, és üdvözítsd őket a Te hatalmaddal; áldd meg a Te népedet és szenteld meg a Te örökségedet; ajándékozz békét a Te világodnak, egyházaidnak, papja­idnak és egész népednek. Mert megáldatott és megdicsőít­tetett a Te legdrágább és felséges neved, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örök­ké. Amin.

Az éjszakából serken föl a mi lelkünk Tehozzád, Isten, mert ­világosságul vannak parancsolataid. Taníts meg minket, Isten, a Te igazságodra, parancsolataidra és rendeléseidre; világosítsd meg értelmünk szemét, nehogy bűneink miatt a halálba aludjunk el; űzz el a mi szívünk­ből minden sötétséget; ajándékozd nekünk az igazságos­ság napját, és tartsd meg sértetlennek. életünket a Te Szent Lelked pecsétjével; irányítsd lépteinket a békeség útjára; add, hogy a virradat és a nap örömteljes legyen számunkra, hogy elmondhassuk Néked hajnali imádsá­gainkat. Mert Tied a hatalom és Tied az Ország és az erő és a dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Uralkodó Isten, aki szent és felfoghatatlan vagy, aki mondottad, hogy a sötétségből világosság ragyogjon fel, aki megpihentettél minket az éjszaka álmával, és Új­ból fölkeltettél bennünket a Te jóságod dicséretére és ese­dezésére; a Te könyörületességedtől indíttatva fogadj be minket, akik most is hódolunk és erőnkhöz mérten hálát mondunk Néked, és ajándékozz nekünk az üdvösséghez szükséges minden dolgokat. Tégy minket a világosság és a nap fiaivá és a Te örökkévaló javaid örököseivé. Emlé­kezz meg, Urunk, könyörületed sokaságában, a Te egész népedről: azokról, akik velünk együtt jelen vannak és imádkoznak, és minden testvéreinkről, a földön, a tenge­ren és a Te birodalmad minden helyén lévőkről, akik a Te emberszeretetedért és segítségedért könyörögnek, és add meg mindnyájunknak a Te nagy irgalmadat. Hogy lélekben és testben mindig üdvözülten megmaradva, bi­zodalommal dicsőítsük a Te csodálatos és áldott nevedet, az Atyáét és Fiúét és Szent Lélekét, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Javaknak Kincsestára, kiapadhatatlan Forrás, csodatevő, mindent tehető és mindenható szent Atyánk, mindannyian hódolunk Néked és könyörgünk Hozzád, a Te irgalmadat és könyörületedet híva a mi gyarlóságunk segítségére és oltalmára. Emlékezz meg, Urunk, a Te szolgáidról; fogadd mindnyájunk hajnali könyörgését, mint a tömjénfüstöt magad elé, és senkit se tekints közü­lünk alkalmatlannak, hanem mindnyájunkat istápold a Te könyörületed által. Emlékezz meg, Urunk, azokról, akik virrasztanak és énekelnek a Te dicsőségedre, és a Te egyszülött Fiad és a mi Istenünk és a Te Szent Lelked di­csőségére. Légy nekik segítőjük és oltalmazójuk; fogadd az ő esedezéseiket a Te mennyei és eszmei Oltárodra. Mert Te vagy a mi Istenünk, és Néked zengünk dicsősé­get, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Hálát adunk Néked, Urunk, üdvösségünk Istene, mert mindent a mi életünk javára cselekszel, hogy min­denkor Tereád tekintsünk, a mi lelkünk Üdvözítőjére és Jótevőjére; mert megpihentettél minket az éjszaka eltelt idejében, és fölkeltettél minket fekvőhelyünkről, és a Te drága nevednek hódolására állítottál bennünket. Könyör­günk ezért Hozzád, Urunk, adj nékünk kegyelmet és erőt arra, hogy méltók legyünk értelmesen énekelni Néked és szüntelenül imádkozni Hozzád, félelemmel és rettegéssel munkálva tulajdon üdvösségünket, a Te Krisztusodnak oltalma által. Emlékezz meg, Urunk, azokról is, akik az éjszakában Hozzád kiáltanak; hallgasd meg őket és ir­galmazz nekik, és törd össze lábaik alatt láthatatlan és támadó ellenségeiket. Mert Te vagy a békeség Királya és a mi lelkünk Üdvözítője, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Amin.

Istenünk és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki fölkeltettel minket fekvőhelyünkről és egybegyűjtöt­tél bennünket az imádság órájában, adj nékünk kegyel­met ajkaink megnyitásakor, és fogadd el erőnkhöz mér­ten mondott hálaadásainkat; és taníts meg minket a Te igazságaidra, mert nem tudjuk, miként kell imádkozni, ha Te Urunk, nem vezetsz minket arra a Te Szent Lel­keddel. Könyörgünk ezért Hozzád: ha eddig az óráig vét­keztünk volna szóban, vagy cselekedetben, vagy gondo­latban, akár szándékosan, akár szándéktalanul, nézd el, engedd el, bocsásd meg; mert ha számbaveszed a törvény­szegéseket Urunk, Urunk, ki állhat meg Teelőtted? Mert Nálad van a megváltás, egyedül Te vagy szent, segítő, a mi életünknek hatalmas Oltalmazója, és Tehozzád szól a mi magasztalásunk mindenkor. Legyen áldott és dicsőí­tett a Te Országod hatalma, az Atyáé és Fiúé és Szent Lé­leké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Urunk Istenünk, aki eloszlattad tőlünk az álom önfeledtségét, és szent hívásoddal egybehívtál minket, hogy az éjszakában is fölemeljük kezeinket, és vallomást tegyünk a Te igazságosságod ítéleteiről, fogadd a mi kö­nyörgéseinket, összejöveteleinket, vallomásainkat, éjsza­kai szolgálatainkat és ajándékozz nekünk, Istenünk, megszégyenítetlen hitet, biztonságos reménységet, őszin­te szeretetet. Áldd meg bejöveteleinket és kimenetelein­ket, cselekedeteinket, műveinket, szavainkat, emlékezé­seinket; és add nekünk, hogy a nap kezdetét a Te kimond­hatatlan hűséged jóságát dicsérve, magasztalva, áldva ér­hessük meg. Mert megáldatott a Te szentséges neved és megdicsőíttetett a Te Országod, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Ragyogtasd fel szívünkben, embereket szerető Ural­kodónk, a Te Istenséged ismeretének tiszta világos­ságát, és nyisd meg értelmünk szemét a Te evangéliumi tanításaid megértésére. Oltsd mibelénk a Te boldogító parancsolataid félelmét, hogy legyőzve minden testi vá­gyakat, szellemi életre térjünk, mindenben a Te tetszé­sed szerint gondolkodva és cselekedve. Mert Te vagy a mi lelkünk és testünk megszentelése és világossága, Krisztus Isten, és Néked zengünk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lel­keddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Urunk Istenünk, aki a bűnbánat által az embereknek bűnbocsánatot ajándékoztál, és a bűnbocsánathoz vétkek felismerésének és megvallásának példájául Dávid próféta bűnbánatát állítottad elénk; — Temagad, Urunk, a Te nagy irgalmasságod szerint irgalmazz nekünk, akik sok és nagy vétekbe estünk, és a Te könyörületességed so­kasága szerint töröld el a mi vétkezéseinket; mert Teel­lened vétkeztünk, Urunk, aki ismered az emberi szívek titkos és rejtett dolgait, és akinek egyedül van hatalmad bűnöket megbocsátani. Tiszta szívet teremtvén bennünk és fennkölt lélekkel erősítvén meg minket, és a Te üdvös­séged örömét ismertetvén meg velünk, ne vess el minket a Te színed elől; hanem engedd meg, mint jóságos és em­bereket szerető, hogy utolsó leheletünkig mutathassuk be Néked az igazság áldozatát és felajánlását a Te szent oltáraidban. A Te egyszülött Fiadnak irgalma, könyörü­lete és emberszeretete által, kivel áldott vagy a Te szent­séges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és min­denkor és mindörökkön örökké. Amin.

Istenünk, mi Istenünk, aki a Te akaratodnak rendelted alá az értelmi és értelmes Hatalmakat, Hozzád könyörgünk és esedezünk. Fogadd el minden teremtmé­nyeidével együtt a mi erőnkhöz mérten mondott dicsőí­tésünket is, és jutalmazz meg minket jóságod gazdag ajándékaival mert Teelőtted hajlik meg az égiek, a földiek és az alvilágiak minden térde, és minden lehellet és teremtés a Te felfoghatatlan dicsőségedet magasztalja; egyedül Te vagy az igaz és nagyirgalmú Isten. Mert Té­ged dicsérnek minden Mennyei Hatalmak, és Néked zen­günk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Lélek­nek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Dicsérünk, magasztalunk, áldunk Téged, és hálát adunk Néked, atyáinknak Istene, mert eloszlattad az éjszaka árnyát, és Újra megmutattad nekünk a nap vi­lágosságát; és esedezünk a Te jóságodhoz könyörülj a mi bűneinken, és fogadd el könyörgésünket a Te nagy kegyelmességeddel, mert Tehozzád menekedünk, az irgalmas és mindenható Istenhez. Ragyogtasd fel szívünkben a Te igazságosságod igaz napját; világosítsd meg értelmünket és őrizd meg minden érzékeinket, hogy mint vi­lágos nappal, illendően járva a Te parancsolataid útját, eljussunk az örök életre; mert Nálad van az élet forrása, és azt élvezve legyünk méltók a megközelíthetetlen vilá­gosságra. Mert Te vagy a mi Istenünk, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Hétköznapi hajnali
P: Áldott a mi Istenünk, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(19. zsoltár)

Hallgasson meg téged az Úr a gyötrelem napján, védelmezzen téged Jákob Istenének neve. Küldjön néked segítséget a szentélyéből, és a Sion­ról oltalmazzon téged. Emlékezzék meg minden áldozatodról, és égőáldo­zatodat fogadja szívesen. Adjon néked a te szíved szerint, és teljesítse min­den szándékaidat. Őrvendezünk akkor szabadításodon, és a mi Istenünk ne­vében felmagasztaltatunk. Teljesítse az Úr minden kérésedet. Most tudom, hogy megmenti az Úr az Ő felkentjét, meghallgatja őt az Ő szent egéből; hatalmas tettekben van az Ő jobbjának szabadítása. Ezek harcikocsikat, azok lovakat, mi pedig a mi Urunknak Istenünknek nevét emlegetjük. Azok megbilincseltetnek és elesnek, mi pedig fölkelünk és fölegyenesedünk. Urunk, mentsd meg a királyt, és hallgass meg minket bármely napon hí­vunk is Téged segítségül.

(20. zsoltár)

Uram, a Te erődben örvendezik a király, és a Te szabadításodban igen vigadozik. Lelkének kívánságát megadtad néki, és ajkainak óhajtását nem tagadtad meg tőle. Mert megelőzted őt javaidnak áldásával, drágakőből való koronát helyeztél az ő fejére. Életet kért Tőled, ős megadtad néki napjainak örökké tartó hosszát. Nagy az ő dicsősége a Te szabadításod által, dicsősé­get ős fenséget helyeztél reá. Mert áldást adsz néki mindörökre, megör­vendezteted őt a Te orcádnak örömével. Mert a király reménykedik az Úrban, ős a Magasságos irgalmából meg nem inog. Megtalálja a Te kezed minden ellenségeidet, jobbod megtalálja minden gyűlölőidet. Olyanokká teszed őket megjelenésed órájában, mint a tüzes kemence. Az Úr megren­díti őket haragjában, ős elnyeli őket a tűz. Gyümölcsüket elpusztítod a föld­ről, ős ivadékukat az emberek fiai közül. Mert rosszra hajlottak ellened, csapdát gondoltak ki, melyet fel nem állíthatnak; mert te megfutamítod őket, nyilaiddal eltalálod arcukat. Emelkedj föl, Uram, a Te erődben, hogy énekeljük és zengjük a Te hatalmadat.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé, és Szent Léleké, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Tropárionok

Üdvözítsd Uram a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet, Aki győzelmet ajándékoztál a keresztényeknek a barbárok fölött, és kereszted által védelmezed a Te népességedet.

Dicsőség…

Aki a keresztre önként emelkedtél, ajándékozd könyörületedet a Te nevedet viselő új népednek, Krisztus Isten. Örvendeztesd meg hatalmaddal hűséges vezetőinket, győzelmeket adva nekik az ellenségek fölött. A Te szövetséged legyen nekik a béke fegyvere, verhetetlen győzedelmi zászló.

Most és mindenkor…

Félelmetes és csalhatatlan Oltalmunk, ne vesd el esedezéseinket Istennek jóságos és fölöttébb magasztalt Szülője. Erősítsd meg az igazhitűek népét, üdvözítsd hűséges népedet, és adj nekik a mennyből győzelmet, mert az Istent szülted, óh egyedülvaló Áldott.
Rövid állhatatos ekténia

Irgalmazz nekünk, Isten, a Te nagy irgalmasságod sze­rint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még szentséges atyánkért, N. patriarchán­kért és N. püspökünkért (érsekünkért, metropolitánkért).

Könyörgünk még istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

Könyörgünk még minden testvéreinkért és minden keresztényekért.

Mert irgalmas és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Dicsőség a szent, egylényegű, életetadó és oszthatatlan Há­romságnak mindig, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberek közt jóakarat.

(3-szor)

Uram nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. (2-szer)

Exapszalmosz:

(3. zsoltár)

Uram, hogy megsokasodtak bántalmazóim! Mily sokan támadnak reám! Sokan mondják az én lelkemnek: nincsen számára szabadítás az O Istenénél. De Te, Uram, oltalmazóm, dicsőségem vagy, és fölemeled az én fejemet. Hangommal kiáltottam az Úrhoz, és meghallgatott engem az O szent hegyéről. Én pedig elaludtam és álmodtam; fölkeltem, mert az Űr oltalmaz engem. Nem félek ezernyi néptől sem, amely köröskörül együtt támad reám. Kelj föl, Uram, ments meg engem, én Istenem! Mert Te el­tapostad mindazokat, akik igaztalanul ellenem fordultak; összetörted a bűnösök fogait. Az Űré az üdvözítés, és a Te népeden a Te áldásod. Én pedig elaludtam és álmodtam; fölkeltem, mert az Űr oltalmaz engem.

(37. zsoltár)

Uram, felindulásodban ne feddjél meg engem, És haragodban ne büntess meg engem. Mert nyilaid belém akadtak És kezed reám neheze­dett. Nincs gyógyulás testem számára a Te haragodtól, nincs békeség csontjaimban vétkeim miatt. Mert törvényszegéseim elborították fejemet, súlyos teherként nehezedtek reám. Megsenyvedtek És megüszkösödtek se­beim oktalanságom miatt. Megszenvedtem és meggörnyedtem nagyon; egész nap szomorkodva jártam. Mert derekam megtelt fájdalommal, és ­nincs gyógyulása az én testemnek. Megkínoztattam És magaláztattam na­gyon, jajgattam szívem keserűsége miatt. Uram, Előtted van minden kí­vánságom. és nincs elrejtve Előled az én keserűségem. Megrendült az én szívem, erőm elhagyott, és szemem világa, az sincs énvelem. Barátaim És felebarátaim szembefordultak velem, és atyámfiai messzire álltak tőlem. És tőrt vetettek nékem, akik életemre törnek; és akik rosszat akarnak né­kem, hitványságokat beszéltek, és egész napon át aljasságokat koholtak. De én, mint a süket, nem hallottam, és mint a néma, nem nyitom meg számat. És olyanná lettem, mint az ember, aki nem hall, és akinek szá­jában nincs ellenmondás. Mert Tebenned, Uram, reménykedtem, Te hall­gass meg engem, Uram Istenem. Mert ezt mondottam: csak ne kárörvend­jenek az én ellenségeim, hogy amikor lábaim meginogtak, fölém kereked­tek. Mert én készen állok a korbácsra, és fájdalmam előttem van szünte­len. Mert megvallom én az én törvényszegésemet, és bánkódom bűnöm miatt. Ellenségeim pedig élnek és erősebbek lettek nálam, és megsokasod­tak azok, akik igaztalanul gyűlölnek engem. Akik a jóért rosszal fizetnek nékem, megrágalmaztak engem, mert üldözik a jóságot. Ne hagyj el en­gem, én Uram Istenem, ne távolodj el éntőlem. Siess segítségemre, üd­vösségemnek Ura!

Ne hagyj el engem, én Uram Istenem, ne távolodj el éntőlem. Siess segítségemre, üdvösségemnek Ura!

(62. zsoltár)

Istenem, én Istenem, Hozzád sietek. Utánad szomjúhozik az én lel­kem, éppúgy, mint testem a puszta, járhatatlan és víztelen földön. Így láttalak meg Téged a szent helyen, szemlélve hatalmadat és dicsősége­det. Mert jobb a Te irgalmad az életnél, ajkaim dicsérnek Téged. Így ál­dalak Téged egész életemben, és a Te nevedben emelem föl kezeimet. Mintha faggyúval és kövérséggel telnék meg lelkem, midőn ujjongó aj­kakkal dicsér a szám. Ha Rólad emlékezem meg fekvőhelyemen, hajna­lig Rólad elmélkedem. Mert segítőm lettél, és a Te szárnyaid takarója alatt örvendezem. Tehozzád ragaszkodik az én lelkem, és a Te jobbod ol­talmaz engem. Ők pedig hiába törtek az én lelkemre; a föld legmélyébe jutnak, kardélre hányatnak, rókák martalékává lesznek. A király pedig örvendezik majd Istenben, dicséretben lesz része mindnek, aki Őreá eskü­szik. Mert bezáratott a Szája azoknak, akik igaztalanságokat beszélnek. Hajnalig Rólad elmélkedem, mert segítőm lettél, és a Te szárnyaid takarója alatt örvendezem. Tehozzád ragaszkodik az én lelkem, és a Te jobbod oltalmaz engem.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

A pap fedetlen fejjel kimegy a szoleára

(87. zsoltár)

Én Uram, üdvösségemnek Istene, éjjel és nappal kiáltottam Előtted. Jusson el az én imádságom a Te színed elé, hajtsd füledet az én könyörgésemre. Mert eltelt bajokkal az én lelkem, és életem közel jutott az alvi­lághoz. Hozzászámláltattam a sírba menőkhöz, olyanná lettem, mint a magatehetetlen ember, aki a halottak között szabad; mint a leöltek, akik. sírban feküsznek, akikről meg nem emlékezel többé, mert elszakadtak a Te kezedtől. Mélységes gödörbe helyeztek engem, a sötétségbe és a halál árnyékába. Reám nehezedett a Te haragod, és minden szigorodat reám irányítod. Eltávolítottad éntőlem ismerőseimet, utálatossá lettem előttük; bezárattam és ki nem jöhettem. Szemeim meggyöngültek a nyomorúság­tál. Kiáltottam Hozzád, Uram, egész napon át, Feléd nyújtottam kezeimet. Avagy a holtakkal teszel-e csodákat? Vajon feltámasztják-e őket az or­vosok, hogy megvalljanak Téged? Vagy talán elmondja-e valaki a sírban a Te irgalmadat, és a Te igazságodat ott a pusztulásban? Megtudhatják-e a sötétségben a Te csodáidat, és a Te igazságosságodat a feledés földjén? Én pedig Hozzád kiáltottam, Uram, és kora reggel eljut Hozzád az én imádságom. Miért taszítasz el engem, Uram, És miért fordítod el orcádat éntőlem? Nyomorult vagyok én, És fáradozom ifjúságom óta; amikor pe­dig fölemelkedtem, megaláztattam És megháborodtam. Általment rajtam a Te felindulásod, És fenyegetéseid elemésztettek engem. Körülvettek en­gem, mint a víz, egész napon át közösen árasztottak körül engem. Eltávo­lítottál tőlem barátot és felebarátot, És ismerőseimet a nyomorúságomtól.

Én Uram, üdvösségemnek Istene, éjjel és nappal kiáltottam Előtted. Jusson el az én imádságom a Te színed elé, hajtsd füledet az én kö­nyörgésemre.

(102. zsoltár)

Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét. Áld­jad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményeiről. Aki megkönyörül minden törvényszegéseiden és meggyógyítja minden beteg­ségeidet. Aki megmenti életedet a pusztulástól, aki megkoszorúz téged ir­galmával és könyörületével. Aki jóval tölti be kívánságodat, és ifjúságod megújul, miként a sasé. Irgalmasságot cselekszik az Űr, és igazságot min­den elnyomottal. Megismertette Mózessel az Ő útjait, És Izráel fiaival az Ő akaratát. Könyörületes és irgalmas az Úr, hosszantűrő és nagyirgalmú. Nem haragszik meg végképen, és nem tart haragot örökké. Nem a tör­vényszegéseink szerint cselekszik velünk, sem a bűneink szerint nem fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a földtől, olyan nagy az Ő ir­galma azokhoz, akik félik Őt. Amilyen messzire van a napkelet a napnyu­gattól, annyira távolította el tőlünk törvényszegéseinket. Amiként ke­gyelmez az atya az Ő fiainak, úgy kegyelmez az Űr azoknak, akik félik Őt; mert ismeri Ő a mi létrejöttünket, megemlékezik arról, hogy föld va­gyunk. Olyanok az ember napjai, mint a fű; úgy virágzik, mint a mező vi­rágja. Mert ha fuvallat megy át rajta, nem lesz többé, és nem ismeri fel többé az ő helyét. Az Űr irgalma pedig öröktől és örökkévaló azokon, akik félik Őt; és az Ő igazságossága fiaiknak fiam, akik megtartják az Ő szö­vetségét és megemlékeznek az Ő parancsolatairól, hogy megcselekedjék azokat. A mennyben készítette el az Úr az Ő trónusát, és az Ő királysága mindeneken uralkodik. Áldjátok az Urat minden Ő angyalai, ti erőben ha­talmasok, kik teljesítitek az Ő szavát, hallgatva az Ő szavainak hangjára. Áldjátok az Urat minden Ő seregei, Ő szolgái, kik teljesítitek az Ő aka­ratát. Áldjátok az Urat minden Ő művei, az Ő uralkodásának minden he­lyén. Áldjad én lelkem az Urat!

Az Ő uralkodásának minden helyén áldjad én lelkem az Urat.

(142. zsoltár)

Uram, hallgasd meg imádságomat, halld meg könyörgésemet a Te igazságodban, hallgass meg engem a Te igazságosságodban, és ne szállj perbe a Te szolgáddal, hiszen senki élő meg nem igazulhat Teelőtted. Íme az ellenség üldözi az én lelkemet, a földig alázta meg életemet; a sötétségbe ültetett engem, mint a rég holtakat; elcsügged a lelkem énbennem, megretten bennem az én szívem. Megemlékeztem a régmúlt napokról, el­mélkedtem minden dolgaidról, kezednek műveiről elmélkedtem. Kitárom Tefeléd karjaimat, olyan a lelkem Tehozzád, mint a szikkadt 1 öld. Hamar hallgass meg engem, Uram, megfogyatkozott az én lelkem. Ne fordítsd el orcádat éntőlem, mert hasonló lennék a sírba menőkhöz. Hamar hallasd velem kegyelmedet, mert Tebenned reménykedem. Mutasd meg nékem az utat, amelyen járjak, mert Hozzád emelem lelkemet. Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram, mert Hozzád menekedtem; taníts meg cselekedni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem; a Te jóságos Lelked vezessen engem az egyenes földön. A Te nevedért, Uram, éltess engem, a Te igaz­ságosságodért vezesd ki lelkemet a bánkódásból, és a Te irgalmadért rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, akik szorongatják lelkemet, mert éri a Te szolgád vagyok.

Hallgass meg engem a Te igazságosságodban, Uram, és ne szállj per­be a Te szolgáddal. (2-szer) A Te jóságos Lelked vezessen engem az egyenes földön.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

P: Az exapszalmosz alatt olvassa a reggeli imákat:

H

álát adunk Néked, Urunk Istenünk, aki felkeltettél minket fekvőhelyünkről és a dicséret igéjét ültetted a szánkba, hogy hódoljunk Néked és segítségül hívjuk a Te szent nevedet; és könyörgünk a Te könyörületedért, amellyel mindig körülvetted a mi életünket. Küldd le most is segítségedet azoknak, akik a Te szent dicsőséged színe előtt állnak és várják a Te bőséges irgalmadat; és add nekik, hogy mindig félelemmel és szeretettel szolgál­janak, dicsérjenek, magasztaljanak Téged, és hódoljanak a Te elmondhatatlan jóságodnak. Mert Téged illet min­den dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Az éjszakából serken föl a mi lelkünk Tehozzád, Iste­nünk, mert világosságul vannak parancsolataid a földön; tégy minket értelmessé, hogy igazságot és szent­séget műveljünk a Te félelmedben; mert Téged dicsőítünk, a mi valóban valóságos Istenünket, hajtsd hozzánk füledet és hallgass meg minket; és emlékezz meg, Urunk, név szerint mindazokról, akik velünk együtt jelen van­nak és imádkoznak, és üdvözítsd őket a Te hatalmaddal; áldd meg a Te népedet és szenteld meg a Te örökségedet; ajándékozz békét a Te világodnak, egyházaidnak, papja­idnak és egész népednek. Mert megáldatott és megdicsőít­tetett a Te legdrágább és felséges neved, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örök­ké. Amin.

Az éjszakából serken föl a mi lelkünk Tehozzád, Isten, mert ­világosságul vannak parancsolataid. Taníts meg minket, Isten, a Te igazságodra, parancsolataidra és rendeléseidre; világosítsd meg értelmünk szemét, nehogy bűneink miatt a halálba aludjunk el; űzz el a mi szívünk­ből minden sötétséget; ajándékozd nekünk az igazságos­ság napját, és tartsd meg sértetlennek. életünket a Te Szent Lelked pecsétjével; irányítsd lépteinket a békeség útjára; add, hogy a virradat és a nap örömteljes legyen számunkra, hogy elmondhassuk Néked hajnali imádsá­gainkat. Mert Tied a hatalom és Tied az Ország és az erő és a dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Uralkodó Isten, aki szent és felfoghatatlan vagy, aki mondottad, hogy a sötétségből világosság ragyogjon fel, aki megpihentettél minket az éjszaka álmával, és Új­ból fölkeltettél bennünket a Te jóságod dicséretére és ese­dezésére; a Te könyörületességedtől indíttatva fogadj be minket, akik most is hódolunk és erőnkhöz mérten hálát mondunk Néked, és ajándékozz nekünk az üdvösséghez szükséges minden dolgokat. Tégy minket a világosság és a nap fiaivá és a Te örökkévaló javaid örököseivé. Emlé­kezz meg, Urunk, könyörületed sokaságában, a Te egész népedről: azokról, akik velünk együtt jelen vannak és imádkoznak, és minden testvéreinkről, a földön, a tenge­ren és a Te birodalmad minden helyén lévőkről, akik a Te emberszeretetedért és segítségedért könyörögnek, és add meg mindnyájunknak a Te nagy irgalmadat. Hogy lélekben és testben mindig üdvözülten megmaradva, bi­zodalommal dicsőítsük a Te csodálatos és áldott nevedet, az Atyáét és Fiúét és Szent Lélekét, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Javaknak Kincsestára, kiapadhatatlan Forrás, csodatevő, mindent tehető és mindenható szent Atyánk, mindannyian hódolunk Néked és könyörgünk Hozzád, a Te irgalmadat és könyörületedet híva a mi gyarlóságunk segítségére és oltalmára. Emlékezz meg, Urunk, a Te szolgáidról; fogadd mindnyájunk hajnali könyörgését, mint a tömjénfüstöt magad elé, és senkit se tekints közü­lünk alkalmatlannak, hanem mindnyájunkat istápold a Te könyörületed által. Emlékezz meg, Urunk, azokról, akik virrasztanak és énekelnek a Te dicsőségedre, és a Te egyszülött Fiad és a mi Istenünk és a Te Szent Lelked di­csőségére. Légy nekik segítőjük és oltalmazójuk; fogadd az ő esedezéseiket a Te mennyei és eszmei Oltárodra. Mert Te vagy a mi Istenünk, és Néked zengünk dicsősé­get, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Hálát adunk Néked, Urunk, üdvösségünk Istene, mert mindent a mi életünk javára cselekszel, hogy min­denkor Tereád tekintsünk, a mi lelkünk Üdvözítőjére és Jótevőjére; mert megpihentettél minket az éjszaka eltelt idejében, és fölkeltettél minket fekvőhelyünkről, és a Te drága nevednek hódolására állítottál bennünket. Könyör­günk ezért Hozzád, Urunk, adj nékünk kegyelmet és erőt arra, hogy méltók legyünk értelmesen énekelni Néked és szüntelenül imádkozni Hozzád, félelemmel és rettegéssel munkálva tulajdon üdvösségünket, a Te Krisztusodnak oltalma által. Emlékezz meg, Urunk, azokról is, akik az éjszakában Hozzád kiáltanak; hallgasd meg őket és ir­galmazz nekik, és törd össze lábaik alatt láthatatlan és támadó ellenségeiket. Mert Te vagy a békeség Királya és a mi lelkünk Üdvözítője, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Amin.

Istenünk és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki fölkeltettel minket fekvőhelyünkről és egybegyűjtöt­tél bennünket az imádság órájában, adj nékünk kegyel­met ajkaink megnyitásakor, és fogadd el erőnkhöz mér­ten mondott hálaadásainkat; és taníts meg minket a Te igazságaidra, mert nem tudjuk, miként kell imádkozni, ha Te Urunk, nem vezetsz minket arra a Te Szent Lel­keddel. Könyörgünk ezért Hozzád: ha eddig az óráig vét­keztünk volna szóban, vagy cselekedetben, vagy gondo­latban, akár szándékosan, akár szándéktalanul, nézd el, engedd el, bocsásd meg; mert ha számbaveszed a törvény­szegéseket Urunk, Urunk, ki állhat meg Teelőtted? Mert Nálad van a megváltás, egyedül Te vagy szent, segítő, a mi életünknek hatalmas Oltalmazója, és Tehozzád szól a mi magasztalásunk mindenkor. Legyen áldott és dicsőí­tett a Te Országod hatalma, az Atyáé és Fiúé és Szent Lé­leké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Urunk Istenünk, aki eloszlattad tőlünk az álom önfeledtségét, és szent hívásoddal egybehívtál minket, hogy az éjszakában is fölemeljük kezeinket, és vallomást tegyünk a Te igazságosságod ítéleteiről, fogadd a mi kö­nyörgéseinket, összejöveteleinket, vallomásainkat, éjsza­kai szolgálatainkat és ajándékozz nekünk, Istenünk, megszégyenítetlen hitet, biztonságos reménységet, őszin­te szeretetet. Áldd meg bejöveteleinket és kimenetelein­ket, cselekedeteinket, műveinket, szavainkat, emlékezé­seinket; és add nekünk, hogy a nap kezdetét a Te kimond­hatatlan hűséged jóságát dicsérve, magasztalva, áldva ér­hessük meg. Mert megáldatott a Te szentséges neved és megdicsőíttetett a Te Országod, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

R

agyogtasd fel szívünkben, embereket szerető Ural­kodónk, a Te Istenséged ismeretének tiszta világos­ságát, és nyisd meg értelmünk szemét a Te evangéliumi tanításaid megértésére. Oltsd mibelénk a Te boldogító parancsolataid félelmét, hogy legyőzve minden testi vá­gyakat, szellemi életre térjünk, mindenben a Te tetszé­sed szerint gondolkodva és cselekedve. Mert Te vagy a mi lelkünk és testünk megszentelése és világossága, Krisztus Isten, és Néked zengünk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lel­keddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Urunk Istenünk, aki a bűnbánat által az embereknek bűnbocsánatot ajándékoztál, és a bűnbocsánathoz vétkek felismerésének és megvallásának példájául Dávid próféta bűnbánatát állítottad elénk; — Temagad, Urunk, a Te nagy irgalmasságod szerint irgalmazz nekünk, akik sok és nagy vétekbe estünk, és a Te könyörületességed so­kasága szerint töröld el a mi vétkezéseinket; mert Teel­lened vétkeztünk, Urunk, aki ismered az emberi szívek titkos és rejtett dolgait, és akinek egyedül van hatalmad bűnöket megbocsátani. Tiszta szívet teremtvén bennünk és fennkölt lélekkel erősítvén meg minket, és a Te üdvös­séged örömét ismertetvén meg velünk, ne vess el minket a Te színed elől; hanem engedd meg, mint jóságos és em­bereket szerető, hogy utolsó leheletünkig mutathassuk be Néked az igazság áldozatát és felajánlását a Te szent oltáraidban. A Te egyszülött Fiadnak irgalma, könyörü­lete és emberszeretete által, kivel áldott vagy a Te szent­séges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és min­denkor és mindörökkön örökké. Amin.

Istenünk, mi Istenünk, aki a Te akaratodnak rendelted alá az értelmi és értelmes Hatalmakat, Hozzád könyörgünk és esedezünk. Fogadd el minden teremtmé­nyeidével együtt a mi erőnkhöz mérten mondott dicsőí­tésünket is, és jutalmazz meg minket jóságod gazdag ajándékaival mert Teelőtted hajlik meg az égiek, a földiek és az alvilágiak minden térde, és minden lehellet és teremtés a Te felfoghatatlan dicsőségedet magasztalja; egyedül Te vagy az igaz és nagyirgalmú Isten. Mert Té­ged dicsérnek minden Mennyei Hatalmak, és Néked zen­günk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Lélek­nek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

D

icsérünk, magasztalunk, áldunk Téged, és hálát adunk Néked, atyáinknak Istene, mert eloszlattad az éjszaka árnyát, és Újra megmutattad nekünk a nap vi­lágosságát; és esedezünk a Te jóságodhoz könyörülj a mi bűneinken, és fogadd el könyörgésünket a Te nagy kegyelmességeddel, mert Tehozzád menekedünk, az irgalmas és mindenható Istenhez. Ragyogtasd fel szívünkben a Te igazságosságod igaz napját; világosítsd meg értelmünket és őrizd meg minden érzékeinket, hogy mint vi­lágos nappal, illendően járva a Te parancsolataid útját, eljussunk az örök életre; mert Nálad van az élet forrása, és azt élvezve legyünk méltók a megközelíthetetlen vilá­gosságra. Mert Te vagy a mi Istenünk, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amin.

Békességes ekténia

Békességben könyörögjünk az Úrhoz.

A fentről való békeségért és lelkünk üdvösségéért kö­nyörögjünk az Úrhoz.

Az egész világ békéjéért, Isten szent egyházainak jólété­ért, és a mindenek egyesüléséért könyörögjünk az Úrhoz.

Ezért a szent hajlékért és azokért, akik abba hittel, áhí­tattal és isteni félelemmel járnak, könyörögjünk az Úr­hoz.

Szentséges atyánkért, N. patriarchánkért, N. püspökün­kért (érsekünkért, metropolitánkért), a tisztes papságért, a Krisztusban szolgáló diakónusok rendjéért, az egész egyházi rendért és a népért könyörögjünk az Úrhoz.

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért könyörögjünk az Úrhoz.

Ezért a városért (faluért, helységért), minden városért és vidékért, és mindazokért, akik azokban hittel élnek, kö­nyörögjünk az Úrhoz.

A levegő kedvező változásáért, a föld gyümölcseinek bő­ségéért és békés időkért könyörögjünk az Úrhoz.

A hajózókért, úton lévőkért, betegekért, szenvedőkért, foglyokért és ezek üdvözüléséért könyörögjünk az Úrhoz.

Hogy mentsen meg minket minden bánattól, haragtól, veszedelemtől és szükségtől, könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Isten, a Te kegyelmeddel.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Mert Téged illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

D: Isten az Úr és megjelent nékünk, áldott, aki az Úr nevében jő (a versekkel)

(1. Vers) Valljátok meg az Urat, mert jóságos, mert örökkévaló az Ő irgalma.

(2. Vers) Körülvéve körülvettek engem, és az Úr nevével álltam ellen nékik.

(3. Vers) Nem halok meg, hanem élni fogok, és elmondom az Úrnak műveit.

(4. Vers) A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a szeglet fejévé, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeinkben.

K: Isten az Úr és megjelent nékünk (4-szer egymás után)

Isten az Úr utáni tropárionok

Ha Alliluiás nap vagy Nagyböjt van:

D: Alliluia, Alliluia, Alliluia. (a versekkel)

(1. Vers) Az éjszakából serken fel az én lelkem Tehozzád, Isten, mert világosságul vannak a Te parancsolataid a földön.

(2. Vers) Igazságot tanuljatok, földnek lakói.

(3. Vers) Féltékenység szállja meg a tudatlan népet.

(4. Vers) Tégy hozzá nekik rosszat, Uram, tégy hozzá rosszat a föld hatalmasaival.

K: Alliluia, Alliluia, Alliluia. (4-szer egymás után)

Az aktuális hang Háromság-éneke

F: 1. zsoltári sztichológia

1. kathizma

2. zsoltári sztichológia

2. kathizmia

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

D: Üdvözítsd, Isten, a Te népedet, és áldd meg a Te öröksé­gedet. Látogasd meg a Te világodat irgalmassággal és kö­nyörülettel. Emeld föl az igazhitű keresztények erejét, és áraszd reánk a Te bőséges irgalmadat; a mi tisztaságos Nagyasszonyunk, Istennek Szülője és Örökszűz Mária közbenjárásai és a drága és életetadó Kereszt ereje által, a tiszteletreméltó Mennyei Testnélküli Hatalmaknak, a tiszteletreméltó, dicsőséges Próféta, Előhírnök és Keresztelő Jánosnak, a szent, dicsőséges és dicséretes apostoloknak, szent atyáinknak és egyetemes nagy tanítóinknak és főpapjainknak: Nagy Vazulnak, Teológus Gergely­nek és Aranyszájú Jánosnak, csodatevő szent Miklós my­rai püspök atyánknak, a szent, dicsőséges és győzedelmes vértanúknak, a szentéletű és isteni ihletettségű atyáink­nak, a szent és igaz istenősöknek, Joachimnak és Anná­nak, szent N-nek (akié a templom) és szent N-nek (aki­nek az ünnepe van) és minden szenteknek oltalma által. Esedezünk Hozzád, nagyirgalmú Urunk, hallgass meg minket, bűnösöket, kik Hozzád könyörgünk, és irgalmazz nekünk.

K: Uram irgalmazz (12-szer)

A Te egyszülött Fiadnak kegyelme, könyörülete és emberszeretete által, Kivel áldott vagy a Te szentséges. jóságos, és éltető Lelkeddel együtt most és min­denkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Kánonok

A 3. óda után kis ekténia

Újra meg Újra békeségben könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Mert Te vagy a mi Istenünk, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és min­denkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Sztichológia

A 6. óda után kis ekténia:

Újra meg Újra békeségben könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Mert Te vagy a békesség Királya, és a mi lelkünk Üdvözítője, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és min­denkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Kondákion és ikosz

A 8. óda után:

D: Istennek Szülőjét és a Világosságnak anyját, énekekben magasztaljuk.

K: Isten Szülőjének dicsérőéneke:

Magasztalja én lelkem az Urat, és örvendezzék az én lelkem az én Üdvözítő Istenemben.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Mert rátekintett az Ő Szolgálóleányának alázatos állapotjára; mert íme, mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzedékek.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Mert nagy dolgokat cselekedett velem a Hatalmas, és szent az Ő neve, és az Ő irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad azo­kon, akik félik Őt.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Hatalmas dolgot cselekedett az Ő karjával: szétszórta a Szí­vük gondolatában kevélykedőket.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Hatalmasokat ledöntött trónjaikról, és alázatosakat felmagasz­talt; éhezőket javakkal töltött el, és gazdagokat elbocsátott üresen.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Felkarolta Izráelt, az Ő szolgáját, hogy megemlékezzék irgal­máról – amiképpen szólott atyáinkhoz – Ábrahám és annak magva iránt mindörökké.

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

A 9. óda után kis ekténia:

Újra meg Újra békeségben könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

Mert Téged dicsérnek minden Mennyei Hatalmak, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és min­denkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Exaposztilárion

K: Vasárnap kivételével:

Valóban méltó boldognak nevezni Téged, Istennek Szülőjét, az örökké boldogságost és feddhetetlent, és a mi Istenünknek Anyját, aki a keruboknál tiszteltebb, és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

F: Dicsérjétek Istent a Mennyekből. Téged illet a dicséret, óh Isten.

Dicsérjétek Istent a Mennyekből, dicsérjétek Őt a magasságban.

Téged illet a dicséret, óh Isten.

Dicséreti zsoltárok (148. zsoltár)

Dicsérjétek Őt minden Ő angyalai. Dicsérjétek Őt minden Ő seregei. Di­csérjétek Őt nap és hold; dicsérjétek Őt minden csillagok és világosság. Dicsérjétek Őt egeknek egei és az egek fölött való vizek. Dicsérjék az Úr nevét, mert szólott és lettek. Ő parancsolt és keletkeztek. Odaállította őket mindenkorra és mindörökkön örökre. Törvényt szabott, és az el nem múlik. Dicsérjétek Őt a földről sárkánykígyók és minden mélységek, tűz, jégeső, hó, jég, viharnak szele, melyek az Ő igéjét cselekszitek, hegyek és minden halmok, gyümölcsfák és minden cédrusok, vadállatok és minden állatok, csúszómászók és szárnyas madarak, a föld királyai és minden né­pek, fejedelmek és a földnek minden bírái, ifjak és szüzek, öregek a fia­talokkal együtt. Dicsérjétek az Úr nevét, mert egyedül az Ő neve magasz­taltatott fel. Az Ő megvallása zengjen a földön és az égen. és fölemeli az Ő népének erejét. Dicséret minden Ő kegyeseinek, Izráel fiainak, a nép­nek, mely Őhozzá igyekszik.

(149. zsoltár)

Énekeljetek az Úrnak Új éneket; az Ő dicsérete a szentek gyüleke­zetében van. Őrvendezzék Izráel az Ő Teremtőjében, és a Sionnak fiai vi­gadjanak az ő Királyukban. Dicsérjék az Ő nevét körtánccal; dobbal és hárfával énekeljenek Néki. Mert gyönyörködik az Úr az Ő népében, és a szelídeket üdvösségre emeli. Büszkélkednek az igazak a dicsőségben, és örvendeznek az ő nyugvóhelyeiken. Istennek magasztalása van az ő torkuk­ban, és kétélű kard az ő kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken és megfeddjék a népeket; hogy vasra verjék azok királyait, és bilincsbe a fő­embereit; hogy a megírt ítéletet végrehajtsák rajtuk. Ez a dicsősége min­den Ő kegyeltjeinek.

(150. zsoltár)

1. Dicsérjétek az Istent az Ő szentjeiben, dicsérjétek Őt az Ő hatalmá­nak erősségében; 2. dicsérjétek Őt az Ő hatalmas cselekedeteiért, dicsérjétek Őt az Ő nagyságának sokasága szerint. 3. Dicsérjétek Őt a harsona szavával, dicsérjétek Ot hárfával és citerával; 4. dicsérjétek Őt dobbal és körtánccal, dicsérjétek Őt hegedűvel és fuvolával; 5. dicsérjétek Őt zengő cimbalmokkal, dicsérjétek Őt ujjongó cimbalmokkal. 6. Minden lehellet dicsérje az Urat!

Dicséreti sztichirák (néha pl. szept. 6.; nov 1.; dec. 20.; Nagyhét)

Dicsőség…, most és mindenkor…

Téged illet a dicsőség, Urunk Istenünk, és néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Ámin.

Dicsőség Néked, Aki megmutattad nékünk a Világosságot:

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békeség, az emberek között jóakarat. Magasztalunk Téged, áldunk Téged, hódolunk Néked, dicsőí­tünk Téged, hálát adunk Néked a Te nagy dicsőségedért. Urunk Királyunk, mennyei Istenünk, mindenható Atyánk, egyszülött Fiú, Jézus Krisztus Urunk és Szent Lélek. Urunk Istenünk, Istennek Báránya, az Atyának Fia, aki elve­szed a világ bűnét! Irgalmazz nekünk, aki elveszed a világ bűnét. Fogadd a mi könyörgésünket, ki ülsz az Atyának jobbján, és irgalmazz nekünk. Mert egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy Űr, Jézus Krisz­tus, az Atya Isten dicsőségére. Ámin.

Minden napon áldalak Téged, és dicsérem a Te nevedet minden időkben és mindörökkön örökké.

Urunk, menedékünk voltál nemzedékről nemzedékre. Én mon­dám: Uram, irgalmazz nekem, gyógyítsd meg az én lelkemet, mert vétkeztem Ellened. Uram, Hozzád menekedtem, taníts meg cselekedni a Te akara­todat, mert Te vagy az én Istenem. Mert Nálad van az élet forrása; a Te világosságodban látjuk meg a Világosságot. Áraszd a Te irgalmadat azokra. kik ismernek Téged.

Méltass minket, Urunk, hogy ezen a napon bűntelenül ma­radhassunk meg. Áldott vagy, Urunk, atyáinknak Istene, és dicséretes és dicsőí­tett a. Te neved mindörökké. Amin.

Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk. amiképpen bíztunk Tebenned. Áldott vagy, Uram, taníts meg engem a Te igazságaidra. Áldott vagy, Uralkodó, okosíts fel engem a Te igazságaidra. Áldott vagy, Szent, világosíts meg engem a Te igazságaiddal.

Uram, a Te irgalmad örökké­való, ne vesd meg kezeidnek alkotásait. Téged illet a dicséret, Té­ged illet a magasztalás, a dicsőség Téged illet, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Kérő ekténia

Teljesítsük hajnali könyörgésünket az Úrnak.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Hogy az egész nap tökéletes, szent, békességes és bűnte­len legyen, kérjük az Úrtól.

A béke angyalát, hűséges vezetőt, lelkünk és testünk őri­zőjét kérjük az Úrtól.

Bűneink és vétkeink bocsánatát és elengedését kérjük az Úrtól.

Lelkünk számára jókat és hasznosakat, és békét a világ­nak kérjünk az Úrtól.

Hogy életünk hátralevő idejét békeségben és bűnbánat­ban tölthessük el, kérjük az Úrtól.

Hogy életünket keresztény módon, fájdalom nélkül, tisz­tességesen és békességesen fejezhessük be, és arról Krisz­tus félelmetes ítélőszéke előtt jól adhassunk számot, kér­jük az Úrtól.

Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagyasszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, ön­magunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Iste­nünknek ajánljuk.

M

ert az irgalom, könyörület és emberszeretet Istene vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Békesség mindnyájatoknak.

K: És a te lelkednek.

D: Fejünket hajtsuk meg az Úrnak.

K: Néked, Uram.

P: Közben csöndesen:

Szent Urunk, aki a magasságban lakozol, de a gyarlóságokra is letekintesz, és mindent befogadó tekinte­teddel szemléled az egész teremtést, Néked hajtottuk meg lelkünk és testünk fejét, és Hozzád könyörgünk, Szentek Szentje. Nyújtsd ki láthatatlan kezedet szent hajlékod­ból, és áldd meg mindnyájunkat; és ha vétkeztünk volna akár szándékosan, akár szándéktalanul, mint jóságos és embereket szerető Isten bocsáss meg, ajándékozva ne­künk a Te Világi és világfeletti javaidat.

Fennhangon:

Mert Te irgalmazhatsz nekünk és üdvözíthetsz minket, mi Istenünk, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mind­örökkön örökké.

K: Előverses sztichirák

(1. vers) Megteltünk reggel a Te kegyelmeddel, Urunk, örvendeztünk és vígadtunk: minden napunkon vigadtunk, azokban a napokban, mikor alávetettél minket, azokban az években, mikor láttuk a gonoszt, tekints le szolgáidra és alkotásaidra és vezesd fiaikat. vigadtunk

(2. vers) És legyen a mi Urunk Istenünk fényessége mirajtunk, és kezeink alkotásait irányítsa ránk, és kezeink alkotásait irányítsa.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Jó megvallani az Urat, és énekelni a Te nevednek, Magasságos, reggel hirdetni a Te kegyelmedet, és igazságodat minden éjjel.
Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

Nagyböjtön kívül:

Napi tropárion

Dicsőség…, most és mindenkor…

Theotokion

Állhatatos ekténia:

Irgalmazz nekünk, Isten, a Te nagy irgalmasságod sze­rint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még szentséges atyánkért, N. patriarchán­kért és N. püspökünkért (érsekünkért, metropolitánkért) és Krisztusban minden testvéreinkért.

Könyörgünk még istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

Könyörgünk még testvéreinkért: papokért, szerzetespa­pokért és Krisztusban egész testvérisé-günkért.

Könyörgünk még e szent templom boldog és magasztos alapítóiért, és minden eddig elhunyt atyáinkért és test­véreinkért, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűekért.

Könyörgünk még Isten szolgáinak, e szent templom papjainak és híveinek kegyelembefogadásáért, életéért, üdvözüléséért, meglátogatásáért, bűneinek megbocsátásáért és elengedéséért.

Könyörgünk még azokért, akik ebbe a szent és tisztelet­reméltó templomba gyümölcsöket hoznak, és jót csele­kszenek, akik itt fáradoznak, énekelnek, és a körülálló népért, mely várja a Te nagy és bőséges irgalmadat.

Mert irgalmas és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

P: Bölcsesség!

K: Adj áldást.

P: Áldott legyen Krisztus, a mi Istenünk, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin. Erősítsd meg, Isten, a szent ortodox hitet és az ortodox keresztényeket mindörökre.

Ha 1. imaórát olvasunk, az most jön,

ha nem:

P: Istennek Szentséges Szülője, üdvözíts minket.

K: Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és min­denkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Adj áldást, atyánk.

P: Elbocsátás (Ha nem volt Nagy Doxológia, az elbocsátás elmarad)

K: Ámin.

Nagyböjtben a „Miatzánk” után:

Tropárion:

A Te dicsőséged templomában állva, mintha a Mennyben állnánk, Istennek Szülője, a óh a Mennyek kapuja, nyisd meg nekünk kegyelmed kapuját.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Áldott legyen Krisztus, a mi Istenünk, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Ima:

Mennybéli Királyunk, a hitet erősítsd, a népeket engeszteld, a világot békéltesd meg, ezt a szent templomot (kolostort) jól őrizd meg, az előttünk eltávozott atyáinkat és testvéreinket helyezd az igazak hajlékába, minket pedig bűnbánatban és hitvallásban fogadj magadhoz, mint jóságos és embereket szerető.

Szíriai Szt. Efrém nagyböjti imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság és hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak (metánia)

Igen, Uram Királyom! Add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet; mert áldott vagy mindörökkön örökké. (metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst (a pap és a hívek is 12-szer mondják csendesen, magukban az imát, mindannyiszor keresztvetéssel és földig hajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság és hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem; hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak; Igen, Uram Királyom! Add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet; mert áldott vagy mindörökkön örökké. (metánia)

F: Olvassa az 1. imaórát

Hétköznapi éjféli istentisztelet

P: A Királyi Ajtó előtt:

Áldott a mi Istenünk…
K: Ámin.

P: Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország…

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…
Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

(17. kathizma, 118. zsoltár)

Boldogok, akiknek útja feddhetetlen, akik az Úr törvényében jár­nak. Boldogok, akik kutatják az Ő bizonyságait, teljes szívvel keresik Őt. Mert akik nem cselekesznek törvénytelenséget, az Ő útjain jártak. Te rendelted parancsolataidat, hogy buzgón megőrizzük. Bárcsak jóra igazodnának utaim, hogy megőrizzem rendeléseidet. Akkor nem szégyenülök meg, ha minden parancsolataidra figyelek. Vallomást teszek Rólad, Uram, szívem egyenességével, midőn tanulom igazságod ítéleteit. Rendeléseidet megőrzöm, ne hagyj el engem végképpen. Hogyan követheti az ifjú helye­sen az ő útját? Ha megőrzi a Te igéidet. Teljes szívemmel kerestelek Téged, ne távolíts el engem parancsolataidtól. Szívembe rejtettem igéidet, hogy ne vétkezzem Ellened. Áldott vagy, Uram, taníts meg engem a Te igazságaidra. Ajkaimmal hirdettem szájadnak minden ítéleteit. Bizony­ságaid útjában gyönyörködtem, akárcsak minden gazdagságban. Paran­csolataidat fontolgatom, és megértem a Te utaidat. Rendeléseiden elmél­kedem, nem feledkezem meg igéidről. Jutalmazd meg a Te szolgádat, hogy éljek és megőrizzem igéidet. Nyisd meg szemeimet, hogy megértsem csodálatos dolgaidat a Te törvényedből. Jövevény vagyok én a földön, ne rejtsd el tőlem parancsolataidat. Sóvárgott az én lelkem a Te ítéleteidnek óhajtásában minden időben. Megfeddted a kevélyeket, átkozottak, kik el­tévelyednek a Te parancsolataidtól. Fordítsd el tőlem a megvetést és a gyalázatot, mert a Te bizonyságaidat kerestem. Mert bár összeültek a főemberek és ellenem beszéltek, szolgád a Te igazságaidon elmélkedett. Mert a Te bizonyságaid az én igyekvésem, és a Te rendeléseid a tanács­adóim. Földhöz tapadt az én lelkem, éltess engem a Te igéd szerint. Utaimat elmondottam, és meghallgattál engem; taníts meg engem a Te igaz­ságaidra. Rendeléseid útját értesd meg velem, hogy elmélkedjem csodá­latos dolgaidon. Elernyedt az én lelkem a szomorúságtól, erősíts meg en­gem a Te igéiddel. Az igaztalanság útját tartsd távol tőlem, és törvényed­del irgalmazz nékem. Az igazság útját választottam, ítéleteidről meg nem feledkeztem. Ragaszkodtam bizonyságaidhoz, Uram, ne szégyeníts meg engem. Parancsolataid útján jártam, midőn kitártad szívemet. Taníts meg, Uram, rendeléseid útjára, hogy azt keressem mindenkor. Tégy ér­telmessé, hogy kutassam a Te törvényedet, és megőrizzem azt teljes szívemmel. Vezess engem a Te parancsolataid ösvényén, mert arra kíván­kozom. Hajtsd az én szívemet a Te bizonyságaidhoz, ne pedig telhetetlen­ségre. Fordítsd el szemeimet, hogy ne nézzenek hiábavalóságokra; a Te utadon éltess engem. Állítsd szolgád elé a Te igédet, hogy féljelek Téged. Vedd el gyalázatomat, amelytől borzadok, mert jók a Te ítéleteid. Íme kívántam parancsolataidat, igazságosságoddal éltess engem. És szálljon reám a Te irgalmad, Uram, üdvözítésed a Te igéd szerint. Hadd válaszol­jak szóval a gyalázóimnak, mert bíztam a Te igéidben. Ne ragadd ki szám­ból az igazság beszédjét végleg, mert a Te ítéleteidben reménykedem. És megőrzöm a Te törvényedet örökre és mindörökkön örökké. És tágas téren járok, mert a Te parancsolataidat kerestem. Királyok előtt szóltam bizonyságaidról, és nem szégyenültem meg. És elmélkedtem parancsolatai­don, amelyeket nagyon megszerettem. Fölemeltem kezeimet parancsola­taidhoz, amelyeket megszerettem, és gyönyörködtem igazságaidban. Em­lékezz meg a szolgádnak mondott igédről, amellyel reménységet adtál né­kem. Az vigasztalt engem megaláztatásomban, mert a Te igéd éltetett engem. A kevélyek nagy törvénytelenségeket cselekedtek, de én nem tértem el a Te törvényedtől. Megemlékeztem öröktől való ítéleteidről, Uram, és megvigasztalódtam. Csüggedés vett rajtam erőt a bűnösök miatt, akik elhagyták a Te törvényedet. Énekké lettek számomra a Te igazságaid bujdosásom helyén. Megemlékeztem az éjszakában a Te nevedről, Uram, és megőriztem törvényedet. Ez történt velem, mert a Te igazságaidat ke­restem. Azt mondtam: az én osztályrészem, Uram, a Te törvényed meg­őrzése. Könyörögtem a Te orcád előtt teljes szívemből, irgalmazz nékem a Te igéd szerint. Elgondolkodtam utaidon, és lábaimat visszafordítottam a Te bizonyságaidhoz. Felkészültem, és nem tétováztam megőrizni paran­csolataidat. A bűnösök kötelei körülfogtak engem, de törvényedről el nem feledkeztem. Éjfélkor is fölkeltem, hogy magasztaljalak Téged igazságod ítéleteiért. Társa vagyok mindazoknak, akik félnek Téged, és megtartják parancsolataidat. A Te irgalmaddal, Uram, eltelt a föld, igazságaidra ta­níts meg engem. Jót cselekedtél szolgáddal, Uram, a Te igéd szerint. Jó­ságra és tudományra és ismeretre taníts engem, mert hittem parancsola­taidban. Mielőtt megaláztattam, vétkeztem én, ezért megőrzöm igédet. Jóságos vagy Te, Uram, jóságodban taníts meg engem a Te igazságaidra. Megsokasodott ellenem a kevélyek igaztalansága, de én egész szívemmel a Te parancsolataidat keresem. Megalvadt, mint a tej az ő szívük, én pedig a Te törvényeden elmélkedem. Jó nékem, hogy megaláztál, hogy megtanuljam a Te igazságaidat. Jobb nékem szájadnak törvénye, mint ezernyi arany és ezüst.

Dicsőség…

A Te kezeld teremtettek és alkottak engem, tégy értelmessé, és megtanulom a Te parancsolataidat. Akik félnek Téged, látnak engem és örvendeznek, mert a Te igéidben reménykedtem. Tudom, Uram, hogy igazságosak a Te ítéleteid, és igazságosan aláztál meg engem. Legyen hát a Te irgalmad vigasztalásomra, a szolgádnak adott szavad szerint. Jöjjön hozzám a Te könyörületed, és élni fogok, mert a törvényed az én igyek­vésem. Szégyenüljenek meg a kevélyek, mert igaztalanul tettek rosszat nékem; én pedig a Te parancsolataidban gyönyörködöm. Forduljanak vissza hozzám, akik félnek Téged és ismerik bizonyságaidat. Legyen a szívem feddhetetlen a Te igazságaidban, hogy meg ne szégyenüljek. Epe­kedik lelkem a Te üdvözítésedért, és a Te igédben reménykedem. Eleped­tek szemeim a Te igédért, mondván: mikor vigasztalsz meg engem? Mivel olyanná lettem, mint tömlő a dérben; a Te igazságaidról meg nem feled­kezem. Hány napja van még a Te szolgádnak? Mikor hozol nékem ítéletet üldözőim ellen? Mondtak nékem szép szavakat a törvénytelenek, de nem olyan az, mint a Te törvényed, Uram. Minden parancsolatod igazság; igaztalanul üldöznek, segíts meg engem. Majdhogy nem végeztek velem a földön, de én nem hagytam el parancsolataidat. Irgalmad szerint éltess engem, és megőrzöm szájadnak bizonyságait. Örökké megmarad, Uram, a Te igéd a mennyben. Nemzedékről nemzedékre tart a Te igazságod; megalapoztad a földet és megmarad az. A Te végzésed szerint marad meg a nap is, mert mindezek a Te szolgáid. Ha nem a törvényed lett volna az én igyekvésem, elvesztem volna megaláztatásomban. Sohasem felejtem el igazságaidat, mert azokkal éltettél engem, Uram.

(A zsoltár felezése)

Tied vagyok, üdvözíts engem, mert a Te igazságaidat kerestem. Lestek reám a bűnösök, hogy elpusztítsanak, de én a Te bizonyságaidra fi­gyeltem. Minden tökéletes dolognak láttam a végét, de a Te parancsolatod határtalan. Mennyire megszerettem törvényedet, Uram! Egész nap az az elmélkedésem. Ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem parancsola­toddal, mert örökké enyém az. Minden tanítóimnál értelmesebb lettem, mert a Te bizonyságaidon elmélkedem. A véneknél is értelmesebb lettem, mert a Te parancsolataidat kerestem. Minden rossz úttól visszatartottam lábaimat, hogy megőrizzem igéidet. A Te ítéleteidtől el nem hajoltam, mert Te adtál törvényt nékem. Mily édesek torkomnak a Te igéid, lépes méznél édesebbek az én számnak! A Te parancsolataidtól lettem értel­messé, azért meggyűlöltem az igaztalanság minden útját. Szövétnek a lá­baimnak a Te beszéded, és világosság ösvényeimen. Megesküdtem és ál­lom esküvésemet, hogy megőrzöm igazságod ítéleteit. Megaláztattam na­gyon, Uram, éltess engem a Te igéd szerint. Szájamnak önkéntes áldo­zatait fogadd kegyesen, Uram, és ítéleteidre taníts meg engem. Lelkem kezeimben van mindenkor, de a Te törvényedről meg nem feledkeztem. Tőrt vetettek nékem a bűnösök, de a Te parancsolataidtól el nem tévelyed­tem. Bizonyságaidat örökségül nyertem el mindörökre, mert azok szívem­nek örvendezése. Szívemet a Te igazságaidnak teljesítésére hajlítottam, mindörökre való viszonzásul. A törvényszegőket gyűlöltem, de a Te tör­vényedet szerettem. Segítőm és oltalmazóm vagy Te, a Te igédben re­ménykedtem. Távozzatok tőlem, ti rosszat cselekvők, hogy kutassam Istennek parancsolatait. Oltalmazz engem a Te igéd szerint, hogy éljek, és ne szégyeníts meg várakozásomban. Segíts meg engem és megsza­badulok, és igyekszem igazságaidra mindenkor. Elvetetted mindazokat, akik elpártolnak igazságaidtól, mert igaztalan az ő szándékuk. Gonosz­tevőknek tekintettem a föld minden bűnöseit, azért szerettem bizony­ságaidat mindenkor. A Te félelmeddel szegezd le testemet, mert féltem ítéleteidtől. Törvényes és igazságos dolgot cselekedtem; ne adj át engem elnyomóimnak. Légy kezes a Te szolgádért, hogy meg ne rágalmazzanak engem a kevélyek. Szemeim elepedtek szabadításodért és igazságod igé­jéért. Cselekedj szolgáddal a Te irgalmad szerint, és igazságaidra taníts meg engem. A Te szolgád vagyok én; tégy értelmessé, hogy megismerjem bizonyságaidat. Itt az idő, hogy cselekedjék az Úr; kiforgatták a Te törvényedet. Azért szerettem parancsolataidat, jobban az aranynál és a topáznál. Azért igazodtam minden parancsolataidhoz, minden igaztalan utat gyűlöltem. Csodálatosak a Te bizonyságaid, azért kutatta azokat az én lelkem. Igéid kinyilatkozása világosságot ad, és értelmessé teszi az együgyűeket. Szájamat kitártam és lihegtem, mert vágyódtam paran­csolataid után.

Dicsőség…

Tekints reám és irgalmazz nékem, amiként azokkal cselekszel, akik szeretik a Te nevedet. Lépteimet irányítsd a Te beszéded szerint, és ne kerítsen engem hatalmába semmiféle törvénytelenség. Ments meg engem az emberek rágalmaitól, és megőrzöm parancsolataidat. Világosítsd meg orcádat a Te szolgádon, és taníts meg engem a Te igazságaidra. Igazsá­gos vagy, Uram, és egyenes a Te ítéleted. Igazságot parancsoltál bizony­ságaiddal, és igen nagy igazságot. Elemésztett engem a Te házadért való féltékenység, mert elfelejtették igéidet az én ellenségeim. Nagyon tüzes a Te igéd, és szolgád megszerette azt. Kicsiny vagyok én és megvetett, de a Te igazságaidról meg nem feledkeztem. A Te igazságosságod örökkévaló igazságosság, és a Te igéd igazság. Gyötrelem és szükség ért engem, de parancsolataid az én igyekvésem. Igazak a Te bizonyságaid mindörökké; tégy értelmessé engem, és élni fogok. Teljes szívvel kiáltottam, hallgass meg engem, Uram, a Te igazságaidat keresem. Kiáltottam Hozzád, szaba­díts meg engem, és megőrzöm bizonyságaidat. Megelőztem a virradatot és kiáltottam, a Te igéidben reménykedtem. Megelőzték szemeim a hajnalt, hogy elmélkedjem a Te igéidről. Hallgasd meg az én hangomat, Uram, a Te irgalmasságod szerint, a Te ítéleted szerint éltess engem. Megközelí­tettek, akik üldöznek engem törvénytelenségükkel, s a törvényedtől eltá­volodtak. Közel vagy Te, Uram, és minden parancsolatod igazság. Kezdet­től fogva tudom bizonyságaidról, hogy örökre alapoztad meg azokat. Lásd megaláztatásomat és ragadj ki engem abból, mert a törvényedről meg nem feledkeztem. Ítélj nékem igazságot és válts meg engem; a Te igédért él­tess engem. Távol van a bűnösöktől az üdvösség, mert nem keresték igaz­ságaidat. Nagy a Te könyörületességed, Uram; ítéleted szerint éltess engem. Sokan vannak üldözőim és szorongatóim, de bizonyságaidtól el nem ha­joltam. Láttam hűtlenkedőket és megundorodtam, mert nem őrizték meg a Te igéidet. Lásd, hogy szerettem parancsolataidat; Uram, irgalmadban éltess engem. A Te igéid kezdete igazság, és örökkévalók a Te igazságod minden ítéletei. A főemberek ok nélkül üldöztek engem, de a Te igédtől félemedett meg az én szívem. Örvendezem én a Te igéiden, mint aki nagy zsákmányra talál. Az igaztalanságot gyűlöltem és utáltam, de a Te törvé­nyedet szerettem. Naponta hétszer dicsértelek Téged, igazságod ítéleteiért. Nagy békeségük van azoknak, akik szeretik a Te törvényedet, és botrán­kozás nem fenyegeti őket. A Te üdvözítésedet vártam, Uram, és szerettem parancsolataidat. Lelkem megőrizte bizonyságaidat, és nagyon szerette azokat. Megőriztem parancsolataidat és bizonyságaidat, mert minden utaim Előtted vannak. Jusson el könyörgésem a Te színed elé, Uram, igéd szerint tégy értelmessé engem. Érjen el Hozzád az én hódolásom; igéd szerint üdvözíts engem. Törjön elő ajkaimról dicséret, midőn meg­tanítasz a Te igazságaidra. Hadd kiáltsa nyelvem a Te igédet, mert min­den parancsolatod igazság. Legyen a Te kezed segítségemre, mert a Te parancsolataidat választottam. Vágyódtam üdvözítésedre, Uram, és a Te törvényed az én igyekvésem. Élni fog az én lelkem, és dicsérni fog Té­ged, és a Te ítéleteid lesznek nékem segítségül. Eltévedtem, mint az el­veszett bárány, keresd meg a Te szolgádat, mert parancsolataidról meg nem feledkeztem.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dol­goknak Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiá­ban, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és em­berré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltá­madott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicső­séggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőí­tünk, aki a próféták által szólott.

Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország

K: Ámin.

Tropárion (8. hang):

Ímhol jő a vőlegény az éjszaka közepén, és boldog az a szolga, akit virrasztva talál, méltatlan pedig az, aki tétlenkedik. Vigyázz hát én lelkem, el ne nyomjon az álom, nehogy a halál elragadjon és kizárassál az Országból; hanem ébren légy ezt kiáltva: Szent, Szent, Szent vagy Isten, irgalmazz nekünk Isten Szülője által.

Dicsőség…

Gondolj ama szörnyű napra, én lelkem, virrassz, gyújtsd meg lámpásodat olajjal világítva, mert nem tudod, mikor szólít meg a hang: itt a vőlegény. Virrassz hát, én lelkem, hogy el ne bóbiskolj, és ki ne zárassál, mint az öt szűz, hanem éberen várakozz, hogy kellő olajjal fogadd Krisztust, és adja meg neked dicsőségének isteni hajlékát.

Most és mindenkor…

Téged, a bevehetetlen várfalat, az üdvösség alapját kérünk, Istennek Szülője, szórd szét az ellenség tanácsait, változtasd örömre néped bánatát, oltalmazd városodat, kérj békét a világnak, mert Te vagy a mi reménységünk, Istennek Szülője.

Uram irgalmazz (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…
Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: A Királyi Ajtó előtt:

Könyörüljön nekünk az Isten…

Ha Alliluia van Szíriai Szt. Efrém imája:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer földighajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

Ima:

Uralkodó Isten, mindenható Atya, Úr Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, és Szent Lélek; egy Istenség, egy Hatalom, irgalmazz nékem bűnösnek, és Néked tetsző ítélettel üdvözíts engem, a Te méltatlan szolgádat; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Nagy Szent Vazul imái (csak szeptember 22-től Virágvasárnapig olvassuk):

I. Mindenható Urunk, Seregek és minden testnek Istene, Aki a magasságban lakozol és az alázatosakra letekintesz, Aki megvizsgálod a szíveket és a veséket, és előre látod az emberek rejtett titkait; kezdet nélküli és örökkévaló Világosság, Akiben nincs átalakulás és ár­nyéka sincs a változásnak! Te Magad, halhatatlan Király, fogadd el mostani könyörgésünket, amelyet a Te irgalmad sokaságában bízva beszennyezett ajkainkkal mondunk. Engedd el vétkezéseinket, amelyeket cselekedettel, szóval és gondolattal, tudattal vagy öntudatlanul követtünk el, és tisztíts meg minket a test és a lélek minden fertőzetétől és add meg nekünk, hogy földi létünk egész éjszakáját éber szívvel és józan értelemmel töltsük el, várva a Te Egy­szülött Fiad, a mi Urunk és Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus fényes és minden ember számára látható napjá­nak eljövetelét, amelyen a Mindenek Bírája eljő dicsőség­gel, hogy mindenkinek megfizessen cselekedetei szerint. Add, hogy ne elesetten és restségben találjon bennünket, hanem éberen, a munkálkodásban tevékenyen, és készen arra, hogy vele együtt belépjünk az Ő dicsőségének és isteni csarnokának örömébe, ahol szüntelen az ünneplők hangja és végtelen a gyönyörűsége azoknak, akik a Te orcád kimondhatatlan szépségét látják. Mert Te vagy az igazi világosság, amely mindeneket megvilágosít és meg­szentel, és Téged dicsőít az egész teremtés mindörökké. Ámin.

II. Téged áldunk Magasságos Isten és irgalom Ura, Aki mindig hatalmas és felfoghatatlan, dicső és félelmetes dolgokat cselekszel velünk, amelyeknek nin­csen száma; Aki békés álmot ajándékoztál testünk erőt­lenségének és munkáinkból eredő gyöngeségének kipihe­nésére. Hálát adunk Néked, hogy nem pusztítottál el minket törvényszegéseinkkel együtt, hanem meghitt emberszeretetet mutattál irántunk, és minket, akik a kétségbeeséshez álltunk közel, felkeltettél, hogy dicsőít­sük a Te hatalmadat. Ezért Hozzád könyörgünk, a Te mérhetetlen jóságodért világosítsd meg gondolatainkat és szemeinket, emeld fel újra az alvás kábultságától restté vált elménket és nyisd meg ajkainkat, hogy teljenek meg dicséreteddel, hogy állhatatosan dicsőítsünk és megvall­junk Téged a mindenekben és mindenki által dicsőített Istent, a kezdetnélküli Atyát, Egyszülött Fiaddal és Szent­séges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(120. zsoltár)

A hegyekre emeltem szemeimet, ahonnan eljő az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, Aki teremtette az eget és a földet. Ne engedd, hogy lábad meginogjon, és nem szunnyad el a te őriződ. Íme nem szunnyad el és nem alszik el Izráelnek Őrizője. Az Úr őriz téged, az Úr a te jobbkezednek védelmezője. Nappal a nap meg nem éget téged, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi a te lelkedet az Úr. Az Úr megőrzi a te bejöveteledet és kimeneteledet mostantól és mindörökké.

(133. zsoltár)

Íme áldjátok az Urat az Úrnak minden szolgái, akik az Úrnak házában álltok, a mi Istenünk házának tornácaiban. Az éjszakában emeljétek föl kezeiteket a szentségekhez, és áldjátok az Urat. Áldjon meg téged az Úr a Sionról, aki teremtette az eget és a földet.

Dicsőség…, most és mindenkor…

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország

K: Ámin.

Halotti tropárionok (2. hang):

Emlékezz meg Urunk, mint Jóságos a Te szolgáidról és bocsásd meg, amit életükben vétkeztek, mert senki sem bűn nélkül való csak Te, Aki az elhunytaknak is nyugalmat adhatsz.

Aki bölcsességed mélységével emberszeretően mindeneket elrendezel, és megadod mindenkinek a hasznára való dolgokat, egyedülvaló Teremtő, nyugosztald, a Te szolgáidnak lelkét, mert Tebenned reménykednek, a mi Teremtőnkben, Alkotónkban és Istenünkben.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

Minden nemzedékek magasztalunk Téged, Istennek Szűz Szülője, mert a mi elférhetetlen Krisztus Istenünk kegyeskedett Benned lakozni. Boldogok vagyunk mi is, kik közbenjárónknak tudunk Téged, mert éjjel s nappal imádkozol érettünk és a Te imáid által szilárdan állnak az Ország oszlopai, Ezért énekelve kiáltunk Hozzád: Örvendezz Kegyelembefogadott, az Úr van Teveled.

Uram irgalmazz. (12-szer)

Ima:

Emlékezz meg Urunk minden a feltámadás és az örök élet reményében elhunyt atyáinkról és testvéreinkről, és minden istenfélelemben és hitben megpihent lélekről. Bocsásd meg minden szándékos és szándéktalan vétkezéseiket, amelyeket szóban, cselekedetben vagy gondolatban elkövettek, helyezd őket fényes helyre, világos helyre, a felüdülés helyére, a békesség helyére, ahonnan száműzetett minden fájdalom bánat és sóhajtás, ahol a Te orcád fényessége tündököl és örvendezteti meg kezdettől fogva minden szentjeidet. Ajándékozd nékik és nekünk a Te Országodat, a Te kimondhatatlan és örökkévaló javaidban való részesedést és a Te örök és boldog életed élvezetét. Mert Te vagy a Te elhunyt szolgáid élete, feltámadása és megnyugvása, Krisztus Istenünk, és Néked zengünk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Ámin.

Legdicsőségesebb Örökszűz, Istennek áldott Szülője, vezesd a mi imádságunkat a Te Fiad és a mi Iste­nünk elé, és esedezz, hogy üdvözítse Teáltalad a mi lel­künket.

Reménységem az Atya, menedékem a Fiú, oltalmam a Szent Lélek; Szent Háromság, dicsőség Néked.

Tudd, hogz az Áthosz-hegyen a következő tropárionokat is éneklik (6. hang):

Irgalmazz nekünk Urunk, irgalmazz nekünk, mert minden védelmet nélkülözve ezt az esedezést ajánljuk fel Néked, mint Uralkodónak, mi bűnösök, irgalmazz ne­künk.

Dicsőség…

Urunk, irgalmazz nekünk, mert Tebenned bíztunk, ne lobbanj nagy haragra irántunk, vétkezéseinkről se em­lékezz meg, hanem tekints le reánk most is, mint könyö­rületes, és ments meg minket ellenségeinktől, mert Te vagy a mi Istenünk és mi a Te néped, mindannyian a Te kezed műve vagyunk, és a Te nevedet hívjuk segítségül.

Most és mindenkor…

A könyörületesség kapuját nyisd meg nékünk, Istennek áldott Szülője, hogy Tebenned bízva el ne té­vedjünk, hanem megszabaduljunk Teáltalad a nyomorúsá­goktól, mert Te vagy a keresztények nemzetségének üd­vössége.

Majd rövid állhatatos ekténia

D: Irgalmazz nekünk, Isten, a Te nagy irgalmasságod sze­rint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

Könyörgünk még, hogy őrizze meg Isten ezt a szent templomot / kolostort és ezt a várost és minden várost és vidéket a haragtól, éhínségtől, járványtól, földindulástól, árvíztől, tűzvésztől, fegyvertől, idegenek támadásától, polgárháborútól és hirtelen haláltól; hogy a mi jóságos és emberszerető Istenünk könyörületes és engesz-telékeny legyen, és hárítson el minden ellenünk irányuló haragot, és kíméljen meg minket az eljövendő és igazságos ítélettől, és irgalmazzon nekünk.

K: Uram irgalmazz. (40-szer)

P: Hallgass meg miket Isten, mi Üdvözítőnk, a föld minden végein, és a messzi tengereken lévők reménysége, és könyörületes, könyörületes légy, Uralkodónk, a mi bűneink megítélésében, és irgalmazz nekünk. Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség…, most és mindenkor…

Uram irgalmazz (3-szor)

Adj áldást.

P: Kis elbocsátás:

K: Ámin.

P: Áldjatok meg testvérek és bocsássatok meg nekem, bűnösnek.

Nép: Isten megbocsát neked, szent atyánk.

P: Ekténia:

Könyörögjünk szentséges atyánkért, … patriarchánkért és … püspökünkért

Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért.

Atyánkért / anyánkért …és Krisztusban minden testvérünkért / nővérünkért.

A minket gyűlölőkért és szeretőkért.

A rajtunk könyörülőkért és a nékünk szolgálókért.

Azokért, akik meghagyták nekünk méltatlanoknak, hogy imádkozzunk értük.

A foglyok szabadulásáért.

A távol lévő atyákért és testvérekért/nővérekért.

A tengeren hajózókért.

Könyörögjünk a föld gyümölcseinek bőségéért.

És minden keresztény lélekért.

Magasztaljuk az igazhitű főpapokat és ezen szent templom/kolostor jótevőit.

Szüleinket, és minden elhunyt atyánkat és testvérünket/nővérünket, és az itt és mindenütt nyugovó igazhitűeket.

Mondjuk értük / magunkért is.

K: Uram irgalmazz (3-szor)

P: Szent atyáink imái által…

Hálaadó istentisztelet

DIAKÓNUS: Mondj áldást, uram.

PAP: Áldott a mi Istenünk, mindig most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

KÓRUS: Ámin.

DIAKÓNUS: Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked

KÓRUS: Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Felolvasó: Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

PAP: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

KÓRUS: Ámin.

FELOLVASÓ: Uram irgalmazz. (12-szer)

Dicsőség… Most és mindenkor…

Jertek, hódoljunk Istenek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

117. zsoltár

Dicsőség… Most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia, dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

DIAKÓNUS: Békességben könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: A fentről való békeségért és lelkünk üdvösségéért kö­nyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Az egész világ békéjéért, Isten szent egyházainak jólété­ért, és a mindenek egyesüléséért könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Ezért a szent hajlékért és azokért, akik abba hittel, áhí­tattal és isteni félelemmel járnak, könyörögjünk az Úr­hoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Szentséges atyánkért, … patriarchánkért és …. püspökünkért, a tisztes papságért, a Krisztusban szolgáló diakónusok rendjéért, az egész egyházi rendért és a népért könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Ezért a városért (faluért, kolostorért), minden városért és vidékért, és mindazokért, akik azokban hittel élnek, kö­nyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: A levegő kedvező változásáért, a föld gyümölcseinek bő­ségéért és békés időkért könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: A hajózókért, úton lévőkért, betegekért, szenvedőkért, foglyokért és ezek üdvözüléséért könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Hogy kegyelmével fogadja az Ő méltatlan szolgáinak ezt a hálaadását és könyörgését az Ő mennyei oltárára, és könyörületével irgalmazzon nekünk, könyörögjünk az Úrhoz

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Hogy ne utálja meg nekünk, méltatlan szolgáinak hálaadását, melyet az Ő jótéteményeiért alázatos szívvel ajánlunk fel, hanem mint illatos tömjénfüst és hathatós égőáldozat kedves legyen Őelőtte, könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Hogy hallgassa meg most is méltatlan szolgái könyörgésének hangját, és az Ő híveinek jó szándékát és kívánságát javukra teljesítse, és mint könyörületes mindig küldje el jótéteményeit nekünk, és Szent Egyházának, és minden hű szolgájának ajándékozza kérésének teljesítését, könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Hogy mentse meg az Ő Szent Egyházát (és … szolgáját) és mindnyájunkat minden bánattól, bajtól, haragtól és szükségtől, és minden látható és láthatatlan ellenségtől, és mindig védelmezze az ő híveit egészséggel, hosszú élettel, békével és az Ő angyalainak oltalmával, könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Isten, a Te kegyelmeddel.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Szentséges, tisztaságos, fölöttébb áldott, dicsőséges Nagy­asszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

PAP: Mert Téged illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

KÓRUS: Ámin.

DIAKÓNUS: Isten az Úr és megjelent nékünk, áldott, aki az Úr nevében jő (a versekkel)

KÓRUS: Isten az Úr és megjelent nékünk, áldott, aki az Úr nevében jő (4-szer egymás után)

DIAKÓNUS: versek:

Valljátok meg az Urat, mert jóságos, mert örökkévaló az Ő irgalma.

Körülvéve körülvettek engem, és az Úr nevével álltam ellen nékik.

Nem halok meg, hanem élni fogok, és elmondom az Úrnak műveit.

A kő, amelyet az építők elvetettek, az lett a szeglet fejévé, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szeme-inkben.

KÓRUS: Tropárion 4. hang: Hálával a velünk cselekedett nagy jótéteményeidért, Urunk, mi méltatlan szolgáid dicső-ítve dicsérünk Téged, hálát adunk és énekelünk Néked, és magasztaljuk könyörületedet, és szolgáló szerete-tünkkel kiáltjuk Hozzád: Jótevő Üdvözítőnk, dicsőség Néked.

Dicsőség… Most és mindenkor…

Kondákion 3. hang: Mi, kiket, mint romlott szolgáidat jótéteményeidre és ajándékaidra méltattál, Uralko-dónk, állhatatosan Hozzád folyamodunk, és erőnkhöz mérten hálát adunk, és Téged, mint Jótevőt és Alkotót dicsőítve kiáltjuk: dicsőség Néked kegyelmes Isten!

FELOLVASÓ: 50. zsoltár

DIAKÓNUS: Újra meg újra békességben könyörögjünk az Úrhoz

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz, és őrizz meg minket Isten a Te kegyelmeddel.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

DIAKÓNUS: Szentséges, Tisztaságos, Fölöttébb Áldott, Dicsőséges Nagyasszonyunkról, Istennek Szülőjéről, és Örökszűz Máriáról minden szentekkel együtt megemlékezvén, önmagunkat és egymást, és egész életünket, Krisztus Istenünknek ajánljuk.

KÓRUS: Néked, Uram.

PAP: Mert megáldatott a Te Neved és megdicsőíttetett a Te Országod, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor, és mindörökkön örökké, Ámin.

DIAKÓNUS: Figyeljünk! Bölcsesség! Figyeljünk!

Prokimen 4. hang: Énekelek az Úrnak, az én Jótevőm-nek, és zengedezek a magasságos Úr nevének.

KÓRUS: Énekelek az Úrnak, az én Jótevőmnek, és zengedezek a magasságos Úr nevének.

DIAKÓNUS: Örvendezik az én szívem a Te üdvözítésedben.

KÓRUS: Énekelek az Úrnak, az én Jótevőmnek, és zengedezek a magasságos Úr nevének.

DIAKÓNUS: Énekelek az Úrnak, az én Jótevőmnek.

KÓRUS: És zengedezek a magasságos Úr nevének.

DIAKÓNUS: Könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

PAP: Mert Szent vagy Mi Istenünk, és a szentek között nyugszol, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor, és mindörökkön örökké, Ámin.

DIAKÓNUS: Minden lehellet dicsérje az Urat.

KÓRUS: Minden lehellet dicsérje az Urat.

DIAKÓNUS: Dicsérjétek Istent az Ő szentjeiben, dicsérjétek Őt az Ő hatalmának erősségében.

KÓRUS: Minden lehellet dicsérje az Urat.

DIAKÓNUS: Minden lehellet.

KÓRUS: Dicsérje az Urat.

DIAKÓNUS: És, hogy méltók legyünk a szent evangélium meg-hallgatására, a mi Urunkat, Istenünket kérjük.

KÓRUS: Uram Irgalmazz (3-szor).

DIAKÓNUS: Bölcsesség, felállva hallgassuk a szent evangéliumot.

PAP: Békesség mindnyájatoknak.

KÓRUS: És a te lelkednek.

DIAKÓNUS: Felolvasás Lukács szent evangéliumából.

KÓRUS: Dicsőség Néked Uram, dicsőség Néked.

DIAKÓNUS: Figyeljünk.

(Lk. 85. perikópa 17,12-19)

Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”

Az evangélium befejezése után:

KÓRUS: Dicsőség Néked Uram, dicsőség Néked.

PAPSÁG: Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked.

KÓRUS: Megismétli a verset.

PAPSÁG: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek.

KÓRUS: Most és mindenkor… (az egész felelgetés 3-szor)

KÓRUS: Valóban méltó boldognak nevezni Téged, Istennek Szülőjét, az örökké boldogságost és feddhetetlent, és a mi Istenünknek Anyját, Aki a keruboknál tiszteltebb, és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy, Aki az Isten igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

FELOLVASÓ: Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nékünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

PAP: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

KÓRUS: Ámin.

Tropárionok (ld. fent)

DIAKÓNUS: Irgalmazz nekünk Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgal-mazz.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Könyörgünk még szentséges atyánkért, … pátriár-kánkért és … püspökünkért, és Krisztusban minden testvérünkért.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Könyörgünk még istenoltalmazta országunkért, annak vezetőiért és hadseregéért, hogy békés és nyugodalmas életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztaságban.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Könyörgünk még Isten szolgáinak, e szent templom papjainak és híveinek kegyelembefogadásáért, életéért, üdvözüléséért, meglátogatásáért, bűneinek megbocsá-tásáért és elengedéséért.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Felséges Urunk, Üdvözítőnk, hálát adva a Te könyörü-letednek azokért a jótéteményekért, amelyekkel elá-rasztottál minket, a Te méltatlan szolgáidat, leborulunk Előtted, és mint Istenünknek, dicsérőéneket zengünk, és így kiáltunk Hozzád: oltalmazd A Te szolgáidat minden bajtól, és mint irgalmas, teljesítsd mindnyá-juknak javunkra szolgáló kívánságait; alázattal könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Amiképpen kegyelmesen meghallgattad most a Te szolgáidnak imádságait, Urunk, és megjelentetted rajtuk a Te emberszereteted könyörületét, a jövőben se vesd meg azokat, hanem a Te dicsőségedre teljesítsd híveidnek minden javukra való kérését, és mutasd meg mindnyájunknak a Te bőséges irgalmadat, elnézvén a mi vétkezéseinket; könyörgünk Hozzád, hallgass meg és irgalmazz.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Mint jó illatú tömjénfüst, és mint tökéletes égőáldozat legyen ez a hálaadásunk a Te dicsőséged magasz-tossága előtt, jóságos Urunk, és áraszd mindenkor kegyelmesen a Te bőséges irgalmadat és könyörületedet a Te szolgáidra. És őrizd meg a Te Szent Egyházadat minden látható és láthatatlan ellenségtől, a Te egész népednek pedig adj bűntelen és egészséggel teljes hosszú életet és minden jócseleke-detben bővelkedő munkálkodást; könyörgünk Hozzád, kegyelmes Királyuk, hallgass meg és irgalmazz.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

DIAKÓNUS: Könyörgünk még azokért, akik ebbe a szent és tiszteletre méltó templomba gyümölcsöket hoznak, és jót cselekszenek, akik itt fáradoznak, énekelnek, és a körülálló népért, mely várja a Te nagy és bőséges irgalmadat.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

PAP: Hallgass meg miket Üdvözítőnk, a föld minden végein, és a messzi tengereken lévők reménysége, és könyörü-letes, könyörületes légy, Uralkodónk, a mi bűneink megítélésében, és irgalmazz nekünk. Mert irgalmas és emberszerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

KÓRUS: Ámin.

DIAKÓNUS: Könyörögjünk az Úrhoz.

KÓRUS: Uram irgalmazz.

PAP: Olvassa az imát:

Jézus Krisztus Urunk Istenünk, minden kegye­lem és könyörület Istene, akinek irgalma mérhe­tetlen és emberszeretete, mint a tenger végtelenje, leborulva nagyságod előtt, mint méltatlan szolgák, félelemmel, rettegéssel és alázattal adván hálát most is a Te könyörületednek a jótéteményekért, amelyeket a Te szolgáiddal (a Te szolgáddal, szentséges atyánkkal, … patriarchánkkal, … érse­künkkel/püspökünkkel) csele-kedtél. Mint Urunkat, Uralkodónkat és Jótevőnket dicsérünk, dicső­ítünk, énekelünk és magasztalunk Téged. Lebo­rulva, újból hálát mondunk, alázattal esedezve a Te végtelen és kimondhatatlan könyörü-letedhez, hogy amiképpen eddig is elfogadásra és kegyelmes meghallgatásra méltattad szolgáidnak
könyörgését, ezután is méltasd jótéteményeidre azokat a hí­veidet, akik a Hozzád és embertársaikhoz való szeretetben és minden jócselekedetben elöl járnak. Őrizd meg a Te Szent Egyházadat és ezt a várost minden rossztól, és ajándékozz nekik békeséget és háborítatlan életet; és méltass minket arra, hogy mindenkor hálát adhassunk Néked, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és egy­lényegű Lelkeddel együtt, az egy lényegben dicső­ített Istennek, kinek jóságát hirdetjük és dicsőítjük.

PAP: Dicsőség néked, a mi jótevő Istenünknek mindörökkön örökké.

KÓRUS: Ámin.

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, az emberek között jóakarat.

Magasztalunk Téged, áldunk Téged, hódolunk Néked, dicsőítünk Téged, hálát adunk Néked a Te nagy dicsőségedért.

Urunk Királyunk, mennyei Istenünk, minden­ható Atyánk, egyszülött Fiú, Jézus Krisztus Urunk és Szent Lélek.

Urunk Istenünk, Istennek Báránya, az Atyának Fia, aki elveszed a világ bűnét! Irgalmazz nekünk, aki elveszed a világ bűnét.

Fogadd a mi könyörgésünket, ki ülsz az Atyá­nak jobbján, és irgalmazz nekünk.

Mert egyedül Te vagy szent, egyedül Te vagy Úr, Jézus Krisztus, az Atya Isten dicsőségére. Ámin.

Minden napon áldalak Téged, és dicsérem a Te nevedet minden időkben és mindörökkön örökké.

Méltass minket, Urunk, hogy ezen a napon bűn­telenül maradhassunk meg.

Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene, és dicsére­tes és dicsőített a Te neved mindörökké. Ámin.

Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk, amiképpen bíztunk Tebenned.

Áldott vagy, Uram, taníts meg engem a Te igaz­ságaidra. (3-szor)

Urunk, menedékünk voltál nemzedékről nem­zedékre.
Én mondám: Uram, irgalmazz nekem, gyógyítsd meg az én lelkemet, mert vétkeztem Ellened.

Uram, Hozzád menekedtem, taníts meg cseleked­ni a Te akaratodat, mert Te vagy az én Istenem.

Mert Nálad van az életnek forrása, a Te világos­ságodban látjuk meg a Világosságot.

Áraszd a Te irgalmadat azokra, kik ismernek Téged.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…

Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk.

Vagy: Téged, Isten, dicsérünk, Téged Urunknak val­lunk; Téged, örökkévaló Atya Istent az egész föld magasztal.

Hozzád minden angyalok, Hozzád az egek és minden hatalmak, Hozzád a Kerubok és a Szerá­fok szüntelenül kiáltják:

Szent, Szent, Szent az Úr Isten Szavaoth! Meg­telt az ég és a föld a Te dicsőséged magasztossá­gával.

Téged az apostolok dicsőséges kara, Téged a próféták dicséretes száma, Téged a vértanúk ra­gyogó serege dicsőit.

Téged a Szent Egyház vall az egész földkerek­ségen:

A mérhetetlen felségű Atyát, az imádandó, valóságos és egyszülött Fiadat és a Vigasztaló Szent Lelket.

Te vagy, Krisztus, dicsőség Királya, örökkön élő Fia az Atyának;

Te a megváltáshoz emelve az embert, nem ve­tetted meg a Szűz méhét;

Te legyőzvén a halál fullánkját, megnyitottad a hivőknek a Mennyek Országát;

Te az Isten jobbján ülve, az Atya dicsőségében, hisszük, hogy eljössz ítélkezni.

Téged kérlelünk hát, segíts a Te szolgáidnak, akiket drága Véreddel megváltottál.

Méltasd őket, hogy a szentjeiddel együtt szám­láltassanak a Te örök dicsőségedben.

Üdvözítsd, Urunk, a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet.

Kormányozd és magasztald fel őket mindörökre.

Minden napon áldunk Téged, és dicsérjük a Te nevedet minden időkben és mindörökkön örökké.

Méltass minket, Urunk, hogy ezen a napon bűntelenül maradhassunk meg.

Irgalmazz nekünk, Urunk, irgalmazz nekünk. Legyen, Urunk, a Te irgalmad mirajtunk, ami-képen bíztunk Tebenned.

Urunk, Tebenned bízunk, meg ne szégyenül­jünk mindörökké. Ámin.

DIAKÓNUS: Bölcsesség!

PAP: Istennek Szentséges Szülője, üdvözíts minket.

KÓRUS: Aki a Keruboknál tiszteltebb…

PAP: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, dicsőség Néked.

KÓRUS: Dicsőség… Most és mindenkor…

Adj áldást (fő)pap atyánk.

PAP: Kis elbocsátás:

(Halottaiból feltámadt) Krisztus igaz istenünk, az Ő Tisztaságos Anyjának, a szentéletű és istenhordozó atyáinknak és minden szenteknek imái által, irgalmazzon nekünk és üdvözítsen minket, mint jóságos és emberszerető.

KÓRUS: Ámin.

Főpap név-, illetve születésnapján:

PAP: Boldog és békességes életet, egészséget és üdvösséget és mindenben jó munkálkodást adj Urunk, szentséges atyánknak, … pátriárkánknak/… püspökünknek és tartsd meg őt sok esztendőn át.

Kereszttel áldást ad nyugat felé

KÓRUS: Sok esztendőn át. (3-szor)

Kereszttel áldást ad dél felé

KÓRUS: Sok esztendőn át.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

Kereszttel áldást ad észak felé

KÓRUS: Sok esztendőn át.

KÓRUS: Uram irgalmazz. (3-szor)

Ha a hálaadó istentiszteletet a szent liturgia után végeztük, most következik a proszfora kiosztása.

Előreszentelt Adományok liturgiájának menete

Harmadik Imaóra

P: Áldott a mi Istenünk…

F: Dicsőség Néked, Istenünk, dicsőség Néked.

Mennyei Király, Vigasztaló, igazságnak Lelke, Aki mindenütt jelen vagy és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára és az élet adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Uram irgalmazz (12-szer)

Dicsőség …, most és mindenkor…

Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(16. zsoltár)

Hallgasd meg, Uram, igazságomat, figyelj föl könyörgésemre, mely nem álnok ajkakról való. Színed elől jöjjön megigazító ítéletem, szemeim lássák meg az egyenességet. Megvizsgáltad a szívemet, meglátogattál éjjel, tűzben megpróbáltál, és nem volt bennem igaztalanság. Ne hirdesse szám az emberek műveit, ajkaid igéi miatt tartottam meg én a kemény utakat. Vezesd lépteimet a Te ösvényeiden, hogy meg ne inogjanak az én lépteim. Én kiáltottam Hozzád, mert meghallgatsz engem, Isten. Hajtsd hozzám füledet, és hallgasd meg beszédeimet. Csodáltasd meg irgalmadat, ki megszabadítod a Benned reménykedőket azoktól, akik szembeszegülnek a Te jobbodnak. Őrizz meg engem, mint szemed fényét, szárnyaid takarójával rejts el engem a gonoszok elől, kik gyötörnek engem. Ellenségeim körülfogták lelkemet, javaikat elzárták, szájuk gőgösen beszél. Miután kivetettek, most körülvettek engem, és szemükkel azt lesik, hogy földre terítsenek. Úgy leselkednek reám, mint a zsákmányolásra kész oroszlán, és mint a rejtekén megbúvó oroszlánkölyök. Kelj föl, Uram, előzd meg és terítsd le őket. Szabadítsd meg az én lelkemet a gonosztól, pallosodat a Te kezed ellenségeitől. Uram, elűzve őket a földről, oszlasd szét őket még életükben. És teljék meg a gyomruk azzal, amit félretettél nekik, és fiaik is lakjanak jól vele, és a maradékot hagyják meg csecsemőiknek. Én pedig igazságban látni fogom orcádat, és jóllakom dicsőséged látásával.

(24. zsoltár)

Hozzád emelem, Uram, lelkemet; Istenem Tebenned bízom, meg ne szégyenüljek; ne nevessenek rajtam ellenségeim. Hiszen senki sem szégyenül meg, aki Téged vár; azok szégyenüljenek meg, akik hívságosan törvénytelenséget cselekszenek. Uram, ismertesd meg velem a Te utaidat, és ösvényeidre taníts meg engem. Vezess engem a Te igazságodra, és taníts arra engem, mert Te vagy az én üdvözítő Istenem, és egész nap Téged vártalak. Emlékezz meg, Uram, a Te könyörületedről és irgalmadról, mert öröktől fogva vannak azok. Ifjúságom bűneiről és tudatlanságomról ne emlékezz meg; a Te irgalmasságod szerint emlékezz meg rólam a Te jóságodért, Uram. Jóságos és pártatlan az Úr, ezért eligazítja az úton tévedezőket. A szelídeket igazságban vezeti, és megtanítja a szelídeket az Ő útjaira. Az Úrnak minden útja irgalom és igazság azoknak, akik az Ő szövetségét és bizonyságait keresik. A Te nevedért, Uram, könyörülj bűnömön, mert sok az. Ki az az ember, aki féli az Urat? Eligazítja őt az úton, amelyet választott. Az ő lelke a jók között lakozik, és magva örökölni fogja a földet. Erőssége az Úr az őt félőknek, és az Ő szövetségét kinyilatkoztatja nekik. Szemeim mindenkor az Úrra tekintenek, mert Ő ragadja ki a csapdából lábaimat. Tekints reám és irgalmazz nékem, mert egyedül vagyok és szegény. Szívemnek gyötrelmei megsokasodtak; nyomorú-ságomból vezess ki engem. Lásd megalázkodásomat és fáradtságomat, és engedd el minden bűneimet. Lásd ellenségeimet, hogy megsokasodtak, és igaztalan gyűlölettel gyűlölnek engem; ne szégyenüljek meg, mert Benned reménykedem. Ártatlanok és igazak hozzám ragaszkodnak, mert Téged vártalak, Uram. Mentsd meg, óh Isten, Izraelt minden szorongatásából.

(50. zsoltár)

Irgalmazz nékem, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületességed sokasága szerint, töröld el az én vétkezéseimet. Teljesen moss meg engem törvényszegésemtől, és a bűnömtől tisztíts meg engem. Mert ismerem törvényszegésemet, és bűnöm előttem van szüntelen. Csak Teellened vétkeztem, és a gonoszságot Teelőtted cselekedtem, hogy igaz légy igéidben, győztes ítéleteidben. Mert íme, vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem anyám. Íme pedig, Te az igazságot szereted, bölcsességed rejtett és titkos dolgait megmutattad nékem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok; moss meg engem és fehérebb leszek a hónál. Hallass velem örömet és vigasságot, hogy örvendezzenek megalázott csontjaim. Fordítsd el orcádat az én bűnömtől, és töröld el minden törvényszegésemet. Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben. Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem. Add meg nékem a Te üdvösséged örömét, és kiváló lélekkel erősíts meg engem. Hadd tanítsam a törvényteleneket a Te útjaidra, és a gonoszok megtérnek Hozzád. Szabadíts meg engem a vérontástól, Istenem, üdvösségemnek Istene, hogy örömmel hirdesse nyelvem a Te igazságosságodat. Uram, nyisd meg ajkaimat, és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni. Mert ha áldozatot kívánnál, adnék, de az égőáldozatokban nem gyönyörködsz. Istenhez illő áldozat a töredelmes lélek; töredelmes és megalázkodott szívet nem vet meg Isten. Cselekedjél kegyesen, Uram, jóakaratodból Sionnal, hogy épüljenek Jeruzsálem kőfalai. Akkor veszed kedvesen az igazság áldozatát, az ajándékokat és égőáldozatokat, akkor tesznek oltárodra borjakat.

Dicsőség… most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…

Soros kathizma

Utána: Dicsőség… most és mindenkor…

Pap a Királyi Ajtó előtt mondja a tropárionokat (Örömhírvételkor, templomünnepen, nagy szent ünnepén az ünnepi tropáriont):

P: Uram, aki a Szent Lelkedet a harmadik órában aposto­laidra leküldötted, ne vedd el Őt mitőlünk, Jóságos, ha­nem újíts meg minket, kik Hozzád esedezünk.

K: (6. hang) Uram, aki a Szent Lelkedet a harmadik órában aposto­laidra leküldötted, ne vedd el Őt mitőlünk, Jóságos, ha­nem újíts meg minket, kik Hozzád esedezünk.

P: (1. vers) Tiszta szívet teremts bennem, Isten, és az igaz lelket újítsd meg bensőmben.

K: Uram, aki a Szent Lelkedet a harmadik órában aposto­laidra leküldötted, ne vedd el Őt mitőlünk, Jóságos, ha­nem újíts meg minket, kik Hozzád esedezünk.

P: (2. vers) Ne vess el engem a Te színed elől, és a Te Szent Lelkedet ne vedd el éntőlem.

K: Uram, aki a Szent Lelkedet a harmadik órában aposto­laidra leküldötted, ne vedd el Őt mitőlünk, Jóságos, ha­nem újíts meg minket, kik Hozzád esedezünk.

P: Dicsőség…,

K: most és mindenkor… (az óra Theotokionja):

Istennek Szülője, Te vagy az igazi szőlőtőke, amelyről kisarjadt nekünk az Élet Gyümölcse. Hozzád esedezünk, Nagyasszonyunk, járj közre az apostolokkal és minden szentekkel, hogy irgalmat nyerjen a mi lelkünk.

Ha az imaórán Evangéliumot is olvasunk (Nagyhét első három napján) akkor az most következik

F: Áldott az Úr Isten, áldott az Úr napról napra; segítsen meg minket a mi üdvösségünk Istene, az üdvözítés Istene.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

F: Ámin.

Tropárion 8. hang:

Áldott vagy Te, Krisztus Istenünk, Aki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén reájuk a Szent Lelket, és általuk megragadtad a földkerekséget, Embereket szerető, dicsőség Néked.

Dicsőség…

Gyors és nyilvánvaló vigasza légy a Te szolgáidnak, Jézus, mikor elcsügged a mi lelkünk, ne hagyd el lelkünket bánatunkban, ne távolodj el gondolatainktól nehézségeink idején, hanem örökké légy segítőnk. Közeledj hozzánk, közeledj mindenütt jelen lévő, ahogy apostolaiddal is mindig együtt vagy. Így légy társa a Téged áhítóknak is, Jóságos, hogy együtt énekeljünk és dicsőítsük a Te Szentséges Lelkedet.

Most és mindenkor…

Keresztények reménysége, közbenjárója és oltalma, bevehetetlen várfal, erőtlenek szilárd réve vagy Istennek Tisztaságos Szülője, de mert szüntelen imáiddal menedéke vagy a világnak, emlékezz meg rólunk is Legmagasztaltabb Szűz.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség … most és mindenkor …

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Könyörüljön rajtunk az Isten…

K: Ámin.

P: Olvassa Szíriai Szt. Efrém imáját a Királyi ajtó előtt:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

F: Ima Szent Mardariosztól:

Uralkodó Isten, mindenható Atya, Úr Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, és Szent Lélek; egy Istenség, egy Hatalom, irgalmazz nékem bűnösnek, és Néked tetsző ítélettel üdvözíts engem, a Te méltatlan szolgádat; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

És folytatjuk a 6. imaórával

Hatodik Imaóra

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(53. zsoltár)

Istenem, a Te nevedben üdvözíts engem, és a Te hatalmadban ítélj meg engem. Istenem, hallgasd meg imádságomat, fogadd füledbe szájamnak igéit. Mert idegenek támadtak rám, és hatalmasok követelik lelkemet, akik nem veszik észre maguk előtt az Istent. Íme pedig Isten megsegít engem, és az Úr az én lelkemnek oltalmazója. Visszafordítja a rosszat ellenségeimre. A Te igazságodban semmisítsd meg őket. Önszántamból áldozok Néked, megvallom a Te nevedet, Uram, mert jó. Mert minden bánkódástól megszabadítottál engem.

(54. zsoltár)

Fogadd füledbe, Isten, az én imádságomat, és ne vesd meg könyörgésemet; figyelj reám és hallgass meg engem. Elszomorodtam a szóváltásban és megrendültem az ellenség hangjától és a bűnös szorongatásától; mert törvénytelenséget zúdítottak reám, és haraggal támadtak ellenem. Szívem megrendült bensőmben, és halálos rémület szállt meg engem. Ezért ezt mondtam: ki ad nékem szárnyakat, mint a galambé, hogy elrepüljek és megpihenjek? Bizony messzire menekülnék és a pusztaságban szállnék meg. Várnám azt, aki megszabadít a kétségbeeséstől és a vihartól. Uram, tedd tönkre és zavard össze a nyelvüket, mert törvénytelenséget és viszályt láttam a városban. Éjjel-nappal járják körül várfalait, törvénytelenség és nyomor van benne, és igazságtalanság, és nem távozik el tereiről az uzsora és a csalárdság. Ha az ellenség gyalázna engem, azt elviselném, és ha a gyűlölőm kerekednék fölém, elrejtőzném előle. De te teszed azt velem, egylelkű ember, vezérem és bizalmasom, aki megédesítetted egykor ételemet, és akivel együtt jártam Isten házába egyetértésben. Rontson rájuk a halál, és szálljanak alá élve az alvilágba, mert gonoszság van lakóhelyükön, bensőjükben. Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr meghallgat engem. Este és reggel és délben szólok, beszélek, és meghallgatja az én hangomat. Megszabadítja békességben az én lelkemet bántalmazóimtól, bár sokan vannak ellenem. Meghallgat engem és megalázza őket az Isten, aki öröktől fogva van. Mert nincsen számukra váltság és nem félik az Istent. Kinyújtja kezét, hogy megfizessen nekik, mert meggyalázták az ő szövetségét . Szétfutnak az Ő orcájának haragja elől, és közel van az Ő szíve. Lágyabbak az Ő szavai az olajnál, pedig olyanok, mint a kopják. Az Úrra vesd a gondodat, és Ő eltart téged; soha nem enged megingást az igaznak. Óh Isten, Te taszítsd el őket a romlás vermébe; a vérontó és álnok férfiak napjaik felét se érjék el. Én pedig Tebenned reménykedem Uram.

(90. zsoltár)

Aki a Magasságos oltalmában lakozik, az ég Istenének árnyékában táboroz. Azt mondja az Úrnak: oltalmazóm és menedékem nékem az én Istenem, Őbenne reménykedem. Mert Ő szabadít meg engem a vadászok csapdájától és a haragos beszédtől. Vállaival beárnyékoz téged, és az Ő szárnyai alatt bizodalommal lehetsz; fegyverként vesz körül az Ő igazsága. Nem félemedsz meg az éjjeli rettenéstől, a nappal repülő nyíltól, a sötétségben lopakodó bajtól, a déli démonok találkozásától. Elhullanak mellőled ezren, és jobbod felől miriádok, de hozzád mindez nem ér el. Csak szemeiddel fogod fel és látod a bűnösök meglakolását. Mert Te vagy, Uram, az én reménységem; a Magasságost választottad magadnak menedékül. Nem jutnak el hozzád a bajok, és csapás nem én hajlékodat. Mert az Ő angyalainak megparancsolta felőled, hogy megőrizzenek téged minden utaidban; kezeiken hordoznak téged, nehogy lábadat kőbe üssed. Áspiskígyóra és viperára taposol, oroszlánt és sárkányt eltiporsz. Mivel énbennem bízott, megszabadítom őt, oltalmazom őt, mert megismerte az én nevemet. Hozzám kiált, és meghallgatom őt; vele vagyok szorongattatásában, és megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel ajándékozom meg őt, és megmutatom néki az én üdvösségemet.

Dicsőség… most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség… most és mindenkor…

Soros kathizma
Utána: Dicsőség… most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Pap a Királyi Ajtó előtt mondja a tropárionokat (Örömhírvételkor, templomünnepen, nagy szent ünnepén az ünnepi tropáriont):

P: Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

K: Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: (1. vers) Figyelj fel imádságomra, ne vesd meg könyörgésemet.

K: Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: (2. vers) Istenhez kiáltottam, és az Úr meghallgat engem.

Aki a hatodik napon és órában, a Paradicsomban keresztre szegezted Ádám vakmerő bűnét, tépd el vétkezéseink írását is, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: Dicsőség…,

K: Most és mindenkor…(az óra Theotokionja):

Minthogy nincsen bátorságunk a sok bűnünk miatt, Te kérleld a Szülöttedet, Istennek Szűz Szülője; mert nagy hatása van az Anya könyörgésének az Uralkodó jóindulatára. Ne vesd meg a bűnösök esedezéseit, óh Tisztaságos, mert irgalmas és kész üdvözíteni Ő, ki érettünk szenvedni is hajlandó volt.

F: Recitálja a próféciai tropáriont

K: Énekli a tropáriont

Dicsőség… most és mindenkor…

Megismétli a tropáriont
P: Figyeljünk.

F: Recitálja a Triódion prokimenjét (magát a prokimen szót nem mondja)

K: Megismétli a prokiment

F: Felolvasás Ézsaiás próféta könyvéből

P: Figyeljünk.

F: Felolvassa az ószövetségi olvasmányt.

F: Recitálja a Triódion második prokimenjét.

K: Énekli a második prokiment.

Ha az imaórán Evangéliumot is olvasunk (Nagyhét első három napján) akkor az most következik

F: Hamar érjen el minket a Te könyörületed, Urunk, mert elnyomorodtunk nagyon; segíts meg minket, üdvözítő Istenünk, a Te neved dicsőségéért. Urunk, szabadíts meg minket, és könyörülj a mi bűneinken, a Te nevedért.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

K: Ámin.

F: Üdvösséget munkáltál a földnek közepette, Krisztus Isten, és kitártad a kereszten tisztaságos kezeidet, egybegyűjtve minden nemzeteket, amelyek így kiáltanak: Urunk, dicsőség Néked.

Dicsőség…

Legtisztább képed előtt hódolunk, Jóságos, vétkeink bocsánatát kérve, Krisztus Isten; mert önként jónak láttad testileg felmenni a keresztre, hogy megszabadítsd az ellenség rabságából azokat, akiket alkottál. Ezért hálával kiáltjuk Hozzád: Örömmel töltöttél el mindeneket, Üdvözítő, Aki eljöttél, hogy üdvözítsd a világot.

Most és mindenkor… hétfőn, kedden és csütörtökön tropárion 2. hang:

Istennek Szülője, aki a könyörületesség forrása vagy, méltass minket kegyelmedre, tekints a bűnös népre, mutasd meg, mint mindig hatalmadat; mert Tebenned bízva Örvendezz-t kiáltunk Hozzád, mint egykor Gábriel, a Testnélküliek vezére.

Szerdán és pénteken:

Fölöttébb áldott vagy Istennek Szűz Szülője, néked énekelünk: Fiad keresztje által legyőzetett a pokol, és megöletett a halál, halottként keltünk fel és az életre méltattunk, befogadtuk a paradicsomot, a régtől való örömet, ezért hálát adva, mint uralkodót és nagyirgalmút dicsőítjük Krisztus Istenünket.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyirgalmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted és a bűnösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösségre hívsz mindeneket, Temagad, Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsolataid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, igazítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezérelve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismeretére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség… most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást atyánk.

P: Könyörüljön rajtunk az Isten…

K: Ámin.

P: Olvassa Szíriai Szt. Efrém imáját a Királyi ajtó előtt:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

F: Seregeknek Ura és Istene, és egész teremtésnek Alkotója, aki sejthetetlen irgalmad nagyságában leküldötted a Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat Jézus Krisztust a mi nemzetségünk üdvözítésére, és az Ő drága keresztje által eltépted bűneink adósságlevelét, és diadalmaskodtál benne a sötétség fejedelemségei és hatalmai felett; Temagad, embereket szerető Uralkodónk, fogadd el mi bűnösök hálaadó és könyörgő imádságait is, és szabadíts meg minket minden pusztító és sötét vétektől, és romlásunkat kereső minden látható és láthatatlan ellenségektől. Szegezd le testünket a Te félelmeddel, és ne hajtsd a mi szívünket a gonoszság beszédeire és gondolataira, hanem a Te szereteteddel sebezd meg lelkünket, hogy mindenkor Reád tekintve és a Nálad lévő világosságtól vezérelve, Téged, a megközelíthetetlen és örökkévaló Világosságot szemlélve, szüntelenül magasztalást és hálaadást zengjünk Néked, a kezdet nélkül való Atyának, a Te egyszülött Fiaddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

És folytatjuk a 9. imaórával

Kilencedik imaóra

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

(83. zsoltár)

Mily kedvesek a Te hajlékaid, Seregeknek Ura! Vágyódik és epe­dezik az én lelkem az Űr tornácai után. Szívem és testem örvendezik az élő Istenben. Mert a madár is talált magának házat, és a gerlice Is fész­ket, ahová letegye fiókáit: a Te oltárodat, Seregeknek Ura, én Királyom és Istenem. Boldogok, akik a Te házadban lakoznak, mindörökkön dicsér­hetnek Téged. Boldog az a férfiú, akinek Tőled van az oltalma, és aki szí­vében zarándoklást határozott. A siralom völgyében, a helyen, amelyen áthalad, áldást áraszt reá a Törvényhozó. Erőről erőre haladnak, míg meg­jelenik nekik az istenek Istene a Sionon. Seregeknek Ura Istene, hallgasd meg imádságomat, halld meg azt Jákobnak Istene. Védelmező Istenünk, nézz le és tekints a Te felkentednek orcájára. Mert jobb egy nap a Te tor­nácaidban ezer másnál. Inkább legyek félrehúzódva az Isten házában, hogysem a bűnösök hajlékában lakozzam. Mert az irgalmasságot és az igazságot szereti az Űr Isten, kegyelmet és dicsőséget ád. Nem vonja meg az Űr a jót azoktól, akik ártatlanságban járnak. Seregeknek Ura, boldog az az ember, aki Tebenned reménykedik.

(84. zsoltár)

Megkegyelmeztél, Urunk, a Te földednek, visszahoztad Jákob fog­lyait, megbocsátottad néped törvénytelenségeit, elfedezted minden bűnei­ket. Megszüntetted minden haragodat, elfordultál felindulásod gerjedel­métől. Téríts vissza minket, üdvösségünk Istene, és fordítsd el haragodat tőlünk. Vajon örökké haragszol-e reánk, és nemzedékről nemzedékre tar­tod-e haragodat? Óh Isten, visszatérve eleveníts meg minket, és néped örvendezni fog Tebenned. Mutasd meg nékünk, Urunk, a Te irgalmadat, és add nekünk üdvözítésedet. Hadd halljam, mit beszél nékem az Űr Isten. Bizony békeségről szól az Ő népéhez és az Ő kegyeltjeihez és azokhoz, kik szívükben visszatérnek Hozzá. Bizony közel van az Ő üdvözítése azokhoz, akik félik Őt, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön. Irgalom és Igazság találkoztak, igazságosság és békeség megcsókolták egymást. Igazság kelt ki a földből, és igazságosság letekintett a mennyből. Mert az Űr megadja a jót, És földünk meghozza gyümölcsét. Igazságosság jár az Ő színe előtt, és irányítja az úton az Ő lépteit.

(85. zsoltár)

Hajtsd felém füledet, Uram, és hallgass meg engem, mert szegény és nyomorult vagyok én. Őrizd meg az én lelkemet, mert istenfélő va­gyok; szabadítsd meg, Istenem, a Te szolgádat, aki Tebenned reményke­dik. Irgalmazz nékem, Uram, mert Tehozzád kiáltottam egész napon át; örvendeztesd meg a Te szolgádnak lelkét, mert Tehozzád emeltem lelke­met. Mert Te, Uram, jóságos vagy, és elnéző és nagyirgalmú mindazokhoz, akik Téged segítségül hívnak. Hallgasd meg, Uram, az én imádságomat, és figyelj föl könyörgésem hangjára. Gyötrődésem napján Hozzád kiáltot­tam, mert meghallgattál engem. Nincs hasonlatos Hozzád az istenek kö­zött, Uram, és cselekedeteid szerint sem. Minden nemzetek, melyeket alkottál, eljönnek és hódolnak Előtted, Uram, és dicsőítik a Te nevedet. Mert nagy vagy Te, és csodálatos dolgokat cselekszel; egyedül Te vagy Isten. Vezess engem, Uram, a Te utadon, és a Te igazságodban fogok jár­ni; örvendezzék az én szívem a Te nevednek félelmében. Vallomást te­szek Rólad, Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a Te nevedet mindörökké. Mert nagy a Te irgalmad énrajtam, és kiszabadítottad lel­kemet az alvilág legmélyéből. Óh Isten, törvényszegők támadtak reám, és hatalmasok sokasága kereste az én lelkemet, és nem vettek figyelembe Téged. De Te, Uram Istenem, könyörületes és irgalmas, hosszantűrő és nagyirgalmú és igaz vagy. Tekints reám és irgalmazz nekem; add meg szolgádnak a Te erődet, és szabadítsd meg a Te szolgálód fiát. Add né­kem a Te jóságod jelét, és lássák azt az én gyűlölőim, és szégyenüljenek meg; mert Te, Uram, megsegítettél és megvigasztaltál engem.

Add nékem a Te jóságod jelét, és lássák azt az én gyűlölőim, és szé­gyenüljenek meg; mert Te, Uram, megsegítettél és megvigasztaltál en­gem.

Dicsőség…, most és minden­kor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség… Most és mindenkor…

Soros kathizma
Utána: Dicsőség… most és mindenkor…

Alliluia, Alliluia, Alliluia. Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

Pap a Királyi Ajtó előtt mondja a tropárionokat (Örömhírvételkor, templomünnepen, nagy szent ünnepén az ünnepi tropáriont):

P: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

K: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: (1. vers) Közeledjen az én imádságom Hozzád, Uram, a Te szavaid szerint tégy értelmessé.

K: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: (2. vers) Jusson el kérésem eléd, Uram, a Te igéd szerint szabadíts meg engem.

K: Aki miérettünk a kilencedik órában testileg megízlelted a halált, öld meg testi gondolatainkat, Krisztus Isten, és üdvözíts minket.

P: Dicsőség…,

K: Most és mindenkor…(az óra Theotokionja):

Aki miérettünk a Szűztől születtél, és keresztre feszítést szen­vedtél, óh Jóságos, ki a halált haláloddal leigáztad, és mint Isten megmutattad a feltámadást, meg ne vesd a kezed alkotásait; mutasd meg emberszeretetedet, óh Irgalmas, fogadd a Szülődnek, Isten Szü­lőjének érettünk való közbenjárását, és üdvözítsd, Üdvözítőnk, ke­servesen bánkódó népedet.

Ha az imaórán Evangéliumot is olvasunk (Nagyhét első három napján) akkor az most következik

F: Ne adj át minket a pusztulásnak, a Te szent nevedért, és ne bontsd fel a Te szövetségedet, és ne vond meg tőlünk irgalmadat, Ábrahámért, a Te kedveltedért, és Izsákért, a Te szolgádért, és Izráelért, a Te szentedért.

Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

K: Ámin.

F: Tropárion 8. hang:

Látva a lator az Életnek Fejedelmét a kereszten függeni így szólott: Ha nem a megtestesült Isten volna Ő, aki velünk megfeszíttetett, a nap nem rejtené el a sugarait, sem a föld nem rázkódnék remegve. Aki mindent elviselsz, emlékezz meg rólam, Uram a Te Országodban.

Dicsőség…

A két lator között igaz mérce volt a kereszted, egyiket a káromlás terhével a pokolba irányította, a másikat vétkeitől megszabadítva, az istendicsőítés felismerése vezette, Krisztus Isten, dicsőség Néked.

Most és mindenkor…

Látván a Téged Szülő a kereszten a Bárányt és Pásztort és a világ Üdvözítőjét, könnyek között így szólott: a világ örvendezik, mert megszabadult, az én méhem pedig bánkódik látván a Te megfeszítésedet, amelyet mindenkiért eltűrsz, Én Fiam és Istenem.

Uram irgalmazz. (40-szer)

Akit minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádnak és dicsőítenek, Krisztus Isten, aki hosszantűrő, nagyir­galmú és igen könyörületes vagy, aki az igazakat szereted, és a bű­nösöknek irgalmazol, és aki az eljövendő javak ígéretével üdvösség-re hívsz mindeneket, Temagad Urunk, fogadd el ebben az órában is a mi fohászkodásunkat, és vezéreld a mi életünket a Te parancsola­taid szerint. Szenteld meg lelkünket, tedd tisztává testünket, iga­zítsd gondolatainkat, tisztítsd meg értelmünket, és szabadíts meg minket minden bánkódástól, bajtól és fájdalomtól. Végy körül min­ket szent angyalaiddal, hogy az ő őrködésüktől oltalmazva és vezé­relve, a hit egységére és a Te megközelíthetetlen dicsőséged ismere­tére jussunk; mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor)

Dicsőség…, most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Könyörüljön rajtunk az, Isten…

K: Ámin.

P: Olvassa Szíriai Szt. Efrém imáját a Királyi ajtó előtt:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

F: Ima:

Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, aki hosszantűrő vol­tál vétkezéseink iránt, és elvezettél minket eddig az óráig, amely­ben az életetadó kereszten függve, a háládatos latornak előkészí­tetted a Paradicsomba való bemenetel útját, és haláloddal megsemmisítetted a halált, könyörülj rajtunk, bűnös és méltatlan szolgái­don. Mert vétkeztünk, és törvénytelenséget cselekedtünk, és nem vagyunk méltók arra, hogy fölemeljük szemeinket és az ég ma­gasságára tekintsünk; mert elhagytuk a Te igazságosságod útját, és szívünk akarata szerint jártunk. Esedezünk azért a Te mérhe­tetlen jóságodhoz: szánj meg minket, Urunk, a Te irgalmasságod sokasága szerint, és üdvözíts minket, a Te szent nevedért, mert hívságban fogyatkoztak meg napjaink. Ragadj ki minket az ellen­ség kezéből, és bocsásd meg bűneinket, és öld meg testies gondo­latainkat, hogy elvetvén az ó-embert, újba öltözzünk, és Néked éljünk, a mi Uralkodónknak és Gondviselőnknek; és így követvén a Te parancsolataidat, eljussunk az örök nyugalomra, ahol minden örvendezők lakoznak. Mert Te vagy, Krisztus Istenünk, a Téged szeretőknek valóban igaz örvendezése és vigassága, és Néked zen­günk dicsőséget, a Te kezdet nélkül való Atyáddal és szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mind­örökkön örökké. Ámin.

Közvetlenül ezután végezzük a délelőtti istentiszteletet

Délelőtti istentisztelet

Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyeknek Or­szága. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok, akik bánkódnak, mert ők megvigasztaltatnak. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik majd a földet. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok, akik szívükben tiszták, mert ők meglátják az Is­tent. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok a békéltetők, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a Men­nyeknek Országa. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és üldöznek titeket, és hazudva, minden gonoszságot mondanak ellenetek Énérettem. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Örvendezzetek és vigadjatok, mert bőséges a ti jutalmatok a mennyekben. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin. Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Mindkét kórus lassan énekli:

Emlékezz meg rólunk, Urunk, midőn eljössz a Te Országodba.

Emlékezz meg rólunk, Uralkodó, midőn eljössz a Te Orszá­godba.

Emlékezz meg rólunk, Szent, midőn eljössz a Te Országodba.

F: A mennyei gyülekezet dicsér Téged és mondja: Szent, Szent, Szent az Úr Szavaoth! Megtelt az ég és a föld a Te dicsőségeddel!

Dicsőség…

A szent angyalok és arkangyalok gyülekezete, minden Mennyei Hatalmakkal együtt, dícsér Téged és mondja: Szent, Szent, Szent az Úr Szavaoth! Megtelt az ég és a föld a Te dicsőségeddel!

Most és mindenkor…

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden látható és láthatatlan dol­goknak Teremtőjében;

és az egy Úr Jézus Krisztusban, Istennek egyszülött Fiá­ban, aki az Atyától minden időknek előtte született; a Világosságtól való Világosságban, igaz Istentől való igaz Istenben, aki született és nem teremtetett, aki egylényegű az Atyával és aki által mindenek lettek; aki miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyekből és megtestesült a Szent Lélektől és Szűz Máriától és em­berré lett; aki keresztre feszíttetett miérettünk Poncius Pilátus idejében, és szenvedett és eltemettetett, és feltá­madott a harmadik napon az Írások szerint; és felment a mennyekbe és ül az Atyának jobbján; és újból eljő dicső­séggel, ítélni élőket és holtakat, és az Ő Országának nem lesz vége;

és a Szent Lélekben, Úrban és Éltetőben, aki az Atyától ered, akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk és dicsőí­tünk, aki a próféták által szólott.

Hiszek egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban. Egy keresztséget vallok a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámin.

Nézd el, engedd el, bocsásd meg, Isten, a mi vétkezéseinket, amelyeket szándékosan és szándéktalanul, cselekedettel és szóval, tudattal és öntudatlanul, éjjel és nappal, értelemmel és gondolattal elkövettünk; mindeze­ket bocsásd meg nekünk, mint jóságos és Emberszerető.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tied az Ország…

F: Ámin.

Kondákionok:

Ha a Hajnali istentiszteleten a Typikon „Alliluiát” ír elő az „Isten az Úr” helyett, vagy nincs ünnepelendő szent, akkor a Színeváltozás, mint Krisztus szenvedéseit (a mi Nagyböjtünket) közvetlenül megelőző esemény kondákionját olvassuk:

A hegyen megdicsőültél, tanítványaid pedig amennyire felfoghatták, szemlélték a Te dicsőségedet, Krisztus Isten; hogy mikor majd megfeszítve látnak, megértsék az önként vállalt szenvedésedet, a világnak pedig hirdessék, hogy valóban Te vagy az Atyának Szülöttje.

Ezután a napi kondákiont:

Hétfőn a Testnélkülieknek 2. hang:

Istennek fővezérei, isteni dicsőségnek szolgái, angyaloknak vezérei s embereknek vezetői, kérjétek a számunkra hasznosat, és a nagy irgalmat, mint a Testnélküliek fővezérei.

Kedden Keresztelő Jánosnak 2. hang:

Óh, Istennek prófétája és kegyelemnek Előhírnöke; megtalálván a földben a Te fejedet, mint legszentebb rózsát, elnyerjük mindenkor a gyógyulást, mert mint hajdan újra hirdeted a világnak a bűnbánatot.

Szerdán és pénteken a Szent Keresztnek 4. hang:

Aki a keresztre önként emelkedtél, ajándékozd könyörületedet, a Te nevedet viselő új népednek, Krisztus Isten. Örvendeztesd meg hatalmaddal hűséges vezetőinket, győzelmeket adva nekik az ellenségek fölött. A Te szövetséged legyen nekik a béke fegyvere, verhetetlen győzelmi zászló.

Csütörtökön az apostoloknak 2. hang:

A csalhatatlan istenes szavú hithirdetőket, tanítványaidnak legjobbjait, befogadtad Urunk a Te javaidnak és nyugalmadnak élvezetébe; mert fájdalmaikat és halálukat minden áldozatnál kedvesebben fogadtad; Ki egyedül ismered a szívek belső dolgait.

és Szent Miklósnak 3. hang:

Myrában szent dolgok cselekvőjeként tűntél fel, óh Szent, mert Krisztus Evangéliumát betöltve, óh Szentéletű, lelkedet adtad a népedért, megmentetted a haláltól az ártatlanokat; ezért is lettél szentté, mint Isten kegyelmének nagy beavatottja.

Szombaton a vértanúknak 8. hang :

Mint a természet zsengéit, ajánlja fel a Földkerekség Tenéked, urunk, a teremtés megalkotójának, az istenhordozó vértanúkat. Az ő könyörgésükre tartsd meg mélységes békében a Te Egyházadat, Istennek Szülője által, óh Nagyirgalmú.

Dicsőség…

Szentek között nyugosztald Krisztus a Te szolgáid lelkét, ahol nincsen fájdalom sem bánat sem sóhajtás, hanem örökkévaló élet.

Most és mindenkor…

A keresztények csalhatatlan oltalma, az Alkotóhoz való állhatatos közvetítője, ne vesd el a bűnösök könyörgő hangját, hanem igyekezz, mint jóságos segítségünkre, kik híven kiáltjuk Hozzád: légy gyors a közbenjárásban, és siess az esedezésben Istennek Szülője, Ki mindenkor oltalmazod tisztelőidet.

Uram irgalmazz (40-szer)

Dicsőség…, most és mindenkor…

Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Könyörülj rajtunk, Isten…

K: Ámin.

P: Olvassa Szíriai Szt. Efrém imáját a Királyi ajtó előtt:

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem (metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. (metánia)

Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.(metánia)

Istenem tisztíts meg engem, bűnöst. (12-szer meghajlással)

Én életemnek Ura és Uralkodója, a restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem. Hanem a mértékletesség, alázat, türelem és szeretet szellemét ajándékozd nekem, a Te szolgádnak. Igen, Uram, Királyom, add, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin. (metánia)

F: Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk. (3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Szentséges Háromság, irgalmazz nekünk. Urunk, könyörülj a mi bűneinken. Uralkodónk, bocsásd meg tör­vényszegéseinket. Szent keresd fel és gyógyítsd meg a mi betegségeinket, a Te Nevedért.

Uram irgalmazz.(3-szor)

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Miatyánk, Ki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te Neved, jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, úgy a földön is. Min­dennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az elle­nünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.

P: Mert Tiéd az Ország és a Hatalom és a Dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

F: Ámin.

Uram irgalmazz (12-szer)

Szentséges Háromság, egylényegű Hatalom, oszthatatlan Királyság, minden javak Kútfeje, légy kegyes hozzám, bűnöshöz, erősíts meg, tedd értelmessé szívemet, és moss le rólam minden tisztátalanságot. Világosítsd meg elmémet, hogy mindenkor dicsőítselek, dicsérjelek és imádjalak, mondván: Egy a Szent Egy az Úr: Jézus Krisztus, az Atya Isten dicsőségére. Ámin.

P: Bölcsesség.

K: Valóban méltó boldognak nevezni Téged, az örökké boldogságost és feddhetetlent, és a mi Istenünknek Anyját.

P: Istennek Szentséges Szülője, üdvözíts minket.

K: Aki a Keruboknál tiszteltebb és a Szeráfoknál hasonlíthatatla­nul dicsőbb vagy, aki az Isten Igét sérületlenül szülted, Istennek valóságos Szülője, Téged magasztalunk.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz (3-szor)

Az Úr nevében adj áldást, atyánk.

P: Kis elbocsátás

K: Ámin.

Uram irgalmazz (3-szor)

Közvetlenül ezután végezzük az esti istentiszteletet

Esti istentisztelet

D: Mondj áldást, Uram.

P: Áldott az atyának és Fiúnak és Szent Léleknek Országa, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

F: Jertek, hódoljunk Istennek, a mi Királyunknak.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le Krisztus Isten, a mi Királyunk előtt.

Jertek, hódoljunk és boruljunk le maga Krisztus, a mi Királyunk és Istenünk előtt.

Elöljáró 103. zsoltár

Áldjad én lelkem az Urat! Én Uram Istenem, felmagasztaltattál na­gyon. Ékességbe és fenségbe öltöztél, aki felöltötted a világosságot, mint köntöst. Aki kifeszítette az eget, mint sátorponyvát, és befedte a vizekben az Ő hajlékát. Aki a fellegeket zsámolyául tette, És jár a szeleknek szár­nyán. Aki az Ő angyalait szellemekké teszi, és az Ő szolgáit a tűz lángjává. Aki a földet biztonságra alapozta; nem rendül az meg mindörökké. A mélység mint köntös az Ő öltözete; a hegyek fölött is vizek állanak. Ha­ragod elől menekülnek, mennydörgésed hangjától megriadnak. Hegyek emelkednek, és völgyek szállnak alá a helyre, amelyet megalapoztál ne­kik. Határt vontál meg, amelyet át nem hágnak, és nem térnek vissza, hogy elborítsák a földet. Aki kibocsátja a forrásokat a medrekbe; a hegyek között haladnak el a vizek. Megitatják a mezők minden állatait, a vadsza­marak is eloltják szomjúságukat. Melléjük telepednek az ég madarai; a sziklák közül hangot adnak. Aki megöntözi a hegyeket az Ő hajlékából; a Te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt az állatoknak, és növényeket az emberek szolgálatára, hogy kenyeret termeljenek a földből, és bort, mely megvidámítja az embernek szívét, hogy orcája ragyogjon az olajtól, és a kenyér erősítse az embernek szívét. Megelégíttetnek a völgy fái, a Libanon cédrusai, amelyeket elültettél. Mada­rak fészkelnek ott, a gémek hajléka uralkodik közöttük. A magas hegyek a szarvasoknak, a szikla pedig a nyulaknak menedéke. Teremtett holdat időszakok jelzésére; a nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éjszaka lett; és járnak abban az erdőnek minden vadjai; oroszlánkölykök, melyek ragadozásra vágynak és Istentől várják eledelüket. Felkelt a nap és összegyűlnek, és hajlékaikban elnyújtóznak. Kimegy az ember az ő dolgára és az ő munkájára napestig. Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben teremtettél; megtelt a föld a Te alkotá­saiddal. Ez a tenger nagy és terjedelmes; abban csúszómászók vannak, melyeknek nincsen száma, apró állatok nagyokkal együtt. Hajók járnak ott; sárkány, melyet arra teremtettél, hogy játszadozzék benne. Mindenek Tereád várnak, hogy megadd eledelüket alkalmas időben; amikor meg­adod nekik, ők összegyűlnek. Amikor megnyitod kezedet, a mindenség megtelik jósággal; amikor elfordítod orcádat, megrendülnek. Elveszed lelküket, és kimúlnak, és visszatérnek a porba. Kibocsátod a Te Lelkedet, és megújulnak, és újjá teszed a föld színét. Legyen az Úrnak dicsősége mindörökké; örvendezzék az Űr az Ő műveiben. Aki letekint a földre és megremegteti azt; aki megérinti a hegyeket és füstölögnek azok. Éneke­lek az Úrnak életemben, zengedezek az én Istenemhez, amíg csak vagyok. Kedves legyen Őelőtte az én beszédem, én pedig örvendezem az Úrban. Vesszenek el a földről a bűnösök és a törvényszegők, hogy ne legyenek többé. Áldjad én lelkem az Urat.

A nap megismerte a maga lenyugvását. Sötétséget szerzett és éj­szaka lett. Mily nagyok a Te műveid, Uram! Mindeneket bölcsességben te­remtettél.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia! Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

D: Békességes ekténia

P: Mert Téged illet minden dicsőség…

K: Ámin.

F: Olvassa a 18. katizma 1. részét

Utána: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia! Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

D: Kis ekténia

P: Mert Tiéd a Hatalom…

F: Olvassa a katizma 2. részét

Utána: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia! Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

D: Kis ekténia

P: Mert jóságos és embereket szerető…

F: Olvassa a katizma 3. részét

Utána: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és minden­kor és mindörökkön örökké. Ámin.

Alliluia, Alliluia, Alliluia! Dicsőség Néked, Isten. (3-szor)

D: Kis ekténia

P: Mert Te vagy a mi Istenünk, az irgalom és üdvözítés istene, és Néked zengünk dicsőséget az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és min­denkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Uram, Tehozzád kiáltottam…

Uram Tehozzád kiáltottam utáni sztichirák

Dogmatikon alatt bemenet tömjénezővel

D: Figyeljünk!

P: Békeség mindnyájatoknak.

F: És a te lelkednek.

Recitálja az 1. ószövetségi prokiment.

D: Bölcsesség.

F: Felolvasás … könyvéből.

D: Figyeljünk. Becsukja a Királyi Ajtót

F: Olvassa az 1. ószövetségi perikópát

D: Bölcsesség. Figyeljünk.

F: Recitálja a 2. ószövetségi prokiment.

D: A pap felé

Parancsolj.

P: Oltárasztal előtt tömjénezővel és gyertyával

Bölcsesség. Emelkedjetek föl.

Krisztus Világossága fényeskedik mindeneknek.

Felső helyre megy

F: Felolvasás … könyvéből.

D: Figyeljünk. Becsukja a Királyi Ajtót

F: Olvassa a 2. ószövetségi perikópát

Ezután a diakónus kinyitja a Királyi ajtót, a pap az Oltárasztal elé áll.

P: Békesség néked.

F: És a te lelkednek.

D: Bölcsesség.

F: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

A hívek letérdelnek, a pap tömjénez, az ének végén letérdel, míg a jobb oldali hívek felállnak.

JOBB K: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

F: Uram, Tehozzád kiáltottam, hallgass meg engem. Figyelj föl könyörgésem hangjára, midőn Tehozzád kiáltok

A felolvasó és a jobb oldal letérdel, a bal oldal feláll.

BAL K: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

F: Tégy, Uram őrizetet az én számra, és zárat ajkaim köré.

A felolvasó és a bal oldal letérdel, a jobb oldal feláll.

JOBB K: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

F: Ne hajtsd az én szívemet a gonoszság beszédeire, nehogy bűnben tegyek elhatározásokat.

A pap átmegy a proszkomidia asztalhoz és ott tömjénez , a felolvasó és a jobb oldal letérdel, a bal oldal feláll.

BAL K: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

Minden hívő letérdel, a pap az oltárasztal elé áll, a diakónus folytatja a tömjénezést a proszkomidia asztalon.

F: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé; kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

A pap letérdel.

F: Igazodjék fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a Te színed elé;

Mindenki feláll.

K: Kezeimnek fölemelése esti áldozat legyen.

P: Az oltárasztal előt olvassa Szíriai Szent Efrém imájátt:

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem.

(Metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem, és szeretet szellemét add nékem, a Te szolgádnak.

(Metánia)

Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

(Metánia)

Előreszentelt adományok liturgiája

Apostol és Evangélium, vagy csak Evangélium ha elő van írva.

A pap becsukja a Királyi Ajtót.

D: Állhatatos ekténia:

P: Mert irgalmas és embereket szerető Isten vagy, és Néked dicsőséget zengünk, az Atyának és Fiúnak és Szent Lé­leknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

D: Katechumenek ekténiája:

P: Hogy ők is velünk együtt dicsőítsék a Te drága és fel­séges nevedet, az Atyáét és Fiúét és Szent Lélekét, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Nagyböjt 4. hetének keddjéig:

D: Katechumenek, mindnyájan távozzatok; katechumenek, távozzatok; katechumenek, mindnyájan távozzatok; sen­ki a katechumenek közül jelen ne légyen! Hívek mind­nyájan, Újra meg újra békeségben könyörögjünk az Úr­hoz.

Nagyböjt 4. hetének szerdájától:

D: Katechumenek, mindnyájan távozzatok; katechumenek, távozzatok; Megvilágosodásra készü-lők mindnyájan távozzatok; imádkozzatok, megvilágosodásra készülők. Könyörögjünk az Úrhoz.

P: Mert Te vagy a mi megvilágosodásunk, és Néked zen­günk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Lélek­nek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

D: Megvilágosodásra készülök, mindnyájan távozzatok; megvilágosodásra készülők, távozzatok; katechumenek, mindnyájan távozzatok; senki a katechumenek közül je­len ne légyen! Hívek mind-nyájan, újra meg újra béke­ségben könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Is­ten, a Te kegyelmeddel.

Bölcsesség!

P: Mert Téged illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat, az Atyát és Fiút és Szent Lelket, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Újra meg újra béke­ségben könyörögjünk az Úrhoz.

Oltalmazz, üdvözíts, irgalmazz és őrizz meg minket, Isten, a Te kegyelmeddel.

Bölcseség!

P: A Te Krisztusodnak ajándéka által, kivel áldott vagy a Te szentséges, jóságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

K: A Kerub ének helyett:

Most a Mennyei Hatalmak velünk együtt láthatatlanul szolgál­nak; mert íme bevonul a dicsőség Királya. íme, a titokzatos ál­dozat elvégeztetvén, körülhordoztatik.

Nagy Bemenet megemlékezések nélkül

P: A Királyi Ajtó előtt félhangon:

Hittel és vágyakozással járuljunk Hozzá, hogy az örök élet részesei lehessünk. Alliluia, Alliluia, Alliluia.

K: Hittel és vágyakozással járuljunk Hozzá, hogy az örök élet részesei lehessünk. Alliluia, Alliluia, Alliluia.

P: Az oltárasztal előt olvassa Szíriai Szent Efrém imájátt:

Én életemnek Ura és Uralkodója! A restség, túlbuzgóság, hatalomvágy és hanyagság szellemét ne add énnékem.

(Metánia)

Hanem a mértékletesség, alázat, türelem, és szeretet szellemét add nékem, a Te szolgádnak.

(Metánia)

Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megláthassam saját vétkezéseimet, és ne ítéljem meg az én testvéremet, mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámin.

(Metánia)

Becsukja a Királyi Ajtót, a függönyt félig behúzza.

D: Kérő ekténia

P: És méltass minket, Urunk, hogy bizodalommal, elítélte­tés nélkül bátorkodjunk Téged, a mennyei Istent, Atyá­nak nevezni és mondani:

K: Miatyánk,

P: Mert Tied az Ország és a hatalom és a dicsőség, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörö­kkön örökké.

K: Ámin.

P: Békeség mindnyájatoknak.

D: Fejeteket hajtsátok meg az Úrnak.

P: A Te egyszülött Fiadnak kegyelme, könyörülete és em­berszeretete által, kivel áldott vagy a Te szentséges, jó­ságos és éltető Lelkeddel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

D: Figyeljünk!

P: Teljesen behúzza a függönyt, az aerion alatt megérinti az Amnoszt:

Előreszentelt Szentségek a szenteknek!

K: Egy a szent, egy az Úr…

Kinonikon: Ízleljétek és lássátok, hogy jóságos az Úr. Alliluia, Alliluia, Al­liluia.

Hívek áldozása

D: Isteni félelemmel és hittel közeledjetek.

K: Áldom az Urat minden időben; dicsérete mindig ajkamon van.

P: Üdvözítsd, Isten, a Te népedet, és áldd meg a Te öröksé­gedet.

K: A Mennyei Kenyeret és az Élet Kelyhét ízleljétek, és lássátok, hogy jóságos az Úr. Alliluia, Alliluia, Alliluia.

P: Emelkedj az egek fölé, Isten, és az egész föld fölé a Te dicsőséged. (3-szor)

Áldott a mi Istenünk,

Mindig, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin. Teljenek meg ajkaink…

D: Ekténia:

P: Mert Te vagy a mi megszentelésünk, és Néked zengünk dicsőséget, az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Békességben távozzunk.

K: Az Úr nevében.

D: Könyörögjünk az Úrhoz.

K: Uram irgalmazz.

P: Olvassa az amvon mögötti imát:

Mindenható Uralkodónk, aki az egész teremtést bölcse­sségben alkottad; aki a Te kimondhatatlan gondoskodá­sodban és nagy jóságodban elvezettél minket ezekben a szent napokban lelkünk és testünk megtisztulására, szen­vedélyeink megfékezésére, a feltámadás reménységére; aki negyven nap múltán kőtáblákat, Isten véste írást nyúj­tottál át Mózes szolgádnak; — add meg nekünk is, Jósá­gos, hogy a jó küzdelmet végigharcoljuk, a böjt útját vé­gigjárjuk, az osztatlan hitet megőrizzük, a láthatatlan sárkányok fejét szétzúzzuk, a bűn legyőzőiként mutat­kozzunk meg, és kárhozatlanul jussunk el a szent feltá­madás hódolására is. Mert megáldatott és megdicsőítte­tett a Te legdrágább és fenséges neved, az Atyáé és Fiúé és Szent Léleké, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

Legyen áldott az Úr neve, mostantól és mindörökké. (3-szor)

P: Az Úr áldása és irgalma szálljon reátok, az Ő kegyelmé­vel és emberszeretetével mindig, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

K: Ámin.

P: Dicsőség Néked, Krisztus Istenünk, a mi Reménységünk, dicsőség Néked.

K: Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.

Uram irgalmazz. (3-szor) Adj áldást, atyánk.

P: Kereszttel:

Krisztus igaz Istenünk, az Ő tisztaságos Anyjának, a szent, dicsőséges és dicséretes apostoloknak, szent N-nek (a templom védőszentjének), szent N-nek, akinek emlé­két ma ünnepeljük, Dialógus Szent Gergely atyánknak és minden szenteknek közbenjárásai által, irgalmaz-zon nekünk és üdvözítsen minket, mint jóságos és embereket szerető.

K: Ámin.

© A miskolci Szent Háromság magyar ortodox templom

Ez a honlap az ORTOX web szerverre épül